A mai poszt két korábbi bejegyzéshez is kapcsolódik, a hagyományos okinawai karate edzésekhez, és a hagyományos kínai birkózáshoz, a shuai jiaohoz. A közös pont az erősítés speciális, távol-keleti eszköze. 

A kínaiak mindig szerették elegyíteni a harcművészeteket a kitűnő fizikai adottságokat igénylő mozgásművészettel. Míg a japánok inkább a bázishoz, katákhoz kapcsolódó izometrikus gyakorlatokat részesítik előnyben, Kínában a kősúlyzót is jóval dinamikusabban használják, és ahogy elnézem a filmet, egy önálló sportág fejlődött ki a harcművészetekhez kapcsolódó, erőnléti gyakorlatokból.

Ha a csi isiről szóló posztban azon töprengtem, vajon milyen hatással lehet az eszköz az izületekre, most ismét fel kell tennem ugyanezt a kérdést (00:25, 02:31, 02:32, 02:34, 03:34). Ennek ellenére lenyűgöző a látvány.

Némelyik gyakorlat ismerős a kettlebellből (00:30, 00:33, 00:48, 02:21), de persze alaposan felturbózva (00:37, 00:40, 00:49, 00:59, 01:24, 01:25, 02:25). Az se hétköznapi pillanat, amikor feldobja behajlított felkarjára a súlyzót (00:42, 01:13, 02:02), amit persze megtart öklön (00:30, 00:54, 01:41, 02:07), a kinyújtott karján (01:56), sőt a három ujján is (02:12). Igaz, hogy különböző nagyságú súlyokkal dolgoznak (00:56, 01:14, 01:21, 02:29), de vannak köztük egészen durva méretűek is (00:30).

A pörgetések pedig egészen varázslatosak (01:04, 02:42, 02:49, 02:52, 03:02, 03:06, 03:16). Gondolom, jó sokszor kellett leejteni ezeket a böhöm súlyokat, mire elérték, hogy ilyen olajozottan menjen a dolog.

Kínáról lévén szó, nem lep meg, hogy ez is csapatsport (02:26, 02:55, 03:22). Nyilvánvaló, hogy a film nem annyira a klasszikus módszereket, mint az azokból kinőtt, modern változatot mutatja be. A hagyományos kősúlyzós gyakorlatokra később még visszatérünk.

Surachai Sirisute – vagy ahogy a tanítványai hívják: Ajarn Chai – az amerikai thai boksz legendás alakja. Gyerekkora óra foglalkozik harcművészetekkel. Hat évesen karatét tanult, majd emellett kezdte el a Muay Thai edzéseket. 12 éves korában lépett először a kötelek közé. A thai boksz amerikai elterjesztése elsődlegesen az ő nevéhez fűződik – többek közt Greg Nelson is nála tanult.

Ajarn Chai nem csupán versenyzőként szerzett nevet magának. Edzőként legalább olyan sokra tartják, mint amikor még a ringben bizonyított. A videót nézve megértjük, miért. Sok embert láttam már pontkesztyűvel dolgozni, de Chai a legjobbak közé tartozik. Egyetlen dolog érdekli csak: hogy kihozza a tanítványból a maximumot.

Lassan kezd, megvárja, amíg a partnere belerázódik (00:04). Ezt követően se kapkod, kér egy kombinációt, és a végén kifejezetten lassan nyúl a másik után (00:07). Nem üti meg, csak éppen jelzi, hogy dukkolnia kéne. Amikor a tanítvány nem érti mit akar, megismétli a mozdulatot (00:09). Még biccent is hozzá, hogy: „Rajta”. A sikeres elhajlást elégedetten nyugtázza, majd lezárásnak kér egy újabb kombinációt.

Azután megismételteti az egészet. Csak éppen gyorsabban és keményebben. Csak éppen benyúl a végén a két kesztyű közé, hogy jelezze a rést (00:18).

És újból kezdi az első mozdulattól. De most rögtön lezavar egyet az első ütésnél (00:26). Némi magyarázat következik az elsőkezes ütésről, majd visszatér az alapokhoz. Áttér a lépésgyakorlatokra, mert látja, hogy kell (00:45). Ezután megint az előbbi kombinációt kéri, és ismét benyúl a két kesztyű közé (00:53). Aztán egy jó kombinációt követően újból odacsap (01:14). Beteszi egy kicsi a darálóba is (01:20, 01:26). A résnél persze kíméletlenül odaver (01:22, 01:28, 01:31), amíg nem lesz elégedett az eredménnyel (01:33). Igaza van, az utolsó sorozat (01:45) már valóban szép.

Mindezt úgy, hogy bár nem üt igazán nagyokat, végig nyomás alatt tartja a tanítványt. Ezzel együtt sikerül elérnie, hogy a másik a lehető legtöbbet hozza ki magából. Chait leginkább azért szeretem, mert villámgyorsan ráhangolódik a partnerére, és pontosan tudja, mivel érheti el, hogy rakétasebességgel fejlődjön a másik. Teljesen mindegy, hogy tapasztalt versenyző, vagy kezdő az illető, ő mindig azt nyújtja, amire a másik fejlődéséhez abban a pillanatban a legnagyobb szükség van. De végülis ezért fizetik az edzőket. Ha innen nézem, Ajarn Chai minden pénzt megér.

A késharcról már született egy anyag korábban, illetve a Fülöp-szigeteki harcművészetekről is esett szó a Maflás Facebook oldalának 2010. december 2-i bejegyzésében, illetve itt a blogon, pár nappal ezelőtt, amikor Max Pallen mutatta be a full contact botharcot.

Ha késharc, akkor a maláj-, a Fülöp-szigeteki-, és az indonéz harcművészetek kikerülhetetlenek. Azzá teszi őket egyszerűségük, gyakorlatiasságuk, illetve az, hogy úgy épül fel a mozgásrendszerük, hogy bármilyen fegyverre könnyen átírhatók az egyes elemek. Természetesen, mint minden a harcművészetek világában, ez is erősen stílus, illetve mesterfüggő.

Ezek a San Diego-i fiúk mindenesetre komolyan veszik a dolgot, amiben igazuk van. Amennyiben késharcra kerül a sor, ritkán várhatók elegáns megoldások, és az is csak elvétve fordul elő, hogy az áldozat az első találat után holtan esik össze. A késsel súlyosan, vagy akár halálra sebesített ember sokszor még percekig keményen küzd. Aki már látott utcai késelésekről szóló videókat, az tudja, miről beszélek. A késharcban ezért leginkább az ellenfél harcképtelenné tételére törekednek.

Késelni nem érdemes óvatosan: ha a másiknál is penge van, nem lehet megúszni vágás vagy szúrt seb nélkül a harcot. Valójában az a kérdés, hogy milyen veszteségek árán sikerül kiiktatni az ellenfelet – mármint, ha sikerül. A késharc mindig élet-halál küzdelem, és körülbelül olyan lesz, mint ezen a videón: heves (00:07, 01:20, 02:07, 02:10, 02:11), kapkodós (00:09, 00:15, 01:14, 01:55, 02:03), fogásokkal tarkított (00:11, 01:16, 01:56). A mai felvételen főleg jégcsákány fogást használnak (00:19). A küzdelmet egyébként így érdemes gyakorolni, puha fegyverrel, védőszemüvegben.

Az egyes technikákat viszont már fémkésekkel iskolázzák be (00:22, 00:31, 00:39, 01:07, 01:24, 01:41, 01:50, 02:21, 02:27, 02:28, 02:29, 02:32). Láthatóan reálisan gondolkoznak, az eszköztárukba beépítik a környezetet (00:27, 00:44, 00:55) is. Az ellenfelet úgy lehet legegyszerűbben harcképtelenné tenni, ha átvágjuk az izmait (00:28, 01:58), amennyiben elég súlyos a roncsolás, már nem fog tudni mozogni.

A késtámadásnál nem állnak meg egy találat után: minél több helyen igyekeznek megsebesíteni a másikat (00:39, 00:41, 00:43, 00:56, 01:58, 02:24, 02:30, 02:32). Természetesen a több támadó elleni védekezés (01:27, 01:34, 01:38, 01:46, 01:53) ugyanúgy hozzátartozik a rendszerhez, mint a puszta kezes gyakorlatok (00:34, 00:50, 01:29, 02:15) – bár ezek a stílusok az utóbbiban csak a legvégső esetben gondolkoznak.

Pár percnyi az internet történetének legpoénosabb harcművészeti pillanataiból. A mai válogatás természetesen nem teljes, de a kedvenceimből viszonylag sok benne van.

A „kandi kamerás” házivideó anyagokkal rendszerint az a baj, hogy elég sok a megrendezett jelenet, ami természetszerűleg levon az élvezeti értékükből, mások pedig inkább fájdalmasak (00:35, 01:04, 01:09), mint humorosak.

Néhány mozzanat viszont őszinte, sőt olyan is van, ami túlmutat önmagán (00:24, 00:58). Persze a mai válogatásba is becsúsztak olyan „balesetek” (00:16, 00:18, 00:31), amelyeket valószínűleg csak azért rögzítettek, hogy bekerüljenek a halhatatlanságba. Lelkük rajta.

Mindenesetre nem árt, ha az ember nem csupán a saját kárán tanulja meg, hogy mint jelent a megfelelő távolság (00:02, 00:30), az összehangolt munka (00:06, 00:39), a pontosság (00:04, 00:09, 00:20, 01:00, 01:02), a stabilitás (00:11, 00:27, 00:37), a kontroll (00:14) és a kellő önismeret (00:43). Némelyik jelenet akármilyen megrendezettnek tűnik, nem valószínű, hogy az ember kockáztatná a gyereke épségét (00:45), vagy akár egy bemutató sikerét (01:07, 01:12).

Bár az efféle válogatásoknak nem sok szakmai értéke van, segítenek abban, hogy ne vegyük túl komolyan magunkat – és ez nem kevés.

Melvin Manhoef a profi bunyó egyik legkarakteresebb alakja. Tudjuk, hogy hatalmas szíve van, és a Karajevvel vívott meccse után láttuk együtt örülni a gyerekével. Ezúttal ismét szülőként lép színre, ráadásul az is kiderül, hogy edzőnek legalább annyira jó, mint versenyzőnek.

A felvezetés erősen show jellegű, de Manhoef kifejezetten otthon érzi magát ebben a közegben (00:13), és jókedve átragad a gyerekre is (00:22). Persze lehet arról vitatkozni, mennyire etikus gyereket szerepeltetni egy ilyen gálán, az azonban biztos, hogy a ringben már kőkemény munka folyik.

Pár laza ütéskombinációval kezdenek (00:59), azonban nem sokkal később már elcsattan az első rúgás (01:05), innen pedig rendesen felpörögnek az események. A gyerekből meglepően folyékonyan pattan ki a térdesek (01:07, 01:22), vagy az alsó lábszáras rúgások (01:08, 01:13, 01:18, 01:20, 01:43, 01:45). Jól hajol el az ütések elől (01:12, 01:15, 01:26, 01:28), és az ellentámadás is szépen ott van (01:16). Rendesen üti a bonyolultabb kombinációkat is (01:25). A rúgáskombinációt (01:33) talán kár volt belerakni, de a közönség szereti. Az ugró pörgősei (01:38, 01:40) viszont ütősek, és az alsó lábszáras rúgássorozata (01:47) pedig kifejezetten szép. A blokkokat követő ellentámadások (02:07, 02:11, 02:13, 02:15), pedig felteszik az egészre a koronát, hiszen ekkora tömeggel szemben megállni egy gyereknek pokoli nyomást jelent. De megoldja.

Az erősítés szintén túlmutat önmagán. A félkezes fekvőtámaszok (02:45), és a has-comb kombó elég gyilkosak.

A gyereket pihentetni kell, de az az igazság, hogy leendő „ellenfele” félig se nyújt olyan meggyőző teljesítményt, mint ő (03:15). Ezt a részt nyugodtan át lehet tekerni, és 04:03-tól folytatni tovább, ahol Million Manhoef immár egy másik emberrel pontkesztyűzik. Kicsit lassan kezd, de csakhamar felpörög (04:21), és akkor is meggyőző teljesítményt nyújt, ha egy idő után már inkább az apjára figyel (04:27).

Ezt követően beteszik a darálóba. Hiába van az ember ilyenkor közel egy magasságban a gyerekkel, a tömeg az tömeg, amivel azért nemigen tudnak mit kezdeni (04:49). Persze pont az a lényeg, hogy egy idő után visszahúzódjon az ember, és a gyerek meglássa a pillanatot (04:54). Ha rendesen kihozza magából a maximumot, érdemes a padlón való elterüléssel jutalmazni (05:05). Ezt egyébként a thaiföldiek is így csinálják, ahogy az a Maflás Facebook oldalának 2010. december 17-i bejegyzésében is látható. Érdemes megfigyelni, ezután mennyivel bátrabb (05:22), a támadások sem nyomasztják úgy, mint az elején (05:26, 05:42, 05:49), lendületesen támad vissza (05:29, 05:44, 05:52). Még azt is jól tűri, hogy amikor már fárad (06:01), nekiszorítják a köteleknek (06:03), és kipattan belőle egy-egy ellentámadás (06:06, 06:10). Tegyük hozzá, az edzőpartner pontosan érzi, hogy ez az a pillanat, amikor fel kell adnia (06:11), bár még egy kört rátesz, mielőtt végleg „kifeküdne” (06:22). 

Ha showként nézzük, elég vegyes érzelmek ébredhetnek az emberben, de ha annak tekintjük, ami valójában – gyerekedzésnek –, akkor azt kell mondani, tökéletes. Más kérdés, hogy érdemes-e kivinni a gyereket ekkora közönség elé, bár meg kell vallanom, hogy minden iskolai ünnepségen ugyanez történik, legfeljebb a műsor jellege más.

Greg Nelsont mindig szívesen nézem. Nem csak azért, mert mindig rendesen odateszi magát (00:10), hanem mert sikerült szintetizálnia a harcművészet különböző ágait, jó kombinációkat nyomnak a srácaival (00:12), és rendkívül okosan építi fel az edzéseit.

A mai anyagban inkább az első, mintegy két és félperces felvezetés az érdekes. Persze, ha valakit érdekel a Muay Thai fogásokra épülő belharca alapszinten, az nézze végig az egész videót. Ez olyan szelete a harcművészeteknek, amire éles helyzetben is bizton lehet építeni.

A laza dojofightban állóharcot, egész pontosan térdrúgásokkal (00:19, 00:32, 00:36) tarkított fogásokat (00:25, 00:30), földreviteleket (00:20, 00:26, 00:34, 00:39) gyakorolnak. Ez akkor is kemény, ha a térdeseket csak jelzésként viszik be (00:44, 00:45). Mint tudjuk, a sok kicsi sokra megy, és egy több órán át tartó birkózás anélkül is sokat kivesz az emberből, hogy folyamatosan kocogtatnák térddel a combját, a gyomrát és az oldalát. Ráadásul a srác rendesen ráfekszik a mesterre (00:46), ami hosszú távon nem olyan kellemes. Greg Nelson viszont remekül alkalmazkodik a mindenkori helyzethez. Ha a dobásából lecsorog a másik (00:47), máris folytatja egy térdessel (00:48). Nemegyszer komolyabban összeakaszkodnak (00:52, 00:57), és az utóbbinál Nelson valami elképesztő ütemérzékkel látja meg a lehetőséget (01:08, 01:10). 

A legszebbek persze a lábsöprései (01:17, 01:22, 01:31, 01:50, 02:01, 02:17, 02:24). Mindez persze nem menne ilyen fényesen, ha nem rendelkezne nagyon kemény klasszikus birkózó alapokkal (00:26, 00:53, 00:58, 01:13, 01:21, 01:47, 01:55, 01:56), és nem foglalkoztatná folyamatosan az ellenfeleket (01:39, 02:20.

Akit érdekel az anyaghoz kapcsolódó drill, a Maflás Facebook oldalán találja a folytatást.

Már volt szó a Maflásban arról, hogy a régi karatéban milyen fontos szerepet játszott az erősítés. A mai felvételen Morio Higaonna mutatja be a hagyományos Goju-ryu csi isi gyakorlatokat.

A csi isi Kínából származó, aszimmetrikus súlyzó. Nem különösebben bonyolult eszköz: egy hosszú rúd a végén kőfejjel. Olyan, akár egy elméretezett kalapács. Ma persze már nem kőből faragják, hanem betonból öntik, így lényegesen egyszerűbb elkészíteni. Ahol hagyományos módon edzenek, ott bőven jut a haladóknak a legkülönbözőbb méretekben.

Vannak, akinek az ilyen jellegű gyakorlatok adják meg a karate varázsát, de ha valaki nem gerjed különösebben a távol-keleti romantikára, az is erősebb lesz, amennyiben kitartóan csinálja őket. Higaonna sensei bemutatójából látszik, hogy a variációk száma szinte végtelen. Egyébként az is érdekes, hogy a hagyományos kínai edzésmódszerek és eszközök milyen változásokon mentek át Okinawán. Később majd berakok kínai anyagokat, hogy látni lehessen a hasonlóságokat és különbségeket.

Ezeket a gyakorlatokat összekötik a légzéssel. Amellett, hogy elég erőteljesen fejlesztik az izomzatot és az egyensúlyérzetet (01:38, 02:22), nem vennék rá mérget, hogy szeretik az izületek (01:51, 01:53, 02:15, 02:17). Mindenesetre nem kezdőknek való, és a fekete övesek is fokozatosan, tapasztalt mester irányításával álljanak neki. Mondjuk a másik fele az, hogy aki folyamatosan képes kontrollálni és mozgatni egy ilyen súlyt, annak iszonyatos erejű csuklója (02:48), tenyere (02:44), alkarja (00:37) van.

Először fél kézzel (00:27), majd a film közepétől két kézzel forgatja a súlyzót (02:23). Érdemes megfigyelni a csavaró mozdulatokat (02:26, 02:27, 02:46), ahogyan azt is, hogy ezeknél folyamatosan kezet vált (02:33, 02:39, 02:44), miként a következőknél is (02:50, 02:51, 02:57, 03:01, 03:06, 03:11, 03:16).

Némelyik gyakorlat egyértelműen kínai eredetű (03:28). Természetesen ezt is mindkét kézre (02:24, 03:46)  és oldalra (03:30, 03:50) csinálja. A legizgalmasabbak mégis a végén, a hatékony blokkolást segítő mozdulatsorok (04:08). Itt azért nagyon egyben van az egész teste – tökéletesen áll a lába, válla, könyöke, feje (04:19). Ezután ismét fél kézzel dolgozik tovább (04:31, 04:48).

A csi isi használatával kapcsolatos további anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.