A küzdelemben nincs idő gondolkozni: az intuíciónk és a belénk vert reflexek mozgatnak. Minél régebben edz valaki, annál biztosabban számíthat a megérzéseire. De ez nem csak a bunyóban van így, hanem minden más szakmában. Az orvos nemegyszer első ránézésre felállítja a helyes diagnózist, és az autószerelő is gyakran egy pillanat alatt rájön mi a baj a motorral. A távol-keleti művészetek a sokéves gyakorlás által kifejlesztett intuíción alapulnak, vagyis azon, hogy ha az ember kellő jártasságot szerez egy adott területen, akkor már gondolkozás nélkül tudja, mit kell tennie adott helyzetben – könnyedén, mintha csak valamely felsőbb hatalom vezetné.

Ez a könnyedség azonban nem a misztikus képességeink eredménye. Amikor az ember gyakorlottá válik valamiben, egyre sűrűbben fordul elő, hogy nem kell alaposan kielemeznie egy-egy problémát, hanem úgymond kapásból tudja a megoldást. 

A gyors döntés kevés energiát igényel, és ha az ebből fakadó jó érzés összekapcsolódik a sikerből fakadó magabiztossággal, az könnyen tévútra viheti az embert. Számos – a maga területén egyébként kiváló – szakembert láthatunk botladozni számára idegen terepen, mert nem értik meg, hogy az az intuíció, ami az eredeti szakmájukban nemegyszer csodával határos sikert eredményez, annak köszönhető, hogy az adott terület minden részletét ismerik, és nem valamiféle felsőbb hatalomtól kapott sugallat. Ha nincs mögötte megfelelő szaktudás, az intuitív döntés pusztán szerencsejáték lesz. 

Felelős döntést nem érdemes megérzésekre alapozni. Nem árt ugyanúgy körbejárni a kérdést, ahogy egy-egy technika esetén tesszük – végiggondolva azokat a helyzeteket és lehetőségeket is, amelyek abból fakadnak, hogy esetleg nem jön be az eredeti elképzelésünk.

A harcművészeti rendszerek lényeges eleme az alkalmazkodás. A legtöbb stílus igyekszik minél több helyzetre működő választ adni, és általában az teszi őket komplex egységgé, hogy egyfajta bűvös négyzetként működnek, azaz, mindenhonnan mindenhova eljuthat az ember.

A harcművészet tanulása elválaszthatatlan a stratégiától. Aki harcművészetet gyakorol, az több évtizedre elkötelezi magát. Önmagunk felfedezése és felépítése ugyanolyan bonyolult feladat, mint az adott rendszer megértése, átlátása és elsajátítása. Hosszú évek céltudatos munkájával fejlesztjük ki a küzdelemben elengedhetetlen tulajdonságokat. Ezek ugyanúgy egymásra épülnek, akár az egyes technikák. És itt se mindegy, milyen döntést hoz az ember, hiszen mindenkinek a saját adottságaihoz kell stílust és edzésmódszert választania.

Egy hatvan kilós ember számára pl. a földharc nem biztos, hogy a legnyerőbb terep, de az eszközös küzdelem már segíthet kiegyenlíteni a tömeg hiányából fakadó hátrányokat.
Nők esetében sem egyértelmű, hogy a kétméteres deszantosokra kitalált technikák a legmegfelelőbbek – bármilyen jól is hangzik marketing szempontból, hogy egy adott rendszer harctéri körülmények közt is bizonyított.

Ráadásul a full contact nem való mindenkinek. Jó példa a felelős döntésre, amikor valaki ezt a tényt felismerve olyan irányzatot kezd tanulni, ami a harcművészetek szellemi oldalára helyezi a hangsúlyt. Ilyenkor persze az is felelős döntés kérdése, hogy ne akarjon misztikus képességeitől eltelve belemenni egy éles helyzetbe, hanem inkább kerülje a konfliktusokat – bármilyen legendákat is hall edzésen.

Felelős döntés, hogy kitől tanul az ember. A mester státusza a földre szállt isten és a szolgáltató közti tartományban mozog. Nem állítom, hogy bármelyik felfogás egészségtelen lenne – nem vagyunk egyformák, mindenkinek másra van szüksége – de érdemes elgondolkozni azon, hogy hosszú távon mi biztosítja legjobban a fejlődésünket. Képesek vagyunk-e éveken át olyan embertől tanulni, akinek a személyisége nem mondható hibátlannak, de technikailag mindent tud, amit szeretnénk? Kibírjuk-e jellemtorzulás nélkül a közös munkát? El tudjuk-e fogadni folyamatosan egy olyan ember ítéleteit, akit nem tartunk sokra? Vagy ott a fordítottja: beáldozzuk a szakmai fejlődésünket a jó hangulat és a társaság kedvéért?

A harcművészet gyakorlása során állandóan dönteni kell. Van, amit reflexből megoldunk, de vannak olyan fordulópontok az ember életében, amikor mérlegre kell tenni addigi fejlődésünket, és alaposan végiggondolni, hogyan folytassuk tovább. Ezek azok a pillanatok, amikor akár saját magunk, akár egy közösség sorsát hosszú távon meghatározzuk. Ha ilyenkor visszanyúlunk a harcművészetek szellemi gyökereihez, és az ott elsajátított alapelvek segítségével gondoljuk át a helyzetet, komoly esély van rá, hogy a megfelelő irányba indulunk.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.)