Nem véletlen, hogy Ramon Dekkersről szólt a Maflás az első bejegyzése. Benne minden megvan, ami egy harcost naggyá tesz: az erő, a dinamika, a vadság, a tökéletes technika és a megfelelő helyzetfelismerés. Képes volt villámgyorsan alkalmazkodni, és azonnal megragadta a kínálkozó lehetőséget.

Dekkers nem csak Európában, hanem Thaiföldön is legenda. Ebbe keményen belejátszott a Coban Lookchaomaesaitonggal vívott, négy mérkőzésen át húzódó háborúja. Cobant Crushernek (Zúzó) becézték rajongói, bár a Coban is ragadványnév: cowboyt jelent. A Lookchaomaesaitong pedig annak a Muay Thai központnak a neve, ahol a harcművészetet tanulta.

Az ő karrierje hamisítatlan thaiföldi sikertörténet: olyan, mintha egy forgatókönyvíró agyában fogant volna meg. Szegény parasztcsaládból származott, a Muay Thai volt az egyetlen esélye a kitörésre. Ha nem volt pénze edzeni, otthon gyakorolt, és arról ábrándozott, hogy egyszer a Lumpinee stadionban fog küzdeni. Tizenkilenc évesen nyerte el a világbajnoki címet. Huszonhárom évig versenyzett, ezalatt több, mint kétszázhetven mérkőzést vívott.

Coban és Dekkers Franciaországban, kick box szabályok szerint csaptak össze. A mérkőzés nem tartott soká, Coban az első menetben kiütötte a fiatal holland reménységet, mint a nyulat. Pedig Dekkers keményen odatette magát, többször is megfogta Cobant, de esélye se volt a thaiföldivel szemben. Mindvégig Coban ereje, ütésálló képessége dominált, folyamatosan ő jött előre. Lényegesen összeszedettebb volt ellenfelénél, és könyörtelenül kihasználta az első komolyabb hibát. Egy balhoroggal padlóra küldte a hollandot, és ezzel vége is lett a találkozónak.

Hogy Dekkers nem egészen négy hónappal később miért akart visszavágót Thaiföldön, méghozzá a jóval keményebb Muay Thai szabályok szerint, az az első mérkőzésük ismeretében elég rejtélyes. Mindenesetre ez az a mozzanat, ami Dekkerst Dekkerssé teszi. A stadion zsúfolásig telt, de nem hiszem, hogy akár egyetlen ember is lett volna a nézők közt, aki hollandra fogadott.

A első másodperce kisértetiesen emlékeztetnek a pár hónappal korábbi mérkőzésre. Coban zártan jön előre, Dekkers jóval nyitottabb, a támadásai pedig fennakadnak Coban blokkján (04:26). Azután Coban jön előre, nyomasztja, egy-egy rúgással (04:34, 04:37, 04:39) terelgeti a hollandot. Dekkers megereszt egy feltartó egyenest (04:43), de utána visszaáll az előbbi helyzet: Coban jön előre, néha rúg egy könnyed combost (04:48). Aztán Dekkers rúg (04:51), jóval keményebben, de ismét blokkba. Coban jön, keresi a rést, a holland ütésekkel bontja a kényelmetlen távolságot (05:04).

Nem késik soká a válasz (05:07). Dekkers kivár, majd nekilendül (05:11), és irgalmatlan keményen eltalálja a thaiföldit. Coban azonnal visszatámad (05:14), ám ezekben az ütésekben nincs igazi átütőerő, viszont rászalad a holland térdesére (05:15), majd benyel egy pofont is (05:16). A védekezése szétesik, Dekkers pedig tiszta találatokkal bontja tovább (05:17, 05:18, 05:19), azután a saroknál kezdődik a mészárlás (05:21). Nem is engedi el Cobant a kötelektől, míg a bíró számolni nem kezd (05:34). A thaiföldi kap pár másodpercet, hogy összeszedje magát, azonban ez kevés: Dekkerst már nem lehet megállítani (05:45, 05:47). Coban legalább olyan tehetetlenül fekszik a földön, mint ellenfele pár hónappal ezelőtt (05:48). A thai bajnokot most először ütötték ki, ráadásul Dekkers az első menetben végzett vele.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Az MMA a legnépszerűbb küzdősportok egyike. Nem véletlen, hogy Kínában is gyökeret vert – egyáltalán nem meglepő módon, kaliforniai kínaiak honosították meg a sportágat. Természetesen a méretek is kínaiak: ezeket az összecsapásokat 200 millió háztartásban nézik. Azt hiszem, senki se lepődik meg, ha elárulom, hogy ez a legnézettebb MMA versenysorozatok egyike a világon.

Ami az illeti, van mit. Az szervezők jól válogatják a versenyzőket – van köztük judós, muay thai harcos, full contact kung fu bajnok, birkózó –, és ebből fakadóan fordulatos, izgalmas mérkőzéseket láthatunk. A körítés világszínvonalú (00:17, 00:20, 00:22, 00:24, 04:13), a ringben pedig a kellő könyörtelenséggel mészárolják egymást az ellenfelek (00:45, 00:47, 01:00, 01:39, 02:41, 03:01, 03:15, 03:20, 03:41, 03:44, 04:02).

A szabályok viszonylag sok mindent megengednek: a szem-, torok-, és heretámadásokon túl csak a gerincütéseket, feszítéseket, illetve az ujjtöréseket és feszítéseket tiltják. A versenyzők nyolc súlycsoportban mérkőznek egymással.

Viszonylag gyakoriak a látványos dobások (00:54, 01:18, 01:24, 02:29, 02:32, 03:09, 03:30), de nem egy szép kiütést is láttam már itt (01:26, 01:31, 02:39, 02:51). Az utóbbi három egyébként bármelyik amerikai ketrecharcos klipben központi momentum lehetne.

Természetesen ezekben a küzdelmekben hangsúlyos szerepet kap a földharc (01:35, 01:44, 02:34, 03:22, 03:26, 03:29, 03:54, 04:07), bár előfordul, hogy a földrevitelt és utána a befejezést is ütésekkel-rúgásokkal próbálják megoldani (01:53, 01:54, 02:16, 02:17, 02:18, 02:24, 02:26, 02:43, 02:52, 02:56, 03:00, 03:03, 03:56, 04:01). Időnként pedig kung fu filmekbe illő megoldásokat is láthatunk (02:22, 03:13).

Az MMA sikere egyértelművé tette, hogy a szabad küzdelemben kikerülhetetlen a jujutsu. Persze el lehet lavírozni földharc ismeretek nélkül, de hosszú távon előbb-utóbb mindenki belefut egy olyan helyzetbe, ahol a földön dől el a küzdelem.

Egyáltalán nem meglepő, hogy ennek eredményeként ismét akadnak, akik azt próbálják bizonygatni, hogy a jujutsu valójában a chinna japán változata. Ez vagy így van, vagy nem – nem valószínű, hogy ezt a vitát Budapesten kell eldönteni –, de halkan megjegyezném, hogy minden technika annyit ér, amennyire az ember éles helyzetben használni tudja. Ha működik mindegy, hogy 5000 éves, vagy tegnap találták ki.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Sioda Gozo az Aikido legendás figurája. Az apró termetű – mindössze 155 cm magas, nem egészen 50 kilós – mester azok közé tartozott, akinek el lehetett hinni, hogy a rendszer utcai önvédelemben is hatékony lehet. Sioda Gozo 8 évet töltött Uesiba sensei, az Aikido alapítója mellett, és már tanulóként is a leghíresebb aikidósok egyike volt.

Az Aikidót mindig csak bemutatókon láthatjuk, és emiatt a hatékonyságáról megoszlanak a vélemények. Már volt egy poszt a blogon az Aikidóról, amiben elmondtam, hogy ez a rendszer inkább mozgásművészet, illetve bizonyos filozófiai tételek demonstrálása, mint hatékony közelharc. Az ellent nem állás művészete, a másik energiájának elvétele és visszaforgatása nagyon szép elv, azonban éles helyzetben egy masszív pofon időnként célravezetőbb, mint a világegyetem harmóniájával való egyesülésre tett kísérlet.

Sioda Gozo mindig nála nagyobb és erősebb partnereken mutatta be a technikákat. Neki elhiszem, hogy amit csinál, az működik, mert időnként elrontja (00:43, 0:51, 02:45), vagyis nincs megbeszélve, hogy az ukénak mikor kell elterülnie. Persze ezzel együtt túlzás, ahogy ezek a fiúk röpködnek és bukfenceznek. Bármilyen jó is legyen egy lökés elnyelés és kontra, normális esetben senki se dob ettől egy ilyen szép ívű hátast (00:54). Ilyesmit kizárólag harcművészeti bemutatókon láthatunk, vagy legfeljebb akkor, ha a másik sokkal kisebb, esetleg nagyon részeg.

Az Aikidóban, csakúgy mint a hagyományos karatéban, a kyusho pontok alkalmazásával teszik hatékonyabbá a technikákat. Az életpontok támadására mindenki másként reagál, de ha valaki érzékeny ezekre, az nagyon látványos tud lenni (00:27, 00:38, 01:16, 01:37, 01:47, 02:12, 02:41, 03:31). Sioda Gozo mindenesetre meggyőzően használja a kyusho jutsut.

Természetesen a rendszer elsődlegesen a kitéréseken (00:38, 00:42, 02:37, 03:50, 04:02, 04:04) és az egyensúlyelvételeken alapul (00:40, 01:51, 01:59, 02:02, 02:50). Felkínál egy célpontot, és az utolsó pillanatban elveszi azt (02:17, 02:20, 02:36, 03:53). Ahogy az ellenfél utána mozdul, már veszített (02:04, 02:06, 02:10, 02:11, 02:40). Legalábbis itt, a bemutatón.

Az aikidós támadások értelmét, illetve az elv hatékonyságát igazából a kardos alkalmazásoknál láthatjuk (03:11, 03:15, 03:22). Hozzáteszem, azt, amikor a mester összegörnyed, és a támadó átesik rajta, se puszta kézzel (02:10), se eszközzel (03:24, 03:55) nem látom hihetőnek. Legalább ennyire necces, amikor a támadó visszapattan a mesterről (00:50, 00:53, 04:01), illetve ezek létező technikák, csak éles helyzetben közel sem ilyen látványosak és hatékonyak. Mondjuk úgy: kell hozzájuk a másik önkéntelen segítőkészsége. A közbeütések viszont eléggé ott vannak (00:38, 00:45, 00:59, 02:01, 02:12, 02:41, 03:31, 03:51, 03:53), hiszen Sioda Gozo gyors, pontos, és remekül fog tempót. Ha valaki gyanútlanul nekiáll, hogy lepofozzon egy ilyen szintű kis embert, az valószínűleg nagyon meglepődik.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Gene LeBell régi vágású judós. A nagy öregek egyike, akik megalapozták a japán harcművészetek tekintélyét. A mai film azt a pillanatot rögzíti, amikor a judo még nem vált olimpiai sportággá – ekkor inkább klasszikus értelemben vett harcművészetnek és hatékony önvédelmi rendszernek tekintették. Persze nem mindenki. Jim Beck írt egy cikket 1963. augusztusában a Rogue magazinban, és 1000 dollárt ajánlott bármelyik judósnak, aki képes legyőzni egy élvonalbeli ökölvívót. 

A kiválasztott ökölvívó a világranglista 5. helyezettje, Milo Savage lett. A judokák közül Gene LeBell fogadta el a kihívást. A szabályokat Beck öntötte formába: Savage ujjatlan zsákolókesztyűt és gi felsőt viselt, LeBell giben állt ki. LeBell a rúgások kivételével bármilyen judo vagy karate technikát alkalmazhatott. A mérkőzést 1963. december 2-án vívták Savage szülővárosában, a Utah állambeli Lalt Lake Cityben.

Maga a meccs 03:52-nél kezdődik, az előtte lévő rész csak érintőlegesen kapcsolódik a harcművészetekhez. Nyugodtan tekerjétek át – bár pár másodpercre Mifune mester is felbukkan a filmben (02:16).

Abban állapodtak meg, hogy ötször három percig küzdenek, de mindenki arra számított, hogy Savage az első percekben kivégzi a judóst. Ehhez képest hosszú, tapogatózós, rengeteg fogással tarkított mérkőzést vívtak. LeBell igyekezett tartani a távolságot (03:52), kitért az ütések elől (04:16, 04:17)), majd rögtön fogásba menekült (04:17, 04:23, 04:37), és persze amikor lehetett, földre vitte ellenfelét (04:07, 04:11, 04:30).

A szoros fogásokkal megakadályozta, hogy ellenfele támadja a fejét, bár Savage elég keményen megsorozta testen (04:26). Ez azonban kevés volt az üdvösséghez, ugyanis LeBell még ahhoz a judós nemzedékhez tartozott, amelyik kiemelt figyelmet fordított a testfelület keményítésre.

A küzdelmet egyébként nem annyira a harcmodor, mint inkább LeBell egyértelmű fizikai fölénye döntötte el, aki a folyamatos birkózással, földrevitelekkel, fojtásokkal fokozatosan felőrölte ellenfele erejét. A döntő pillanat a negyedik menetben érkezett el, amikor LeBell egy tökéletes dobással vitte le ellenfelét, aki a hátára esett. A földön azután ráfonódott Savage testére, és egy gyilkos fojtással befejezte a mérkőzést (04:55). Az öklöző hosszú időre elveszítette az eszméletét.

A hazai közönség látva, hogy kedvencét legyőzték, tombolni kezdett: csaknem szétszedték dühükben a stadiont (05:07). Természetesen ez a mérkőzés se arról szólt, hogy melyik a jobb harcművészet: két ember küzdött, és az adott pillanatban az egyikük eredményesebbnek bizonyult. Az viszont kiderült, hogy a judót nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni.

A felvételt 05:44-től nem érdemes nézni, túl sok köze nincs a harcművészetekhez.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Ma reggel örömmel tapasztaltam, hogy nem működik a blogmotor. Jeleztem a blog.hu felé, mire pár percen belül az alábbi választ kaptam:

Szia, remélem hamar felébred majd, aki megjavítja, köszi a jelzést!

Üdvözlettel: aláírás

A kellemetlenségért elnézést kérek, és akkor jöjjön a mai poszt.

Stefanovics József már szerepelt a blogon. Most nem őt látjuk, hanem egy tanítványát, Borut Kincl edzőtáborában. Borut az európai késharc kiemelkedő alakja, kitűnő pusztakezes harcos. Az ő srácai csaptak össze a magyarokkal. Késsel.

Borut Kinclre biztosan visszatérünk még, bár egyelőre nincs olyan anyag a neten, ami akár megközelítőleg is visszaadná, milyen érzés pár lépésről nézni, amikor tanít. Magas, kigyúrt (105 kilót vall be, de ránézésre több), szóval megvan a kellő tömege és fizikuma a harchoz. Emellett villámgyors (kb. háromszor gyorsabb a nagyon gyorsnak számító kisembereknél), elképesztő folyékonysággal vált egyik technikából a másikba, és amikor küzd, legtöbbször előkerül valahonnan egy kés, aztán kezdi a filézést.

Tapasztalt katona, megjárta a délszláv háborút. A harcművészetben csak az érdekli, ami működik: nem az esztétikumra, hanem a hatékonyságra hajt. Nyitott, rengeteg mesterrel edz, és a tanítványainak igyekszik a legjobbat átadni.

Borut Kincl többször járt Magyarországon, illetve ebbe az edzőtáborba a magyarok mentek ki. A mai videón késsel küzdenek egymással, fehérben a magyar, feketében a szlovén srác. Ismerve a két egyesület profilját, az ember elsődlegesen nem a hazai fiúra fogadna, de az élet sokadszor bizonyítja, hogy nem az eszköz vagy a harcmodor, hanem a harcos a lényeg.

A térfélcserénél (00:09) Borut megcsinálja azt a viccet, hogy akkor indítja a küzdelmet, amikor a szlovén srác még nem fordult meg (00:12). Apró edzői fogás, aminek hasznát lehet venni az életben. A szlovén villámgyorsan pördül meg (00:13), a magyar nem rohanja le. Kifejezetten mosolygósan kezdik. Aztán indításként elcsattan egy pörgős (00:14), amibe a szlovén belehajol. Ha élesben csinálják, ennek itt bizony vége (00:19).

A következő kezdésnél a magyar – gondolom, addig üsd a vasat amíg meleg alapon – elereszt egy combost (00:34). Ez ugyanolyan gyilkos, mint az előző pörgős (00:36). Másodszor mészárolja le a szlovén fiút, és még nem is használta a kését. Innentől már csak játszadoznak, kezd klasszikus késharc jelleget ölteni a dolog, bár egy-egy jelzésértékű rúgás még elcsattan emlékeztetőnek (00:57, 01:03,01:05). A szlovén srác végig menekül, amit megértek. Amikor vége, mosolyogva gratulál a győztesnek (01:17). Azt hiszem, örül, hogy vége (01:20).

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

A mai videón Hangzhou város harcművészeti szövetségének tréningeibe nézhetünk bele.  Edzésprogramukban szerepel egy "tömegoszlatási" gyakorlatsor, amely az egyesület saját fejlesztése. Igaz, a film végén több támadó elleni gyakorlatot is bemutatnak, de szerintem csak azért, mert oszlatásnál előfordulhat, hogy valamelyik rendőr leszakad a kötelékből.

Nem tudom, mennyire hatékony a módszer a gyakorlatban, mindenesetre mostanában valószínűleg lenne rá kereslet. Ha felteszem magamnak a kérdést, szeretném-e, hogy harminc-ötven, bottal, viperával, nuncsakuval felszerelkezett sikoltva üvöltő kínai rohanjon felém (00:23), határozott nem a válasz.

A gyakorlótéren azután kiderül (00:45), hogy mindezt véresen komolyan gondolják. A pályát úgy alakították ki, hogy a lehető legjobban lehessen szimulálni a tömegben való mozgást, és küzdelmet (00:54). A speciális homokzsák, vagy gyakorló bábu (01:01) is azt a célt szolgálja, hogy minél élethűbb legyen a tréning.

Ez az ugrabugra (01:04), főként a rángatózó mozgás miatt erős túlzásnak tűnik, azonban ha valaki már dolgozott nuncsakuval, tudja, hogy találat esetén meglepő szögekben képes visszapattanni a fegyver. Szóval a csapásokat követő gyors elugrás mindenképpen jogos, bár ez a hisztérikus üvöltözés mellé túlzásnak tűnik. Persze ízlések és pofonok…

Az viszont kétségkívül tény, hogy a tanítványok a folyamatos gyakorlás közben pontosan találnak, és semmilyen gondjuk sincs a nuncsakuval. Legyen szó akár álló (01:19), akár mozgó (01:22), vagy éppen fekvő (01:25) célpontról, a fegyver azon a pályán mozog, amin vezetni szeretnék.

A folytatás betonkemény felületen (01:31, 01:41) már jóval húzósabb feladat, főleg akkor, amikor néha összezárják a fegyvert, hogy rövid botként használva döfjenek vele (01:34, 01:35), ugyanis a döfések és csapások folyamatos mozgássorrá olvadnak össze (01:36).  

Rövid botra átírva ugyanez a mozgás (01:47, 01:51, 02:01) jóval komikusabban hat, még akkor is, ha a speciálisan kialakított bábúkon valóban rendkívül változatosan lehet begyakorolni a támadásokat (02:04). Persze a kinti pályán, a számtalan mobil célpont közt (02:14) ugrándozó srácot figyelve, valóban reális tömegoszlatás-érzése támad az embernek.

A puding próbája természetesen a végére marad. Ez teljesen olyan, mintha valami Hong Kong-i akciójelenetet néznénk (02:29). Hogy aztán a film másolja-e az életet, vagy a filmek hatására lett ilyen ez a harcművészeti program, azt valószínűleg sose fogjuk megtudni. Az se egészen tiszta, mi lenne, ha a „támadók” ugyanolyan elánnal esnének neki a srácnak, ahogyan az veti rájuk magát. Mindenesetre az ugra-bugra és a folyamatos visongás dacára ügyesen helyezkedik a térben, okosan választ célpontot (02:29, 02:33, 02:34, 02:35), és a legkisebb megtorpanás nélkül csépeli a kiszemelt áldozatot (02:38). A társai ugyanilyen jól átlátják a helyzetet (02:45), és rutinosan aprítják az ellenfeleket (02:47, 02:48, 02:57, 02:58, 03:00). Egészséges szemléletmódra vall, hogy a földön fekvőket se hagyják magukhoz térni (02:52, 02:53, 03:02).

Akárhonnan nézem, az éles küzdelem három lényeges eleme, a váratlanság (03:04), az elsöprő lendület (03:07), és a megfelelő lelkiállapot (03:11) kiemelt szerepet kap ebben a képzésben. Hogy ez vicces vagy inkább hatékony, azt ki-ki maga döntse el (03:21, 03:31, 03:37).

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Egy kőkemény Muay Thai edzőterem – illetve udvar. Hét perc betekintés abba a munkába, ami a Muay Thait kikerülhetetlenné teszi. Ha az ember egyszer az életben látott ilyen edzést, többé nem fogja megkérdezni, miért annyival jobbak a thaiföldi versenyzők nyugati társaiknál.

Már volt egy poszt itt a blogon, ahol thaiföldi edzést lehetett látni, de a mai felvétel csak nyomelemekben hasonlít rá. Itt elsősorban nem külföldiekkel edzenek, ezért egész más a gyakorlás intenzitása. Ezek a rúgások nem csupán gyorsak és erősek (00:18, 00:19, 00:20, 00:22), hanem van bennük valami vadság, ami azonnal odakapja a szemet. Ez nem azt jelenti, hogy ne gyakorolnának időnként lazábban (00:30), vagy akár mosolygósan (00:36). De az ilyen Muay Thai termekben mindig akad jó néhány ember, aki magasabb fordulatszámon pörög (00:41, 00:46, 00:50, 00:53, 00:57). Nem véletlen, hogy az edző kihez megy oda, amikor nekivetkőzik…

A srácok rendesen dolgozzák egymást fejjel (00:54, 01:01, 01:08), tenyérrel (00:55, 00:59, 02:13, 02:20) ha kell, és aki már próbálkozott ilyesmivel, tudja, milyen bivalyerős nyak kell ahhoz, hogy valaki többször is megpörgesse a rajta csimpaszkodó ellenfelet (01:03, 01:10), főleg, ha az a másikból ennyire dühödt reakciót vált ki (01:12).

Az edzőnek mindenesetre nem tetszik a dolog, és megkísérli elmagyarázni, hogyan kell a nagyobb és izmosabb ellenfelet bemozgatni (01:17, 01:26, 01:47). Nem sok sikerrel (01:34, 02:03), de persze van ez így. Pedig ő jól csinálja (01:41, 01:45). Igaz, valamivel később, van egy szép egyensúly elvételes mögékerülése a srácnak (02:21), bár gyorsan visszakapja (02:34). Jelzem, hogy közben a háttérben dolgozó pár munkája is megérdemli a figyelmet (01:52, 02:38).

Egyébként ezeket a térdeseket nézve (02:02, 02:09, 02:15, 02:19, 02:44) megérti az ember, hogy azok a szerencsétlen övek miért vannak olyan lerongyolt állapotban (00:45, 06:24, 07:00).

Vált a kép. A jó profi edzőteremhez a ring (03:02), vagy a homokzsák (04:58) ugyanúgy hozzátartozik, mint a tükör. Az ember szereti látni, miért izzad (02:56, 03:00).

A kerítésnél árnyékoló srác ugyanolyan összeszedetten dolgozik (03:20), mint az előtérben a paóval kombózó páros (03:17, 03:30, 03:39, 03:50), vagy a hátul pontkesztyűző fiúk (03:34). Az itt folyó munka minden szögből nézve jó (03:45, 05:24). Csak a fehér ember lóg ki (05:08). A thaiföldiek egészen másként fogják fel az edzést (06:09, 06:33, 06:38, 06:47, 07:14), és ebben a filmben jól kijön a különbség.

Minden más ebből fakad.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.