Valójában sose értettem, hogy az emberek többsége miért megy be a ringbe, ketrecbe, stb, amikor láthatóan nem élvezi azt, amit csinál. Persze számtalan jó okot tudok rá: a pénz miatt, azért, mert bizonyítani akar, reklámcélból, vagy pusztán amiatt, mert fogalma sincs arról, ki ő, és mi jó neki, de ennek eredményeként a mérkőzések jó része élvezhetetlen. Persze időről-időre akad egy Dekkers, Tyson, vagy Manhoef, aki azért áll ki a másikkal, mert pusztítani akar, és ilyenkor a versenyeken megcsillan a harc lényege.  

Anderson Silva azok közé tartozik, akikkel egy bizonyos szint alatt nem érdemes kiállni. Az MMA kétségkívül sport, de azért már láttunk széttépett könyököt, vállat, bokát, térdet, szilánkosra tört állat, arcot, rongyként fityegő sípcsontot. Ez nem az a műfaj, ahol kémiai segédlet nélkül bárki is aratna, de a teljesítményfokozók önmagukban nem elégségesek. Ezek csak arra valók, hogy kiteljesítsék a kitűnő fizikai és mentális adottságokat. Hogy ez kinek, miért, mennyiben és milyen távon éri meg, abba most ne menjünk bele. A profi bunyó eszköztárába, edzésmódszerébe vastagon beletartozik a kémia. Ez persze komoly előnyt jelent az átlagemberrel szemben, ám a ringben, ketrecben, ahol hasonló módon felkészült ellenfelekkel kerül szembe a versenyző, látványosan kijönnek a genetikai adottságok közti különbségek.

Amit Silva ellenfele is érzékel – bár az a gyanúm, hogy már későn. A kezdés után a versenyzők megindulnak egymás felé, de Silva kihívója egy idő után hátrálni kezd (00:06). Gondolom, ebben a pillanatban tudatosult benne, mekkora fába vágta a fejszéjét, csak ilyenkor már nem illendő lemondani az összecsapást. Úgyhogy mégis csak odamegy, és biztonságos távolból üt (00:09), nehogy elérje ellenfelét. Aztán egyre vitézebbül lopja a távolságot, sőt még egy bátortalan combost is megereszt (00:16). Ettől valahogy megjön a bátorsága, és nekiugrik ellenfelének (00:19), de ebben sincs túl sok meggyőződés. Egy pillanatra úgy tűnik, sikerül felpörgetnie magát (00:25), ám nem sokkal ezután visszazuhan a korábbi, tiszteletteljes állapotába (00:31, 00:46).

Végül némi hezitálás után Silva szánja rá magát, hogy egy kis életet leheljen a bunyóba (01:02, 01:05), majd végre összeugranak (01:18).

Ekkor már látványosan kijönnek a különbségek. A másik próbálja bontani a fogást, elég rendeseket odacsap (01:24, 01:25, 01:26, 01:36), de semmi eredménye. Csak annyit ér el, hogy bekap még pár térdest (01:27, 01:28, 01.36, 01:37, 01:38), bár könyököst megússza (01:33). Ekkor.

Mindenestre felfogja, hogy oda kell tennie magát (01:46), de ezekből az ütésekből is hiányzik a meggyőződés (01:48). Silva megmutatja neki, hogy kéne ennek kinéznie (01:49, 01:50, 01:53, 01:55), azonban ellenfele nem igazán érti a tanítást.

A leghátborzongatóbb az a higgadt unalom, amivel Silva végül kivégzi az ellenfelét (02:05). Még föl se szívta magát igazán.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.