A mai videó felvillant valamit abból a hangulatból, ami miatt a karate annakidején meghódította a világot.

Mai szemmel furcsának tűnnek ezek a küzdelmek. Nem csupán a puszta kéz és kontroll miatt, hanem mert most senki se állna oda ilyen leengedett kézzel bunyózni. Mindenesetre jól látszik, hogy a távolról indított egyenes ütés (00:04, 00:10, 00:14, 01:45, 02:25, 02:26) – megfelelő helyzetben – milyen hatékony fegyver. De láthatunk kevéssé ismert karate technikát, amiből kiderül, hogy a megfelelően feledzett ütőfelülettel (01:10) történő támadás még akkor is kegyetlen tud lenni, ha pontatlanul csapódik be (00:26). Talán az a legmeglepőbb, ahogy egy-egy sikeres találatot követően az ellenkező irányba szaladnak a versenyzők (00:30, 00:37, 00:44, 01:48). Tegyük hozzá gyorsan: azért nem mindenki (02:11). Egyébként ezek a kiütések akkor igazán meghökkentők, ha az ember tudja, hogy no contact versenyeken történtek, tehát a kontroll szándéka mindenképpen benne volt a pofonokban.

Aki a karatét a gyaku cukival azonosítja, biztosan meglepődik a könyéktechnikákon (01:01), amit hagyományosan a Muay Thai fegyverének tartanak. Pedig benne van a karatéban, ahogyan az ugró térdes (03:11) is, vagy a földrevitelek (02:31). Egy-két igazán látványos megoldás (00:50, 00:55) mellett azok a kombinációk a legszebbek, amelyekben már felvillan az a többlet, amit a kéz és láb összehangolása (00:36, 02:19 ) jelent a küzdelemben, illetve amikor valakinek sikerül tempót fogni (02:07, 02:47, 03:00). Persze a Brennan szintű klasszisok (02:41) ritkák. 

A harcművészet arról szól, hogy az ember igyekszik minél jobban kitolni saját határait. Ezt a Kyokushinkai karate tudta a leglátványosabban demonstrálni (01:12, 01:16, 01:20, 01:33) – egyébként érdemes megfigyelni 01:18-nál a háttérben a botos embereket. A klip megérdemelten zárul a kyós KO-kal (03:36, 04:38). Ezeket a rúgásokat teljes erővel viszik be, tehát itt egész biztosan nem a véletlennek köszönhetők a kiütések. Kenji Midoriról (04:09) pedig már született egy poszt korábban is.

A kapcsolódó anyagokat a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Vjacseszláv Dacsik olyan, mintha egy akciófilm neonáci főgonosza lenne: nagydarab, buta, veszélyes és sose adja föl. Nem annyira a technikájáról, mint inkább a küzdőszelleméről, botrányairól és váratlan húzásairól ismert. Ezen a felvételen is hozza a formáját.

Hogy kivel és miért vívta ezt a meccset, azt nem sikerült kiderítenem, de igazság szerint nem is érdekes. Állítólag valami moszkvai éjszakai klub a helyszín, ami elég valószínűnek tűnik.

Dacsik láthatóan csak játszik az ellenfelével (00:08, 00:12, 00:13, 00:16, 00:19), ami nem nagy kunszt, mert a srác vasággyal együtt is feleannyit nyom, mint ő. A fickó rendesen be lehet lőve, mert elég keményen nekiesik Dacsiknak (00:08, 00:11, 00:16), és egyáltalán nem zavarja, hogy a támadásai rendre célt tévesztenek. Aztán eljön a pillanat, amikor sikerül tempót fognia, és földhöz vágja az orosz MMA nehézsúlyú reménységét (00:20). Őt egyáltalán nem zavarja a dolog, és tovább ökörködik (00:24).

Végül a bíró megunja a bohóckodást, vagy csupán jobbnak látja berekeszteni az összecsapást (00:36), mindenesetre véget vet a meccsnek. Dacsik viszont nehezményezi a dolgot, és rosszallásának egy pofonnal is nyomatékot ad (00:41). És innentől válik érdekessé a videó. Az ellenfele azonnal meglátja a kínálkozó lehetőséget, és nekiugrik Dacsiknak. A bíró, aki közben összeszedte magát, biztos ami biztos alapon odébb löki a srácot (00:44), azután saját kezébe veszi a rend helyreállítását. Most Dacsik kapja a maflást (00:46). Persze egy ütésnél több kell neki, hogy lemenjen, és erre hamarosan a bíró is ráébred (00:47). A felháborodott Dacsik nemes egyszerűséggel kihajítja a ringből a mérkőzésvezetőt (00:48), majd utána zuhan, sőt az ellenfele is (00:49), aki kisegérként rohan oda segíteni. A rutinos biztonságiak persze azonnal szétszedik a feleket (00:52). A jelenet csúcspontja mindenképpen az, amikor a bíró – kihasználva, hogy elterelődött róla a figyelem – visszacsempészi magát a ringbe (00:57).

Persze, ahogy ahogy arra már egy korábbi posztomban utaltam, bírónak lenni nem életbiztosítás.

Minden harcművészetnek megvan a maga jellegzetes PR-ja. A Muay Thai védjegye a patinássá kopott felszerelés, a sok izzadtság, a kemény munka és a jó hangulat.

Aki már volt Muay Thai edzésen, az pontosan tudja, hogy ezek a reklámfilmek nem hazudnak. A gyilkos keménységű versenyekhez képest az edzések jóval szelídebbek, ami nem olyan meglepő, ha kicsit belegondolunk: a folyamatos darálóban előbb-utóbb elfogy az ember. A thai boksz tréningek rendkívül okosan vannak felépítve – többek közt ezért olyan hatékony a rendszer. Ráadásul a kevert harcművészetek korszakában kifejezetten divatba jött, hogy a legkülönbözőbb stílusok képviselői eddzenek pár hetet Thaiföldön, ami érthető: a hely olcsó, kellemes, könnyű jó edzőt találni, és persze egy hasonló, dzsungel közepén lévő ringnek (00:26) is megvan a maga hangulata.

A lassú árnyékolást (00:28), könnyed fogások követik (00:58), majd megkezdődik a kombinációk beiskolázása (01:05). Egyelőre még mindig lassan, finoman. Azután gyorsul a tempó (01:28), agresszívabbá válik a birkózás, egyre olajozottabban mennek a kombók (01:44). Kicsivel később ráteszik az erőt is (01:54). Kezdődik a vég nélküli iskolázás (02:03), az erőnléti edzés (02:00, 02:19), és innentől mozgó célpontra, teljes erővel kell bevinni a találatokat (02:32). Végigveszik a Muay Thai szokásos eszköztárát. A zárt öklös ütéseket (02:42), könyökösöket (02:52), alsó lábszáras(02:39) és egyenes (03:15) rúgásokat, térdeseket (03:57), a fogásokat (04:12). Újra meg újra meg újra. Végkimerülésig (04:36). Mindezt tovább fűszerezi a sajátos felfogású és intenzitású thai típusú testfelület keményítés (05:06). Aztán jöhetnek az egyes technikák, gyilkos sorozatban (05:26, 05:33). De ennek köszönhetően egy idő után érezhetően más lesz a munka jellege (05:50, 06:05).

A film ugyanúgy nem árul zsákbamacskát, ahogyan Wong mester anyaga se. Aki végignézi tudja, mire számíthat ebben a thaiföldi edzőtáborban. És valljuk be, kifejezetten kedve támad az embernek átruccanni oda. Különösen ebben a hidegben.

Ezt a felvételt sok szeretettel ajánlom mindenkinek, aki valaha is kezet emelt egy nőre.

A mai videót még a Youtube előtti időkben láttam először, amikor csak a fájlcserélő oldalakon keringtek az ilyen jellegű anyagok. Az előzményekről lemaradt az operatőr, mindenesetre kezdetben még elég fickós a pasi, rendesen odanyom a csajnak (00: 12), ami azon túl, hogy nem szép dolog, végzetes hibának bizonyul.

Hozzáteszem, a nő hagyja felállni a férfit, ami nem jó ötlet, de viszonylag hamar korrigálja a hibát (00:16). A következő ütés elől szépen elhajol (00:24), azután pontosan azt teszi, amit a legtöbb harcművészet oktató elmond a tanítványainak: fegyverként használja a környezetét (00:26). Ezúttal már nem engedi azonnal felkelni a férfit, hanem megdolgozza kicsit a földön, ahogy kell (00:35). 

Egyébként határozottan sportszerűen játszik a csaj, mindig engedi talpra kecmeregni a fickót. Újra meg újra kiprovokálja a támadást (00:49, 00:52, 01:21, 01:45), hogy azután ismét földhöz teremtse a palit (00:54, 01:02, 01:24, 01:47). Persze amit a szivar azután kap, azt nem köszöni meg (00:57, 00:58). Részegekkel szemben egyébként ez a jó taktika. Nem érdemes belemenni a pofozkodásba, mert az alkohol jelentősen megnöveli az ütésálló képességet – sokkal egyszerűbb kibillenteni őket az egyensúlyukból, azután a földön folytatni a darálást.

A legszebb, hogy bár a környékbeliek kihívták a rendőrséget, a hatóságnak esze ágában sincs beleavatkozni a történésekbe (01:10).

Vannak igazán megalázó pillanatok, például, amikor a nő a földön üti a fickót és közben magyaráz neki, vagy mikor beleragad a férfi ruhájába, és végigvonszolja az úttesten (01:26). Később megismétli a dolgot, de akkor már a hajánál fogva pörgeti körbe-körbe a teremtés koronáját (01:55). Érdemes megfigyelni, hogyan olvad semmivé a pasas kezdeti önbizalma. A végén már csak ütőtávolságon kívüli, szánalmas próbálkozások telnek tőle (01:42). A csaj ekkorra már teljesen laza, magabiztos, inkább csak játszik az ellenfelével, akit végül a barátai mentenek meg (02:05). Örökre hálás lehet nekik.

Az érintés nélküli leütés a harcművészet legvitatottabb technikái közé tartozik. Sokan vannak, akik esküsznek rá, hogy pusztán szellemi energiával is le lehet ütni valakit, mások szerint szemfényvesztés az egész.

Előrebocsátanám: senkivel sem akarok vitatkozni. A Maflástól végtelenül távol áll, hogy egymáshoz méricskélje a harcművészeteket. Kétségkívül izgalmas, amikor két irányzat képviselője csap össze, de az, aki járatos a harcművészetekben tudja, hogy sosem a stílusok, hanem az emberek mérkőznek egymással, és rendszerint az dől el, hogy az adott pillanatban ki a jobb. Persze az se mindegy, hogy ki milyen iskola vagy mester mellett dönt, azonban a jelenlegi széles kínálatban azt hiszem, senkinek sem okoz gondot, hogy megtalálja a képességeinek és habitusának legmegfelelőbb dojót. A harcművészet túl nagy halmaz ahhoz, hogy bármelyik stílus mellett egyértelműen letehessük a garast, hogy az lenne az „igazi”, de ha valaki tisztában van azzal, hogy az általa választott irányzatnak mik erősségei és a korlátai, vélhetően jó úton jár.

A mai anyagban látható, elhíresült összecsapás egy neves kiai mester és egy fiatal srác között zajlott. Az öreg komoly összeget ajánlott bármely MMA-snak, aki kiáll legyőzi őt, és ellenfelének láthatóan szüksége volt a pénzre…

A felek első lépésként aláírják a szerződést (00:02), barátságosan kezet fognak, majd az öreg még gyűjt egy kis égi csit, kit vagy pránát – ahogy tetszik (01:35). A gondok akkor kezdődnek, amikor a srác nem reagál az energialöketre (01:42), sőt az erőteljesebb kiai-támadásokra (01:44, 01:47) is csupán óvatos elmozgással reagál. Az első másodpercekben érezhetően tart az öregtől, de amikor látja, hogy a mindenség energiája nem tesz rá különösebb hatást, akcióba lendül: megragadja ellenfelét, lezúz két térdest (01:49), azután egy tasli is elcsattan, ami már komolyabb következménnyel jár (01:50).

A kiai mestert láthatóan megrendíti a dolog, a srác elnézést kér (01:54), érezhetően zavarban van. A bíró testtartása külön tanulmány (01:59, 02:03, 02:04, 02:07) vélhetőleg nem szokott hozzá, hogy valaki egy full contact mérkőzésen kiakadjon attól, hogy pofont kap.

A srác nem akarja bántani az öreget, de most ezért fizetik…úgyhogy, ha nem is túl nagy meggyőződéssel, de nekilát (02:17). Az egész nem tart sokáig, pár másodperccel később megállítják a bírók (02:22). A győzelem kihirdetése után kétségbeesetten odafut ellenfeléhez (02:39). Láthatóan bántja, hogy egy öregembert pakolt meg (02:55, 02:56, 02:58).

A tanítványokban pedig egy világ dőlt össze (02:52). Sajnálom az öreget, aki biztosra vette, hogy kiai-jutsu tudása tökéletes védelmet nyújt neki. Sajnos nem vette figyelembe, hogy a dojójába azok mentek le, akik hinni akartak misztikus képességeiben, és ennek megfelelően reagáltak.

A mérkőzést egy másik szögből, illetve az előzményeket szokás szerint a Maflás Facebook oldalán nézhetitek meg.

A shuai jiao kínai harcművészet, pontosabban kínai birkózás. Ez a név ugyanúgy több stílust foglal magában, mint a jujutsu vagy a karate.

Ahogy a felvételen is látszik, shuai jiao a hagyományos judóval rokon. A kínaiak szerint a shuai jiao komoly hatást gyakorolt a japán harcművészetekre – elsősorban a Judóra és az Aikidóra –, a japánok tagadják a dolgot. Mindkét elmélet mellett szólnak érvek és ellenérvek. Az embernek két keze és két lába van, vagyis az egyes harcművészeti irányzatok technikái között akkor is lehetnek átfedések, ha azok egymástól teljesen függetlenül fejlődtek. Ugyanakkor az is igaz, hogy Kína és Japán elég szoros kapcsolatban állt egymással történelme során. Mindenesetre Wang Wenyong mester bemutatóján jól látszik, hogy a birkózók a judo gire emlékeztető, övvel összefogott kabátot hordanak (00:20), és a technikák is hasonló elvekre épülnek (00:18).

A shuai jiao elsődlegesen a gyorsaságra és alkalmazkodóképességre épít. Igyekszik kitérni a támadás elől, és a másik erejét, lendületét felhasználva a földre vinni az ellenfelet. Nem bonyolódik hosszas küzdelembe, főleg nem földharcba – ez az utcán, több ellenfél ellen nem jó ötlet. A dobásokat ütésekkel, rúgásokkal, blokkokkal kombinálja. Egyaránt használja a kezet, lábat (00:18, 00:42), könyököt, fejet, vállat, csípőt. A shuai jiao Kínában mind a mai napig a hadsereg és a különleges erők kiképzésének része.

Bár a mai anyag kifejezetten a stílus technikai alapelveit illusztrálja, a shuai jiaoban az erőnléti tréning és a küzdelem kiemelt szerepet kap. Ezekre még visszatérünk a későbbiekben.

A blogban közzétett  anyagokban esetenként olyan jelenetek láthatók, amelyek hátrányosan befolyásolhatják a kiskorúak erkölcsi, szellemi, pszichikai fejlődését, ezért csak 18 éven felüliek nézzék a Maflást!

Quinton "Rampage" Jackson a kevert harcművészetek legendás alakja. Kétségkívül lenyűgöző, ahogy ledarálta Chuck Liddellt vagy Keith Jardine-t, és a Vanderlei Silvával folytatott gyilkos háborúja is emlékezetes marad az MMA rajongói számára.

A legtöbben mégsem erről ismerik, hanem azokról a látványos, nagy ívű dobásokról, amelyekkel rendre felőrölte az ellenfeleit. Ezekben a megoldásokban az erő legalább annyira szerepet játszik, mint a technika. Talán nem olyan elegáns, mint a Judo vagy az Aikido filozófiája, de a hatékonyságához nem férhet kétség. Igaz, senki se állítja, hogy ezen a módon akár egy nyolcéves kislány is meg tud dobni egy százhúsz kilós embert. Az MMA-ban legtöbbször erő és tömeg feszül egymásnak.

A Ricardo Arona (00:00, 00:09), elleni győzelme még azokat is lenyűgözi, akik amúgy nem rajonganak különösebben a kevert harcművészetekért. (Ez a kiütés már szerepelt a Maflás Facebook oldalának 2010. november 27-i bejegyzésében.) De ugyanilyen meggyőzően hajigálta a ringben Ikuhisa Minowát (00:01 00:10, 00:14, 00:21, 00:23), vagy Masaaki Satakét (00:36), aki végül súlyos sérülést szenvedett (00:35, 00:42) a küzdelem során.

Amikor a dobások nem tették harcképtelenné az ellenfelet, Jackson ütésekkel, rúgásokkal folytatta a földön. Akit ez is érdekel, a Maflás Facebook oldalán találja a kiegészítéseket.