MAGAMRÓL

Szabados Tamás vagyok, 4. danos ninjutsu oktató. 2008-ban alapítottam és azóta vezetem a MAFC Ninjutsu szakosztályát. Amikor testnevelést kezdtem tanítani a BME-n, szembesültem azzal, hogy a testnevelés órák semmilyen módon sem illeszkednek az egyetem tananyagába. Ezért úgy állítottam össze az óráim anyagát, hogy segítsék a mérnökképzést, és összhangban legyenek a modern európai iskolarendszer anyagával, oktatási-, nevelési céljaival és módszereivel. Szabadidő szakosztály vagyunk, nem versenyzünk. Ezen az oldalon a harcművészettel, harcművészet oktatással kapcsolatos tapasztalataimról, gondolataimról olvashattok. A honlapunk: http://modernninjutsu.eu/

Friss topikok

NE KÖTEKEDJ

2011.03.24. 06:30 Napi Maflás

Az embernek időnként eldurran az agya, és úgy dönt, néhány pofonnal nyomatékosítani kell az érvelést. Ez eddig rendben is lenne, csak az a baj, hogy a kiszemelt áldozat nem mindig az elvárásainknak megfelelően cselekszik, és nem feltétlenül hagyja lenyomni magát.

 

 

 

Ebben az esetben nemigen lehet tudni, hogy valójában min tört ki a balhé. A kamera viszonylag későn kezdte el venni az eseményeket, a kommentátor pedig azt mond, amit akar. Az biztos, hogy a fekete srác valamin nagyon felhúzhatta magát, és a csaj pedig minden erejével igyekszik visszatartani (00:04).

Sajnos hiába. A fickó egy határozott mozdulattal megszabadul pólója maradékától (00:36) – csak az a baj, hogy az anyag meglepően ellenálló (00:37), ami erősen visszafogja a lendületes indulást (00:38). A nő valószínűleg tudja miért félti a fiút – bár az is lehet, hogy egész egyszerűen nem akar balhét. Mindenesetre a srácnak sikerül leráznia magáról a csajt és a póló maradékát, és határozott léptekkel tart a kiszemelt áldozat felé (00:55).

 

 

Az viszont nyugodtan várja a támadót. Amikor veszélyesnek ítéli a távolságot, kicsit hátralép, süllyeszt (00:56), majd ugyanabból az ütemből megereszt egy első kezes alkaros nyak és az alsó állkapocs határvidékére. Láttam már szebben kivitelezett mozdulatot, de az az igazság, hogy minden KO igazolja a technika hatékonyságát. Arról pedig nem érdemes vitatkozni, hogy ez az ütés ott volt-e (00:57, 01:05).

A fickóban dolgozik a rutin, és az ütést követően kihúzza a fejét az esetleges ellentámadás hatósugarából (01:11), majd ismét felveszi a számára biztos küzdőtávolságot (01:12), bár erre már nincs szüksége (01:15). A támadó megbízhatóan kinyúlt (01:27).

 

 

Míg a diadalmas győztes megy a dolgára, a fekete srácot feltámogatják. Most látszik csak igazán, mekkora pofonra sikerült rászaladnia (01:38, 01:40). Hosszú az út a taxiig (01:44). A legelképesztőbb az a határozottság, amivel a nő otthagyja az aszfalton heverő fickót (01:23). Persze lehet, hogy nem először élvezte végig ezt a műsort. A fickó kalapját mindenesetre elég rutinosan sikerül kapja fel, és viszi a kocsiba (01:37), ami azt jelzi, hogy már van némi gyakorlata ebben a dologban.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

 

 

 

3 komment

Címkék: ko utcai bunyó

A bejegyzés trackback címe:

https://napimaflas.blog.hu/api/trackback/id/tr82767010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kentetsu 2011.03.24. 09:30:28

Valahol láttam a videón szereplő győztes féllel egy riportot. Az illető egy önvédelmi iskola vezetője. A fekete arc pedig egy strici. Éppen rendszabályozta az egyik dolgozó lányt, amit nem tolerált a mester. "Finoman" megkérte, hogy legyen szíves tisztességesen viselkedni a hölggyel. Erre az arc neki ugrott és ráb@szott.... :)

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2011.03.24. 12:30:49

Ahogy nézem, a fekete pali vagy szívott már valamit vagy rendesen berúgott, ami azért elég sokat levon az ütés értékéből...

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2011.03.24. 18:55:42

A srác leeresztett kézzel lépett oda, gondolom valamit vagányat akart mondani, de a szavába vágtak.
süti beállítások módosítása