A hagyományos rendszerekben a mestert gondosan koreografált tiszteletadás illeti meg. Ez csak részben vezethető vissza a harcművészetek feudális gyökereire. Amikor az újkori kasztrendszert megvalósítására törekvő Japán oktatási rendszerébe tökéletesen illeszkedő iskolai tantárgyat formáltak a harcművészetekből, az anyagba beleépítették a hierarchikus alá-fölérendeltségi viszonyokat szabályozó etikettet is.

A tiszteletadás

A hagyományos tiszteletadás rendszere végtelenül távol áll a nyugati gondolkozástól. Nem pusztán azért, mert nem szoktunk hajlongva engedélyt kérni, hogy pl. kérdezhessünk, és utána újabb meghajlással megköszönni a tanítást. A tiszteletadás ugyanis nem pusztán üres forma: a tiszteletből kell fakadnia, ráadásul kölcsönösnek kellene lennie.

Kevés mulatságosabb látvány van, mint az a mester, aki megköveteli a tiszteletet. Főleg, ha a pofontól a rangokig minden rendelkezésére álló eszközt bevet annak érdekében, hogy kicsikarja azt. Természetesen ez is olyan társasjáték, amihez lehet partnert találni, és mindig akadnak, akiknek a szigorú hierarchikus viszonyoktól lesz kerek a világ. Akik attól érzik magukat különbnek, hogy egy zárt szabályrendszerrel rendelkező közösségbe tartoznak.

A tekintély

Régen rossz, ha a mester tekintélye kizárólag azon alapul, hogy ő adja a legnagyobb pofont a dojóban. Elismerhetem valakiről, hogy kitűnő harcos, elismerhetem a szakmai tudását, és elképzelhető, hogy rengeteget tudok tanulni tőle – de még mindig nem biztos, hogy megvan benne az a többlet, ami a harcművészeteket elválasztja a küzdőrendszerektől. Jó edzőt viszonylag könnyen lehet találni, jó mestert azonban sokkal nehezebb.

A hagyományos harcművészet ugyanis pedagógiai rendszer. Nem pusztán arról van szó, hogy az edzések során csiszolódunk és fejlődünk. Minden emberi tevékenység visz valahová. A hagyományos harcművészeteknek viszont nagyon világosak a pedagógiai céljai, és az is, hogy ezeket milyen módszerekkel kívánja elérni. Egyébként éppen ez az, amit napjainkra elfelejtettek.

A tisztelet

A hagyományos felfogás egységnek tekinti a közösséget. Az alá-fölérendeltségi viszony lényegi eleme az összetartozás. A kiváltságosok hatalma nem azt jelenti, hogy a közösség érdekeire való hivatkozással kíméletlenül érvényesíthetik a saját érdekeiket, hanem azt, hogy a közösség egésze, és annak minden egyes tagja iránt felelősséggel tartoznak. A kölcsönös tiszteletadás ezt fejezi ki.

A harcművészettel nem fér össze, hogy valaki mások kárára fényezgesse az egóját az edzéseken. Az edzőtársunk nem homokzsák. Megilleti a tisztelet, hiszen felajánlja a testét – adott esetben az egészségét kockáztatja –, hogy a tudásunkat tökéletesíthessük.

Megilleti a tisztelet, mert tanulni akar, és ebbe hajlandó időt, energiát fektetni, és megilleti a tisztelet, mert a közös munkából mindannyian rengeteget profitálhatunk.

A közösség irányítása komoly munkával és felelősséggel jár. A mesternek épp ezért kell tisztelnie mindazokat, akikkel együtt dolgozik.

Cserébe ő is megkapja majd a tiszteletet.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.)