Annyi bizonyos, hogy tegnap vakvágányra futottak a dolgok. Valami olyan történt, ami nem szerepelt az előzetes tervekben. Misi bá’ ugyan nem cseszett le, de egyértelmű volt a viselkedéséből, hogy át kellett volna adnom a mobilt Nataliának. Azzal, hogy a lány a csapattársunk lett, bekerültünk a felsőbb évesek játékába, és az jóval keményebb, mint amire számítottunk. Ezzel együtt holtbiztos, hogy a gyilkosság nincs benne a pakliban. Képtelen vagyok kiverni fejemből a gondolatot, hogy az én cseszekedésem miatt kellett annak a fickónak meghalnia.

Meg kell tudnom, mi áll a háttérben. Az kizárt, hogy Misi bá’ kockára tenné az életünket. Valami őrületes hiba történhetett. Megtorpanok. Csak most veszem észre, hol vagyok. Nem először járok ezen a környéken. Tavaly itt csatangoltunk Barnával, van a közelben egy jó netcafé.

Most már céltudatosan folytatom az utamat. Lelkesen taposom az egyre vastagodó havat, pár perc alatt legyűröm a kétsaroknyi távolságot. A hely elég lepukkant és kihalt, viszont olcsó és villámgyors a net. A havazás nem tesz jót a forgalomnak: csupán két turista szörfözik a hosszú asztalon sorakozó gépeken.

Befizetek két órát: nem nagy összeg, és szeretnék nyugiban dolgozni. Elhelyezkedem a sarokban álló monitor előtt. Leveszem a kabátomat, és a szék karfájára terítem. A sapkát és a sálat a múlt századból itt maradt, öntöttvas radiátorra dobom száradni.

Nekilátok a keresgélésnek. Először a hírportálokat futom át. A bűnügyi híreket böngészem. Vegyes a felhozatal: pár közlekedési baleset, egy pénzszállító kocsi elleni támadás, egy jelentős heroinszállítmány-fogás a határon, két család egymásnak esett Szabolcsban, egy Molotov-koktélos támadás… de semmi arról, ami engem érdekel. Átváltok a bulvárlapokra. Itt se találok semmi érdemlegeset. Több hete lerágott híreket csócsálnak, sőt olyan lap is van, amelyik még mindig a Cosma-gyilkosságon rágódik. Kínomban beütöm a keresőbe a tegnapi dátumot, és mellé azt, hogy Jókai tér, de ezzel se vagyok beljebb. Nagyrészt kulturális eseményeket dob ki a kereső, és hogy még vidámabb legyen a dolog, az ország minden pontjáról. Persze, hiszen Jókai tér minden faluban van… Nagyot sóhajtok, és finomítok kicsit a dolgon. Így se jutok előbbre.

Még a rendőrség honlapján is megnézem a friss híreket. Itt közlekedési balesetek teszik ki a hírek zömét, illetve eltűnt személyeket keresnek. A tegnapi gyilkosságról semmit se találok. Nem értem. Egyetlen magyarázatot tudok elképzelni: a férfi túlélte a támadást, és most valamelyik kórházban ápolják. Végigfuttatom a késelés, lövöldözés, sebesülés, intenzív osztály keresőszavakat, ám továbbra se látok semmi infót.

Hátradőlök a székemen. Erre nem számítottam. Szinte hihetetlen, hogy ne legyen nyoma a dolognak. Az órámra pillantok. Még van bő negyven percem. Valójában nincs kedvem visszamenni a szállodába. Szörfözgetek kicsit, megnézem a leveleimet. Bevillan, hogy amikor tavaly itt ökörködtünk Barnával, mindketten csináltunk egy egyszer használatos postafiókot. Biztos, ami biztos alapon. Ha bármi történne. Persze akkor elképzelhetetlennek tűnt, hogy bármikor is elszakadunk egymástól. A felhasználónév viszonylag egyszerű: a vezetéknév az utca, a keresztnév a kávéház neve. Barnánál pont fordítva van. Eltart pár percig, míg a jelszót előbányászom az agyamból, de viszonylag hamar bevillan: a tavalyi szállodánk neve és tavaly december 24-e.

Betölt a fiók. Megdobban a szívem. Egy olvasatlan levelem van. Barnától érkezett, jó pár napja már. Rákattintok.

Szia!

Remélem, tetszeni fog.

B.

Egy link volt a levélben. Rákattintok. Fotós blog. Pornóoldal, mi lenne más. Naponta frissítik ezeket a szarokat. Napi egy kép, jó sok kommenttel. És ez a lényeg. Sajátos szubkultúra, egymást boldogítják, dicsérik, anyázzák. Folyamatosan aktívak, naponta frissítik az oldalaikat. Megnézem a bejegyzés dátumát: január 17. A dátum második száma az érdekes. Ez a kulcs.

Lemegyek a hetedik kommenthez, és rákattintok a muksóra. Azonnal megjelenik az oldala. Kikeresem a fazon január 17-i bejegyzését. Abban állapodtunk meg, hogy első lépésként a kapcsolatfelvétel napján feltett kép alatt hagyunk egymásnak üzenetet, ezt követően pedig játszunk egy kicsit a dátummal: páros heteken hozzáadunk, a páratlanokon pedig levonunk egy napot belőle, és mindig a legutóbbi üzenetünk időpontja a kiindulópont.

Nem rossz a kép, de most nem érdekel. Regisztrálok H. Seldon néven, és írok egy kommentet.

Itt vagyok.

01/25, Aranyember tér. Kaparj utána.

Csak ennyit írok. Ha beírom a rendes dátumot és a helyet, azonnal kidobja a Google, ezért kicsit kódolom az üzenetet. Így biztosítom, hogy eltűnjön az információk tengerében. Biztosra veszem, hogy Barna naponta nézi ezen az oldalon a kommenteket. Hirtelen ezer kérdést szeretnék neki feltenni, de ezzel várnom kell. A bejegyzésem fölötti kommentelő oldalán fog válaszolni, a mai dátummal feltöltött kép alatt.

Akármilyen jó az Alapítvány biztonsági rendszere, ezt nem fogják kiszúrni. Legalábbis remélem, mert nem tarthatjuk a kapcsolatot azokkal, akik kihullottak, hacsak nem akarjuk mi magunk is követni őket. Kicsit hezitálok, mielőtt elküldeném az üzenetet. Amikor megteszem, tudom, nincs visszaút.

Megszegtem a szabályokat.

(Folyt. köv.)