A szuronyvívásról a legtöbb embernek az első világháború ugrik be elsőre. Nem véletlen, Európában akkor vívtak utoljára tömeges közelharcot a katonák. Pedig a szuronyroham már jóval előbb meghatározó szerepet játszott a hadtörténetben, és a bajonett forgatását mind a mai napig tanítják. A mai anyagban John Seeger mutatja be a nagyapja által oktatott, második világháborús közelharc technikákat.
Az alapok a szuronyvívásban se mások, mint bármely más, harci rendszerben. A kitérést (00:18) ellentámadás követi (00:58). A fegyveres küzdelemben alapvető az ellenfél fegyverének kizárása, ez ebben az esetben is megtörténik (01:03). A másik harcképtelenné tételével nem sokat tökölnek (01:06), a varázslás helyett a célszerűséget részesítik előnyben. Mivel harctéri technikáról van szó, a záró elem természetesen az ellenfél megölése (01:11).
A következő variációk (01:39, 01:48) nem tűnnek túlontúl hatékonynak, ahogy a harmadik változat sem (01:59). Nem tudom, mennyi az esélye, hogy a csatatéren, éles helyzetben szuronnyal valaki elvágja a támadó nyakát – azért ne feledjük, hogy nem kora gyermekkoruk óta yarival gyakorló szamurájokról, hanem frissen berántott és az alapkiképzést követően a frontra küldött sorkatonákról van szó. A másik oldalra valamivel jobban adja magát (02:09), de azért nem bíznám ezekre a megoldásokra az életemet. Viszont nagy előnye a videónak, hogy végre értelmet nyertek a díszszázadoknál unalomig látott, fegyverforgatási gyakorlatok (00:17, 00:18, 02:16, 05:50, 06:02).
A támadás és a védekezés alapvetően nem válik el egymástól (02:43), ami nyilvánvalóan a kiképzési idő lehető leghatékonyabb kihasználását célozza.
A legfolyékonyabb technika kétségtelenül a lefelé való kitérés (03:52), ahol az ellenféltől elvett fegyverrel folytatják a harcot (03:53). A szuronyvívás természetesen nem szépségdíjas műfaj, a hatékonyság itt tényleg élet-halál kérdés. Épp ezért komoly hangsúlyt kap az összmunka (04:21), amiért ugyan nem fognak fair play díjat osztogatni (04:22), viszont jelentősen növeli a megmaradás esélyét.
A két támadó elleni védekezés ugyanennek az elvnek a fordítottja. Az előbb a támadás pillanatában nyíltak szét a támadók (04:35), most viszont a védekező arra törekszik, hogy a döntő pillanatban libasorba rendezze őket, hogy egyszerre csak egy emberrel kelljen foglalkoznia (05:07). Természetesen a földrevitelt is úgy oldja meg, hogy az ellenfelei minél jobban akadályozzák egymást (05:30).
A fegyver elleni pusztakezes védekezés a systemát idézi (05:37), a technika gyökerei valószínűleg közösek. A következő megoldás valamivel reálisabbnak tűnik (06:12), persze kérdés, hogy a másik belemegy-e egy ilyen jellegű huzakodásba. A fegyvertelen ellenfél megtámadása (07:02) jóval túlélhetőbbnek látszik.
Vannak olyan helyzetek, amikor az ember végső kétségbeesésében mindent megpróbál (07:19), de komoly gond van, ha erre kerül sor. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem kell készülni az ilyen szituációkra (08:23), azonban régen rossz, hogyha idáig fajulnak a dolgok. A jó öreg hererúgás most se maradhat el (08:24). Ugyanez fegyverrel, mozgásból azért sokkal biztonságosabbnak tűnik (09:08).
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.