A harcművészet társas műfaj. Nem arról van szó, hogy ne lehetne egyedül edzeni (00:24, 00:28, 00:30, 00:41, 00:44), de azért nem árt, ha áll valaki az emberrel szemben. Ez az erősítésre is igaz (00:45). A Mafláson korábban már volt egy poszt a hagyományos karate erősítéséről, és felvillantottuk a modern birkózás hasonló jellegű gyakorlatait is. Most ismét a nyugati hagyományhoz nyúlunk vissza, hiszen a gyurmázáshoz pokoli fizikum kell. Ráadásul ebben a műfajban a társ legtöbbször adott, csupán meg kell ragadni a lehetőséget…

A jó erőnléti tréning mindig túlmutat önmagán. Bár nem lehet elégszer elmondani, hogy megfelelő fizikum nélkül nincs hatékony önvédelem, a hagyományos harcművészet – ahogyan a XIX. századi nyugati sport is – nem ragadt le a gyakorlati alkalmazásnál, hanem jóval szélesebb, oktatási, nevelési és társadalmi célokat tűzött maga elé.

A jól felépített erősítés egyfelől rádöbbenti saját korlátaira a tanulót, másfelől arra is rámutat, hogy ezek a korlátok tágíthatók. A harcművészet oktatása során az egyik leglényegesebb feladat, hogy felszámoljuk a diák hamis énképét, és rávezessük, kicsoda ő valójában. Természetesen arra is meg kell tanítani, hogy elfogadja önmagát olyannak, amilyen, minden előnyével és hátrányával együtt.

Kevés dolog kovácsolja össze úgy az embereket, mint a közösen átélt megpróbáltatások. A közös szenvedés a csoportépítés egyik leghatékonyabb módja. Ezt a felismerést évezredek óta kamatoztatják a harcászatban.

Némi odafigyeléssel azonban sokkal többet hozhatunk ki ezekből a gyakorlatokból: az önismeret mellett a feladat fogalmának megértését, a precizitást, a testtudatosság-, az anatómia- és a testmechanika alapjain túl, a másikra való ráhangolódást, a csapatmunkát is beleépíthetjük az erősítésbe. Ha mindig új szempontot adunk a végrehajtáshoz, megelőzhetjük, hogy unalmas legyen az erősítés – a megfelelő ismétlésszámot ugyanis a legtudatosabb edzésmunka sem pótolhatja.

Ugyanakkor az is igaz, hogy tudatosság nélkül a végtelen sorozatokba ölt órák jó része holt idő, hiszen csak elenyészően kevés ember képes bármilyen mozdulatsort hatékonyan végrehajtani anélkül, hogy megértené azt. Az igazán jól felépített elméleti háttér arra is megtanít, hogy sose sajátíthatunk el semmit tökéletesen, hiszen nem a dolgot, hanem önmagunkat tanuljuk, ami sosem ér véget. Az ember folyamatosan változik, és aki nem hangolja be nap, mint nap önmagát, egy idő után arra ébred, hogy mindent elfelejtett, amit régen tudott.

Az erősítéshez nem mindig adott a megfelelően felszerelt edzőterem, a partner viszont legtöbbször kéznél van (00:21, 00:52, 01:03). Az ilyen jellegű páros gyakorlatok akkor igazán ütősek, ha mindkét felet megdolgozatják (00:34, 00:50). De beleépíthetjük a gyakorlatokba a másik iránti felelősséget (00:32), az összhangot (00:23, 00:46, 00:54), vagy akár a dinamikát is (00:37). Más elemek remekül pótolják a súlyzót vagy az erőgépeket (00:36, 00:47, 00:58).

Persze ezekre a gyakorlatokra is igaz, hogy célszerű úgy összerakni őket, hogy ne vágják haza az izületeket. Még akkor is, ha mint tudjuk, a harcművészet nem egészséges.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.