A ’80-as években a filmiparba valósággal berobbant a kommandós mítosz. Schwarzenegger több filmjében alakít kőarcú katonát, Stallone neve összefonódott John Rambóval, de Mel Gibson karrierjének se tett rosszat a Vietnamból hazatért zsaruvá vedlett szuperhős figurája.
Annyira ment a szekér, hogy még a 2. világháborúban játszódó, 1967-es Piszkos tizenkettőt is újra elővették a mozik. Ebben az időszakban valamirevaló akcióregény nem lehetett meg jól képzett kommandós nélkül. A ’90-ben született Őrizők című könyvben a korszak ízlésének megfelelően keveredik az akció, a krimi és a misztika.
Részlet a regényből:
„A rohamosztagosok eközben vezetőjük kézmozdulatának engedelmeskedve szétszóródtak. Megkezdték az épület módszeres átfésülését. A hetvenharmadik emelettől lefelé.
Paul látta az ablakok előtt elsuhanó tereptarka helikoptert. Fogalma sem volt, hogyan bukkantak nyomára, de tudta, őt keresik. Óvatosan a lépcső felé húzódott. Minden utcácskánál jobbra-balra kémlelt és gyakran pislogott a háta mögé is. Nem akarta, hogy onnan érje meglepetés. Sikerült elérnie a lépcsőt. Lepillantott, meglátta a szirénázva közelítő rendőrautókat: Most már csak le kell osonnia. Ismételten körbenézett, és eközben felrúgott egy ott heverő sörösdobozt. Az hangos csörrenéssel gurult le a lépcsőn.
A Puerto Rico-i megtorpant a csörömpölésre. Eltompult érzékeivel is észlelte a hirtelen támadt nyüzsgést. Tudta, nincs sok ideje. Márpedig el kell kapnia Pault. A sörösdoboz hangja megkocogtatta minden idegszálát. Sietősen indult a hang irányába.
A hadnagy nem várta be, amíg feltűnik. Kettesével-hármasával ugrált lefelé a lépcsőkön. A félig kész betonkorlát leszedte tenyeréről a bőrt. Széles vércsíkot húzott maga után. Nem törődött a fájdalommal. Az életéért rohant.
A fiú lihegve kapaszkodott a nyomában. Mozgása ugyan még mindig darabos volt, de valahogy felgyorsult. Rémálomszerű versenyfutás vette kezdetét a lépcsőház festetlen betonfalai között.
Paul hátrapillantott, és meglátta rohamosan közeledő üldözőjét. Felsikoltott az iszonyattól. Összeakadtak a lábai, tenyerén, oldalán csúszott egy lépcsőfordulót. Felpattant, menekült tovább. Ellenfele döngve érkezett arra a helyre, ahol az imént hevert. A hadnagy már nem gondolt az ellenállásra, csak a futásra. Iszonyatos tempóban fogytak az emeletek. Már csak kettő. Már csak egy. Már csak fél. Paul éles rikácsolást hallott a háta mögül. Kiugrott a kapun. Megfordult.
A fiú közeledett felé. De arca nem volt sehol. Egy ismeretlen vénasszony vonásai ütköztek ki rajta. Csak parázsló, zöld szeme volt ismerős. Félelmetesen ismerős.
– Paul Norman! – sivította. – Paul Norman! Én elintézlek! Paul megbabonázva meredt a látomásra. Aztán inaszakadtából rohanni kezdett. Nyílegyenesen a kapu felé. A sarkában dobogtak az üldöző léptei. Nem bírta tovább. Megbotlott, elvágódott. Még gurult pár métert. Tudta, ez a vég.
A Puerto Rico-i pár lépéssel túlszaladt rajta. Nem tudott azonnal megállni. Lefékezett. Fonnyadt vénasszonyarcát Paulra fordította. Gonosz mosoly játszott az ajkán. Megindult tehetetlen áldozata felé.
Sivítva fordult be a kapun az első rohamkocsi. Derékba kapta a fiút. Pár méterre feldobta a levegőbe, majd átgázolt rajta. Kerekei szinte felgyúrták az alvázra a testet.
A sofőr kétségbeesetten fékezett. Kivágta az ajtót. Sápadtan támolygott elő a volán mögül.
Paul mindvégig üldözőjét nézte. Látta elhomályosulni szemeiben a zöld fényt. Arcvonásai fokozatosan visszanyerték eredeti alakjukat. Egy tizenéves Puerto Ricó-i fiú hevert a kerekek alatt.
Egymás után futottak be a riasztott járőrkocsik. Szirénazúgással telt meg az udvar. A nagy zajra a rohamosztagosok is felhagytak a kutatással és elhagyták az épületet. Mindenki Pault kérdezte, mi történt. Ő nem felelt. Ahogy teltek a másodpercek, úgy lett számára is egyre hihetetlenebb a történet. "Biztosan a rémület okozta" rázta meg a fejét.
– A legjobbkor érkeztetek – mondta legvégül. Ezen jót nevettek. Voltak, akik már a kocsmát akarták kijelölni, ahol áldomást isznak Paul szerencsés megmenekülésére. Körbeállták kollégái, Leon Anderson százados, az akciócsoport főnöke is közéjük keveredett. Átölelte Paul vállát és megveregette:
– Nem történhetett volna bajod, hiszen már itt voltunk.
A hadnagy az előbbi futástól még mindig szuszogva bólintott.
– Ühüm, negyven emelettel a fejem fölött. Csak az a baj, hogy a srác ugyanakkor két lépésre loholt a nyomomban.
A százados nem felelt rá semmit. Paul lehunyta a szemét. Tudta, még sokáig nem fogja elfelejteni azt a parázsló, zöld tekintetet.
A századosnak, ahogy a kocsija felé baktatott, újra eszébe villant az előbbi párbeszéd. Nem volt dühös, inkább valami jeges nyugalom áradt szét benne. Hát ő megmutatja ennek az elhájasodott hadnagynak. Akit nekik kell mindig kirántaniuk a szarból, ahová bekeverte magát. Mint legutóbb is a szupermarketben.
Anderson egyike volt a New York-i rendőrség legendáinak. Amikor a kemény kéz politikája jutott hatalomra, megbízták egy antiterrorista kommandó létrehozásával. Elvállalta.
Andersont két napja magához rendelte Bolling százados. Utasította, hogy amikor lezárta azt az akciót, amivel foglalkozott, álljon rá a Macskára. Paul Norman nem tudott az ügyről. De ha a fülébe jut, nem lett volna boldog tőle. Nem szerette az akciócsoportosokat. Szerinte jelenlétük olyan kihívást jelent az alvilágnak, ami óhatatlanul maga után vonja a bűnözés keményedését. Ellenérzése nem maradt viszonzatlanul. Anderson mélységesen lenézte a hadnagyot, amiért az úgymond, nem kedveli a modern módszereket. Ezért örült különösen Bolling megbízásának. Biztos volt benne, hogy neki sikerül elkapnia a Macskát.”
A regény ingyenesen letölthető innen.
A könyvet e-pubban ezzel az ingyenes szoftverrel tudod olvasni.