A XIX-XX. század fordulóján rendkívül összetett volt távol-keleti harcművészetekről alkotott kép. Volt benne egy nagy adag misztikum, erő és elegancia – ráadásul szorosan kötődött a dinamikusan fejlődő, modern ipari nemzet képzetéhez. Látszólag egymásnak ellentmondó fogalmak, azonban Kano Jigoro volt annyira japán, hogy képes legyen megteremteni ezek kényes egyensúlyát.    

A judót – ahogy más művészeteket, mint például a teaszertartást is – olyan hídnak szánták, ami összekötheti a keletet és nyugatot, amit ez a film is remekül demonstrál. Hatékony, elegáns és jól tanítható, a távol-keleti hagyományon alapuló, átgondolt rendszert mutat be, ami a művelt nyugati férfiak eszköztárából sem hiányozhat.

A korszakban a judo még nem olimpiai sportág volt, hanem egy iskolai oktatásra szánt, modern jujutsu. Az általam ismert anyagok közül ez a felvétel ábrázolja legtisztábban, hogy milyen kép élt az alapítóban a lágy művészetről. Ezt a vonalat Mifune Kyuzo vitte tovább a mester tanítványai közül, de a judo végül nem ebbe az irányba fejlődött. Az úriemberek könnyed és elegáns művészetét a brutális hatékonyság váltotta fel. Tegyük hozzá, akkor még nem létezett szteroid, csak jóval lassabban és szerényebb méretekben lehetett izomtömeget növelni, ezért az emberek a testmechanikára voltak utalva, ami a hagyományos harcművészet felfogásnak kedvezett.

Mai szemmel nézve elképesztően harmonikusan hajtják végre a technikákat. Ebben a pár percben átfogó képet mutatnak a rendszerről. Élesen elválik egymástól a tanítás (00:08) és a gyakorlati alkalmazás (01:50). Az első részben inkább a stílus logikájára helyezik a hangsúlyt. Végigmennek a különböző helyzetekből végrehajtott karfeszítéseken (00:09, 00:19, 00:26, 00:30, 00:36, 00:40), a fojtásokon (00:50, 00:55, 01:02), megmutatnak néhány lábfeszítést (01:15, 01:20), és gerincfeszítést (01:25, 01:33), ami jól demonstrálja a judo komplexitását. Igyekeznek mindent a legelőnyösebb szögből megmutatni, ezért a födreviteleket (00:14, 01:10) követően a megfelelő szögbe fordítják az ukét (00:16, 01:12).

Az önvédelmi bemutatóból jól látszik hogyan képzelték a keleti és nyugati kultúra ötvözetét. A tori egyfelől tökéletes gentleman (01:44), másfelől pl. pont úgy követi a menekülő ellenfél mozgását, ahogy a középkori denshók tanítják (02:32). Itt már sokkal jobban kidomborodik a judo önvédelmi jellege, láthatunk technikát a hátulról történő megragadás ellen (01:59), van rúgás (02:15), lábolló (02:30), kés elleni védekezés (03:37), sőt még egy kis hojo jutsu is belefér (03:13). Ami lényeges különbség a mai rendszerekhez képest, hogy a torinak esze ágában sincs elszaladni a sikeresen végrehajtott technikák után, hanem fenyegető testtartással riasztja el a támadót (01:53, 02:02, 02:17, 02:33), ami sokat elárul arról, hogy mennyire bíztak a judo hatékonyságában. Viszonylag sok a nagy ívű dobás (02:27, 02:55, 02:58, 03:05), ami csak annyiból érdekes, hogy ennél a felvételnél nem használtak tatamit.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.