Ha szóba kerülnek a távol-keleti harcművészetek, előbb-utóbb felmerül a kérdés: Szép-szép, de mennyire működne ez éles helyzetben? Persze, mint tudjuk, ez nem annyira stílus, mint inkább emberfüggő, de azok az irányzatok, amelyek nap mint nap gyakorolják a küzdelmet, nagyobb számban nevelnek olyan embereket, akik az utcán is több eséllyel jönnek ki jól egy esetleges pofozkodásból. Persze lehet, hogy ez abból is fakad, hogy olyanok választják ezeket a stílusokat, akik a dojón kívül is belemenősebbek…

A judo „gyakorlati” haszna örök vita tárgya, bár már itt a blogban is linkeltem be mma-s meccset, illetve az mma előtti időkből való összecsapást. A lágy művészet fogalmát sokan félreértik. A judóhoz pokoli erő kell (01:17, 01:55, 02:45), amire legalább olyan biztonsággal lehet támaszkodni egy éles küzdelemben, mint a technikai repertoárra (01:09, 02:10, 02:33, 02:36).

Nem akarom se összekeverni, se összevetni a küzdősportokat a harcművészetekkel, de kétségtelen tény, hogy a judósok nem csupán készséges partnereken csiszolják a tudásukat (01:40, 01:44, 01:48, 02:01, 02:06, 02:16, 02:24, 02:29).

Az első kockák visszarepítenek a judó őskorába (00:03, 00:10, 00:27, 01:00, 01:02), kicsivel később pedig a különböző judo versenyek legemlékezetesebb pillanatait láthatjuk (01:07, 01:09, 01:10, 01:21, 01:24, 01:36).

A judo utcai önvédelemben gondolkozik, vagyis feltételezi, hogy a másikon ruha van. Újra meg újra felmerül a kérdés, mi van, ha a másikon nincs semmi, amibe bele lehet kapaszkodni. Felkészült judósok esetében ez…(02:54, 03:03, 03:07, 03:20, 03:27, 03:33). Mint látjuk, az mma szabályrendszerében se fognak nagyon mást csinálni, mint a tatamin (03:12, 03:43, 04:06, 04:08, 04:11, 04:15, 04:18, 04:25, 04:37, 04:46, 05:08, 05:12, 05:21, 05:31, 05:39, 05:56, 05:57, 06:09, 06:11, 06:13), bár amikor mód van rá természetesen kihasználják a szabadabb szabályrendszer nyújtotta lehetőségeket (03:52). Igazából az ütések se nagyon zavarják őket (04:21), amint lehet, beugranak és fognak (04:22, 05:51), ez pedig már az ő terepük (04:23).

Sokáig tartotta magát az a vélekedés, hogy egy ütős-rúgós belharcban a judósok nemigen tudnak mit kezdeni, azonban a gyakorlat fényesen cáfolta ezt az elméletet (04:48). Ez a leérkezés pedig olyan, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva: „nem ütöm meg, majd a földön megüti magát” (04:53). Az utolsó akcióban, minden benne van, ami a judót hatékonnyá teszi: tempó, erő és technika (06:16).

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Késharcból nem lehet jól kijönni. Ha másik tényleg be van gőzölve és jön előre, pokoli szerencse kell hozzá, hogy élve megússza az ember. Néhány szúrást, vágást így is szinte biztosan beszed. A félkomoly játszadozás persze egész más, azonban a gyilkos küzdelemben – főleg, ha váratlanul kerül elő a penge – borítékolni lehet a sérülést, ahogy azt már egy korábbi posztban is írtam.

A késharc ennek ellenére töretlen népszerűségnek örvend, sőt egyre jobban terjednek a különböző eszközös irányzatok. A bűnügyi hírekben is előkelő helyen szerepelnek a késelések. Nem tudom, nő-e a számuk, csökken vagy stagnál, de mindenesetre meglepő, hogy a 21. századi Európában még mindig sokan akarnak, akik egy késszúrással akarnak pontot tenni bármilyen konfliktus végére.

A Fülöp-szigeteki késharcosok a világ legjobbjai közé számítanak. A mai anyagban alaptechnikákat mutatnak. Egyébként már abból is látszik, mennyire más a felfogásuk, mint a nyugati késharcosoknak, hogy milyen gyakorlókést használnak (00:18).

Amikor késharcra kerül a sor persze az a legjobb, ha nálunk van kés, míg az ellenfélnél nincsen. Mivel a kés halálos veszélyt jelent, a küzdelem során elsődleges cél a másik harcképtelenné tétele vagy lefegyverzése. Erre nincs túl sok idő – a hosszas, irányváltásokkal tűzdelt csuklótekergetések nem jellemzők az eskrimára. A késelvételt a lehető legcélszerűbb módon, idegpontokra mért, gyors ütésekkel oldják meg (00:19, 00:22, 00:28, 00:36, 00:43, 00:49, 00:56, 01:03, 01:22). Ilyenkor mindig kétirányú a támadás, azaz alátámasztással ütnek. A másik lehetőség, amikor szorosan rögzítik a kést tartó kezet (01:29). Ez a fajta kizárás egyébként minden fogásra épülő eskrima technikában benne van (01:05, 01:53, 02:02, 02:10, 02:19, 02:35), ugyanis alapvetően fegyveres küzdelemben gondolkoznak.

Persze amikor a másik folyamatosan támad, legfeljebb gyors blokkokra (02:40), és időnként egy-egy ellentámadásra (02:51, 02:53, 02:55, 02:56, 02:59, 03:00, 03:09, 03:13) van idő, és csupán akkor lehet továbbvinni a technikát, amikor a másikat megakasztotta a pofon (03:02). Kicsit gyorsabban ugyanez már kevésbé tűnik biztonságosnak (03:21, 03:38), de még mindig uralható a helyzet (03:29, 03:44, 03:51). Tegyük hozzá, ezekből a támadásokból azért hiányzik a szándék és az erő.

Igazán pörgőssé csak a kés kés elleni harcban válnak (04:10, 04:12, 04:14, 04:16, 04:19, 04:43). A lefegyverzés még ennél a sebességnél is eladható (04:54), de azért látni lehet, hogy itt már egyik fél sem úszta volna meg sebek nélkül, és bármennyire is gyorsak, alapvetően játszadoznak egymással. Ezek a mesterek jók, gyorsak és pontosak, igyekeznek reálisan dolgozni, azonban az éles küzdelem egész másként fest.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

A különleges erőknek mindig megvolt a maguk nimbusza. A tökös fiúkat sokan szeretik, és valljuk be, időnként jól jön egy szupermen, aki ha kell kettéharapja a medvét, tankot – melyik korban mi esedékes. A legfurcsább, hogy míg a haditechnika már rég túlhaladta az emberi mértéket, a jó öreg John Rambo és társai egyre népszerűbbek.

Talán szükség van valamikre, akiben megtestesül, hogy az ember úrrá lehet a gépeken vagy a természeten. Talán az oroszlánölő héroszok utódait látjuk bennük. Mindenesetre leleményesek, mint Odüsszeusz, úgy bunyóznak, mint Bruce Lee, és legalább olyan technikai arzenáljuk van, mint James Bondnak. Ők a katonai bemutatók örök sztárjai, a többi alakulat irigységének tárgya, és persze a legnépszerűbb háborús filmek is róluk szólnak.

Ezzel önmagában nincs semmi baj, elvégre egy SAS katona sokkal megfoghatóbb, mint a Líbiára kilőtt akárhány Tomahawk rakéta, még akkor is, ha a két fegyvernem nem igazán van egy súlycsoportban. Ami meglepőbb, hogy a mítosznak nemegyszer véreskezű diktátorok is bedőlnek, akik elfelejtik, hogyan jutottak annakidején hatalomra, és bukásuk küszöbén döbbenten tapasztalják, hogy topra gyúrt testőrségük nem igazán tud mit kezdeni az ellenük fellázadt gépesített alakulatokkal. Persze tudom, hogy John Rambo íjjal lőtte ki az afgán hegyek közt kószáló helikoptert – de nem minden nap papsajt.

Pedig, ha valakiknek, akkor a grúzoknak igazán tudniuk kéne, hogy a modern háborút nem kézifegyverekkel felszerelt szuperhősök vívják. Ez a reklámfilm 2009-ben került fel, vagyis a háború után, bár valószínűleg korábban forgatták. Mindenesetre hangsúlyos szerepet kap benne a közelharc (00:06, 00:13, 00:20, 00:27, 01:15, 01:46), és az eséstechnika láthatóan a fegyveres harcban is alapvető anyag (00:02, 01:10). Valamiért az akrobatikus elemeket is nélkülözhetetlennek tartják (00:15), valamivel később pedig ninjafilmbe illő akciónak lehetünk tanúi (00:45). 

Egyébként a film készítőinek a közrend fenntartásáról meglehetősen sajátságos elképzelésük van (00:50), a terepjárón állva száguldozó akciócsoport látványát (01:04) pedig bármely menő Hong Kong-i filmrendező megirigyelhetné. És még mindig nincs vége (01:22), noha nekem úgy tűnik, hogy a világos hegyoldalban lefelé ugrándozó, sötét ruhás fiúk (01:36, 01:37) kitűnő célpontot nyújtanak.

A csúcsjelenet kétségkívül a félig lebontott ház megrohamozása (02:05). A pókemberként közlekedő srác (02:18, 02:22, 02:31) szerintem a legkétkedőbb természetűeket is meggyőzi arról, hogy a haza védelme avatott kezekben van. A rosszfiúkat mindenesetre elkapják (01:43, 02:40) – már amelyiket nem lőtték halomra (00:39, 00:47, 00:58).

Természetesen nem arról van szó, hogy ez az egység nem kitűnően képzett katonákból áll, hanem arról, hogy a 2008-as háború ismeretében ez a film kissé anakronisztikusan hat. 

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

A harcművészetek örök legendája a legyőzhetetlen öreg mester. Ebben a figurában sok minden keveredik. Ott van a távol-kelet hagyományos, öregek iránti tisztelete, a harcművészetek állítólagos egészségmegőrző hatása, és persze a tapasztalat, a mentális fölény, illetve az, hogy bizonyos mesterszintű technikákat féltve őrzött titokként őriztek a régi iskolák.

Mindenesetre egy tőrvívó, ökölvívó vagy birkózó edzővel szemben senkinek sincsenek olyan elvárásai, mint mondjuk egy kung fu vagy karate mestert illetően. Az európai küzdősportok esetében természetesnek vesszük, hogy az életkor előre haladtával lelassulnak a reflexek, és az erőnlét is hanyatlik. A nyugati edző alapvetően a tanácsaival, tapasztalatával segíti a tanítványait. A távol-keleti harcművészetek esetében viszont csaknem elvárás, hogy a mester hetven évesen is csomagolja össze életük virágjában lévő tanítványait. Persze, ha a tanítványok nem tisztelik eléggé a kort, akkor elég kínos pillanatok várnak a mesterre.

A Hapkido japán eredetű, koreai harcművészet. Bár története nem túl régi – a 20. században alakult ki – rengeteg bizonytalanság van keletkezése körül. Az biztosnak látszik, hogy a Daito ryut ötvözték a taekkyon lábtechnikáival, különböző fegyverekkel, és belső erős gyakorlatokkal. Azonban a lényeg nem a történeti háttér, hanem, hogy egy rendkívül sokoldalú, dinamikus, dobásokat, feszítéseket, kontratechnikákat, ütéseket, rúgásokat, fegyveres technikákat és kyushót magába foglaló, komoly szellemi háttérrel rendelkező rendszer született.

Yoon Sae Kwon elég idősnek tűnik ahhoz, hogy senkire se jelentsen veszélyt. A seizából való felállás nem sok jóval kecsegtet a bemutatót illetően, azonban az első mozdulat sebessége (00:22) rádöbbenti az embert, hogy hiba volt lebecsülni az öreget. Természetesen bemutatót látunk, éles helyzetben nem röpködnek ilyen látványosan az ellenfelek (00:23, 00:55, 01:01, 01:04, 01:12, 01:19, 01:28), azonban az ugrándozásnak megvan az a haszna, hogy egyetlen izület se szakad szét, ráadásul a közönség is lelkesen tapsol.

Az mindenesetre jól látszik, hogy a Hapkido részben az irányváltásra épülő jujutsu technikákon alapul (00:34, 00:49, 01:01, 01:12, 01:19). Ezek nagyon szépek és szellemesek, de iszonyatos fizikai fölény, és rengeteg gyakorlás kell hozzá, hogy éles helyzetben is eladhatók legyenek. Gondolom, az utcán a Hapkido se ezeket részesíti előnyben. A mester és tanítványa nagyon összecsiszoltan dolgozik, épp ezért kár volt a látványos szenvedéssel (00:24, 00:36, 00:43), illetve cirkuszi ugrással (01:28) rontani a bemutató értékét. Yoon Sae Kwon gyönyörűen, pontosan és villámgyorsan mozog, ami ebben a korban több, mint lenyűgöző. Minden más, csak hab a tortán.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

A lethwei túlmutat a sporton. Igazi gyilkos küzdelem. Jóval közelebb áll a harchoz, mint akárhány, agyonreklámozott irányzat, pusztán abból fakadóan, hogy ezek a srácok olyan feltételek közt küzdenek, amit rajtuk kívül csak kevesen vállalnának be. Természetesen nincsenek illúzióim: bár hasonló jellegű bunyókra a világon mindenütt van példa, a csupasz öklös harc valamiért mindig a legszegényebbek sportja.

Korábban már írtam egy posztot a lethweiről, de az viszonylag szelíd küzdelem volt, részint mert jól képzett versenyzők vívták, részint mert a szabályokon is sokat finomítottak. A legtöbb lethwei harcos leginkább az elszántságában, a keménységében (00:33, 01:04, 01:15, 01:38) és a szerencsében reménykedhet. Gyakoriak a súlyos sérülések (00:13, 00:15, 00:17, 00:19), hiszen semmilyen védőfelszerelést sem használnak, viszont a cél az, hogy lebontsák a másikat (00:42, 00:43, 00:49, 00:58, 03:09, 03:14).

Valljuk be, ebben nagyon hatékonyak (00:32, 00:37, 01:20, 01:37, 02:26, 02:34). Ha valaki alkalmazott bunyóra kíváncsi, a lethwei tökéletes választás. Itt nem kell azon töprengni, hogy egy technika eladható-e élesben, vagy sem. Bárki a két szemével meggyőződhet róla, hogy mennyire életképes a rendszer (00:39, 00:52, 03:23). Ráadásul a lethweit folyamatosan az egyik legkeményebb küzdősporttal a muay thai-jal tesztelik – bár ennek elsősorban földrajzi okai vannak.

Kétségkívül tény, hogy ez a két harcművészet rendkívül hasonlít egymásra (00:55, 01:30, 01:44, 01:47, 02:01, 02:10, 02:49, 03:05), azonban a muay thai kesztyűben gondolkozik, míg a lethwei védjegye a csupasz ököl (01:50), és ez két egészen más világ. Persze ezek apró finomságok, mert a lényeg a harci szellem, a keménység (02:15), és a hozzáállás (01:54, 01:55, 01:59, 02:20, 02:56) – ezen áll vagy bukik minden, a kesztyű vagy a csupasz kéz pusztán technikai kérdés, ahogy a fejjel történő támadások megengedése is (02:44, 02:59, 03:01) – bár meg kell hagyni, hogy ezek elég hatékonyak.

A lethwei nem rég került föl az ismert harcművészetek palettájára, de úgy tűnik, a rajongótábora a full contact kedvelői között viharos sebességgel nő. Ami számomra a legszimpatikusabb – és ez jelzi, hogy azért a mianmari stílus valahol a sporttal rokon -, hogy ha az egyik versenyző sérülés miatt nem tudja folytatni, a másik azonnal odaszalad hozzá, és ő támogatja a helyére (03:29).

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

A klasszikus Shotokant más felfogásban gyakorolták, mint a mai versenyzők többsége. Frank Brennan még az akkori mezőnyben is legendának számított. Tanaka sensei, az egykori világbajnok mondta egyszer egy interjúban, hogy az egyetlen ember, akire a japán válogatottat speciálisan készítették fel, hogy győzni tudjanak ellene, Frank Brennan volt.

Brennan tökéletes adottságokkal rendelkezett. Végtelenül laza és robbanékony volt. Kitűnően lopta a távolságot, váltott tempót, kontrázott (00:03) – és mindehhez olyan szintű lábtechnikát használt (00:19, 02:51, 03:03), ami messze a többiek fölé emelte. Ez a film négy részletbe vágva van fenn a neten, és komoly dilemmát okozott, hogy melyiket tegyem fel ízelítőnek.

Azok közé tartozott, akik a karate teljes elemrepertoárját képesek küzdelemben bemutatni. Klasszikus kombinációkat használt – és ezekkel győzött. Leginkább arról híres, hogy a lábsöpréseket (00:19, 00:21, 00:45) fejrúgásokkal (00:19, 00:20, 00:44, 00:46) váltogatta, de szerintem csak azért, mert ezek voltak a leglátványosabb megoldásai. Ez a lábsöpréssel kombinált fejrúgás (00:49) már szerepelt az egyik korábbi anyagban, de itt más szögből mutatja a kamera.

Legtöbbször akkor is ő irányított, amikor hátrált. Szerette magára húzni a támadót, és akkor ütött közbe, amikor a másik már teljesen kinyílt (01:42). Ezek a pofonok nagyon ott voltak. Nem csak onnan lehet tudni, hogy amikor kicsit becsúsztak, az ellenfél rögtön padlót fogott (02:13, 02:22), hanem onnan is, hogy Brennan nemzedéke számára töréstechnika és rendszeres makiwara gyakorlatok nélkül elképzelhetetlen lett volna a karate.

Legjobban akkor látszik, hogy milyen villámgyorsan reagált és alkalmazkodott a kialakult helyzethez, amikor elrontotta a technikát (00:59). Valamiért úgy gondolta, hogy ebből a helyzetből egy előre gurulással a legjobb menekülni (01:00). Az ellenfél természetesen azonnal utána vetette magát, és emlékezhetünk rá, hogy amikor egy kali mester próbálta ugyanezt eladni, annak csúnya vége lett. Brennan viszont meggyőző fölénnyel jött ki ebből a vesztesnek tűnő szituációból is (01:14). Azután még egyszer megcsinálta a technikát (01:33)…

Igazából a négy részt végignézve bontakozik ki Brennan technikai sokszínűsége. Tudom persze, hogy ezek no contact küzdelmek (sokszor persze erős érintéssel), de testen egyáltalán nem kímélték egymást (01:58), és a legkisebb bírói hiba esetén is eléggé egyértelművé tették a találatokat (02:37). Sikereiben benne van, hogy az ellenfelek sokszor leengedett kézzel küzdenek, azonban érdemes megfigyelni, hogy Brennan milyen hibátlanul védekezik, vezeti el a támadásokat, mielőtt odacsapna. Az ő harcművészete a tökéletes technika és a magas szintű taktika ötvözete. Amikor Brennant nézi az ember, meg se fordul a fejében, hogy eredményes lehet-e a karate éles küzdelemben.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Az embernek időnként eldurran az agya, és úgy dönt, néhány pofonnal nyomatékosítani kell az érvelést. Ez eddig rendben is lenne, csak az a baj, hogy a kiszemelt áldozat nem mindig az elvárásainknak megfelelően cselekszik, és nem feltétlenül hagyja lenyomni magát.

Ebben az esetben nemigen lehet tudni, hogy valójában min tört ki a balhé. A kamera viszonylag későn kezdte el venni az eseményeket, a kommentátor pedig azt mond, amit akar. Az biztos, hogy a fekete srác valamin nagyon felhúzhatta magát, és a csaj pedig minden erejével igyekszik visszatartani (00:04).

Sajnos hiába. A fickó egy határozott mozdulattal megszabadul pólója maradékától (00:36) – csak az a baj, hogy az anyag meglepően ellenálló (00:37), ami erősen visszafogja a lendületes indulást (00:38). A nő valószínűleg tudja miért félti a fiút – bár az is lehet, hogy egész egyszerűen nem akar balhét. Mindenesetre a srácnak sikerül leráznia magáról a csajt és a póló maradékát, és határozott léptekkel tart a kiszemelt áldozat felé (00:55).

Az viszont nyugodtan várja a támadót. Amikor veszélyesnek ítéli a távolságot, kicsit hátralép, süllyeszt (00:56), majd ugyanabból az ütemből megereszt egy első kezes alkaros nyak és az alsó állkapocs határvidékére. Láttam már szebben kivitelezett mozdulatot, de az az igazság, hogy minden KO igazolja a technika hatékonyságát. Arról pedig nem érdemes vitatkozni, hogy ez az ütés ott volt-e (00:57, 01:05).

A fickóban dolgozik a rutin, és az ütést követően kihúzza a fejét az esetleges ellentámadás hatósugarából (01:11), majd ismét felveszi a számára biztos küzdőtávolságot (01:12), bár erre már nincs szüksége (01:15). A támadó megbízhatóan kinyúlt (01:27).

Míg a diadalmas győztes megy a dolgára, a fekete srácot feltámogatják. Most látszik csak igazán, mekkora pofonra sikerült rászaladnia (01:38, 01:40). Hosszú az út a taxiig (01:44). A legelképesztőbb az a határozottság, amivel a nő otthagyja az aszfalton heverő fickót (01:23). Persze lehet, hogy nem először élvezte végig ezt a műsort. A fickó kalapját mindenesetre elég rutinosan sikerül kapja fel, és viszi a kocsiba (01:37), ami azt jelzi, hogy már van némi gyakorlata ebben a dologban.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.