A csikungot számos legenda övezi: csodálatos gyógyulások, spiritualitás, emberfeletti képességek – ki ne akarna szert tenni minderre? Tegyük hozzá, a távol-keleti filmipar rátett egy lapáttal a csikung népszerűségére, azzal, hogy megjelenítette a régi legendákat: az egyetlen mozdulattal több tucat ellenfelet a földre terítő vagy a bambuszligetekben röpködő mesterek kulturális örökségünk részévé váltak.
Persze mindez kevés lenne a kínai jógának is nevezett csikung népszerűségéhez. De egyáltalán mi köze a csikungnak a jógához? Sok és kevés. Kétségtelen, hogy a jóga ugyanúgy mint a csikung, a világot átfogó és mozgató energia, a prána vagy a csi felhasználásának megértésére épül. Ráadásul – mármint ha hihetünk a legendáknak – a kínai harcművészetek azokból az indiai belső erős gyakorlatokból fejlődtek ki, amiket Bódhidharma tanított a Saolin kolostor szerzeteseinek. Ugyanakkor számos csikung gyakorlat már jóval a buddhizmus előtt ismert volt Kínában, de kétségtelen, hogy ezek a rendszerek hatottak egymásra.
Jóga ászanát ábrázoló, 15-16. századi dombormű Hampi romvárosában
A csikung ugyanúgy a csi optimális felhasználását célozza, mint a nyugaton némi ezotériával felturbózott lakberendezéssé silányult feng sui, vagy az akupresszúra. A felhasználásukat tekintve a csikung rendszerek három nagy csoportba oszthatók:
- gyógyító
- harcművészeti
- spirituális
de tegyük hozzá rögtön, hogy ezek nem különülnek el szigorúan egymástól. Van olyan gyógyító csikung, ami a spirituális megvilágosodást célozza (vagy máshonnan nézve: az ép testben és lélek elvét követve egészséget tekinti a spirituális tudás alapjának), és van olyan harcművészeti csikung, ami hatékony gyógyító rendszer is.
Épp ezért rendkívül fontos, hogy az ember pontosan tudja, miért akar csikungot gyakorolni, és ha megvan a cél, olyan rendszert válasszon a több ezres kínálatból, ami fizikai és lelki adottságait tekintve komfortos számára – és még a napi rutinjába is belefér. Kicsit bővebben: egy bróker ne akarjon hegyi remeték számára kidolgozott csikungot gyakorolni, aki nem elég hajlékony, kerülje az akrobatikus képességeket igénylő irányzatokat, és akinek nem megy a vizualizáció az lehetőleg ne kínozza magát a hatékony vizualizációra épülő csikung rendszerekkel. A csikung ősi világa elég változatos ahhoz, hogy ki-ki megtalálja a hozzáillő mestert és iskolát.
Legközelebb innen folytatjuk.
Az ie. 4.-3. évezredből származó, fa állást (csikung) gyakorló figura, Csinghaj