A Siebenkreuz Alapítvány nincs bejegyezve. Nem irányítja se magánszemély, se politikai szervezet. Nem áll mögötte hivatal, se kormány, se konszernek. Nem sorolható egyetlen gazdasági csoport érdekszférájába sem. Nincs központja, nincs kiépített hálózata, pénzügyi erőforrásai végesek. Mégis mindenütt ott van, és a maga képére formálja a történelmet.
Most is, amikor ezt olvasod.
A Mecsek északi részén, egy zárt völgyben megbújó alapítványi iskolában kiemelkedő képességű árvagyerekeket képeznek. Ez a középiskola az életre készít fel, és még sok egyébre is: a tananyagban az ipari falmászás, a túlélés a természetben éppúgy megtalálható, mint a számítógépes programozás, a skeetlövészet, a testbeszéd vagy a különféle harcművészetek.
A gyerekek mindent megkapnak, de ennek fejében száz százalékos teljesítményt várnak tőlük. Ami ugyanilyen fontos: maradéktalanul be kell tartaniuk az iskola szabályait. Ez egy zárt fiúvilág, világos elvárásokkal. Azután váratlanul felborul minden…
Részlet a regényből:
„Meditációs óra. Testtudatosság. Lehunyt szemmel, teljesen ellazulva állunk egymással szemben. A feladat látszólag egyszerű: a társad finoman megérinti valahol a testedet, és ahol hozzád ér, megfeszíted az izmot. A cél természetesen az, hogy csak azt az izmot feszítsük meg, amit megérintenek. Pokolian nehéz. Ha az ember őszinte önmagával, tapasztalni fogja, hogy egy sor más izom is megfeszül. Mindez persze közelebb visz ahhoz, hogy megértsük, hogyan működik a testünk, azonban a mély meditációban felerősödik a kudarc. Percről-percre feszültebb leszek, lassan darabokra hull a figyelmem. Úgy érzem, mindjárt felrobbanok. Képtelen vagyok a feladatra összpontosítani. Ideges rángások futnak végig rajtam. Valószínűleg nem csak én kínlódok, mert a mély csendben megszólal Fedor bá’ átható basszusa.
– Ne törődj azzal, hogy sikerül-e, vagy sem – mondja, halk, mégis erős hangján. – Senki sem született úgy, hogy tudja. Ha tudnád, nem kéne megtanulnod. Ne törődj semmivel. Ne akard megcsinálni, hagyd, hogy megtörténjen.
Nem is az hat, amit mond, hanem az, ahogyan mondja. Érzem, átárad rajtam a hangja, lassan kimossa belőlem a feszültséget. Vagy talán csak az működik, hogy nem a feladatra figyelek, de végre megtörténik. Csupán azt az izmot feszítem meg, amit kell. Aztán még egyszer… és utána ismét széthullik az egész. Görcsbe rándul a testem.
– Engedd el magad, és érezd a tested – folytatja Fedor bá’. – Ne a másikra figyelj, hanem magadra. Ne akard megfeszíteni az izmodat. Lazulj el. Lépj ki magadból, szemléld kívülről az egészet. Figyeld meg, hogyan történik. Elemezd. Ha egyszer sikerült, akkor már tudod. Azontúl mindig így csináld.
Igaza van, csak ilyenkor egyáltalán nem vagyok vele beljebb. Viszont annyiszor megtapasztaltam már, hogy ha nem is azonnal, de néhány hét, hónap után reflexszé váltak Fedor bá’ gyakorlatai, hogy igazából már nem húzom fel magam amiatt, hogy elsőre nem sikerül. A legfurcsább, hogy ez a tapasztalat lassan annyira belém ivódott, hogy ma már a többi tárgyból is sokkal nyugodtabban veszem az akadályokat.
– Éld be a testedet – magyarázza Fedor bá’. – Itt kezdődik az önismeret. A bőröd, a hajad, az izmaid, a csontjaid, zsigereid jelentik azokat a határokat, amelyek között le kell élned az életedet. Ha nem ismered minden porcikádat, a tested minden rezdülését, akkor sose lehetsz azonos önmagaddal. Éld be a testedet, és utána meg fogod érteni az érzéseidet, és gondolataidat is.”
Pár hét, és itt a nyár. A legtöbb dojo ilyenkor csökkentett létszámmal, edzésidővel működik. A Maflásban jövő hét hétfőtől (május 16.) egy regényt olvashattok napi folytatásokban – A Siebenkreuz Alapítvány-t.
Hetente egyszer lesznek harcművészeti posztok is, de a blog gerincét a regény alkotja majd.
Szeptembertől visszaáll a szokásos menetrend.
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.
