Stefanovics József a kedvenceim közé tartozik. Laza (01:04), remekül lopja a távolságot (00:29, 00:43, 01:03), és bármikor odateszi magát, ha kell (01:16, 01:32, 02:04). Brutálisak a combosai (00:33, 01:15, 02:05), a beható pörgőseibe pedig rendre beleakad az ellenfél (00:15, 00:52). Jól védekezik, rúgótávolságon belül fent van a keze (00:11), távol áll tőle minden nagyképű lazaság. Kifejezetten játékosan küzd (01:01, 01:28, 01:56). Ha nem muszáj, nem ragad bele a bunyóba, egy-egy akció után már ott sincs (00:20, 00:55, 01:55). És persze remekül érzi, mikor jön el a döntő pillanat (02:09). Hozzáteszem, a jó meccshez jó ellenfél kell, és minden tiszteletem Szőnyi Alajosé, aki végig ment előre, és egy pillanatig se adta fel.

Stefanovics József amellett, hogy kitűnő harcos, nagyon jó bunyósokat is nevel. Számára nem csupán sport a karate. Azok közé tartozik, akik pedagógiai eszköznek tartják a harcművészetet. Ha valakit bővebben érdekel a téma, szokás szerint a Maflás Facebook oldalán találja a kapcsolódó anyagot.

A kongoken nem kínai eredetű. Chojun Miyagi hozta be Japánba, miután 1934-ben visszatért Hawaii-ról, ahol egy évig tanított. Ott találkozott azzal az acélgyűrűvel, amit az ottani profi birkózók használtak erősítéshez. Hogy ebben a formában ismerte meg, vagy átalakította az eredeti eszközt, arról megoszlanak a vélemények. Mindenesetre a hagyományos Goju Ryu edzések ma már elképzelhetetlenek nélküle.

 Maga a kongoken 153 cm hosszú, 46 cm széles vascső. Egyesek szerint szándékosan formázták emberalakúra, mások úgy vélik, hogy a tengerjáró hajók horgonylánca adta az ötletet. Súlya 30-50 kg. Mivel bizonyos gyakorlatoknál a forgatás miatt változik a súlypontja, az izomerő mellett jelentősen erősíti a talajérzetet is. A dobások begyakorlásahoz különösen hasznos segédeszköz. Sokoldalú szerszám, vannak egyéni (00:05, 00:12, 00:17, 00:22), illetve páros gyakorlatok (00:30) is rá. Az itt látható mintegy fél perc csak néhány lehetőséget villant fel, a kogokent jóval sokrétűbben használják.

A tragédia

Három lány meghalt a hétvégén.

Mindenki a felelősöket keresi. A közönség vért kíván: szóba jöttek a cigányok, a késes kopasz ember, a biztonságiak, az West Balkán és a Noise Night Life – valaki gyorsan előkaparta a Kecskés Tamással készült, szerencsétlen interjút is. Azok, akik agyonnyomták a három áldozatot, illetve azok, akik őket nyomták, nyilván nem fognak előkerülni.

Megszólalt a belügyminiszter: "Rendet szeretnénk csinálni, be kell tartatni a jogszabályokat."

Igaza van, a biztonságot elsődlegesen az átlátható és betartható jogszabályi környezet jelenti. És akkor vegyük sorra a körülményeket.

A helyzet

A tizen-huszonévesek imádják a zsúfolt bulikat, ahol elég nagy a felhozatal. Minél nagyobb, annál jobb. Ez akkor is így van, ha az önkormányzatok a szavazatmaximálás érdekében úgy tesznek, mintha nem létezne ez az igény. Ennek eredményeként ma már gyakorlatilag nincs olyan hely Budapesten, ahol elérhető áron ilyen volumenű bulikat lehetne rendezni, mint arra Weisz Manfréd Huba kolléga már rámutatott.

Jelentősen csökkentették a kulturális támogatásokat is. Az intézményekre bízzák, hogy termeljék ki a pénzt. A hatóságok pedig – hiszen így megszabadultak a boldogabb társadalmakban rájuk háruló közfeladattól – behunyták a fél szemüket.

A West Balkán olyan formáció, ami a jelenlegi nem igazán optimális helyzetben sikeresen oldotta meg a kultúra támogatását. Persze ehhez bevétel kell. Ráadásul ők is bérlik a helyet.

A Noise Night Life nyilvánvalóan nem jótékonysági intézmény. A veszteséges vagy nullszalldós rendezvények szervezése önkormányzati feladat.

Az épület

A hajdani Skála Metro jelenlegi tulajdonosa nem azért szerezte meg az épület, hogy álljon benne a pénze. Ő szintén bevételt szeretne. Inkább többet, mint kevesebbet, ha lehet.

Egyébként az épület eredetileg áruháznak épült. A karácsonyi vásárlási lázban is simán lehetett volna közel ekkora tömeg, és kitörhetett volna a pánik. Akkor vajon másképp alakult volna a történet? Egy áruház vajon fel van készülve egy ilyen helyzetre? Jelzem, az épület terveit annakidején a szakhatóságok elfogadták. Akkor nem tűnt fel senkinek, hogy az épületben nincsenek megfelelő közlekedési útvonalak? Ha vannak, azokat rendelkezésre bocsátotta a bérbeadó?

A hatóságoknak mindeddig nem volt baja ezzel a helyzettel. Tűrte, elfogadta, a hasznát is élvezte. Most kezdenek el keménykedni, amikor késő – pedig ugyanúgy profitáltak belőle, mint minden érintett ebben a történetben.

Gondoljuk végig

De mindez bármely nagyobb iskolában megtörténhet, ha a ballagáson kitör a pánik. Hiába van gondosan kidolgozott tűzvédelmi terv, amikor jóval több embert fogad be az épület, mint amire tervezték, mindig fennáll a baleset veszélye. Egy ilyen tragédiát követően vajon betiltják a ballagásokat? Vagy csak lecsukják az igazgatót és a portást? Ezt is illenék végiggondolni.

Hogy mit lehet tenni, amikor kitör a pánik és megvadul a tömeg? Nem sokat. Ha meg tudod fékezni a pánikot, az a legjobb védekezés. Ha kellően hangos és határozott vagy, megvan az esélye, hogy hallgatni fognak rád. Amennyiben nem sikerül, elődlegesen arra vigyázz, hogy ne ess el, és ne szorulj a falnak. Kövesd a tömeget, és minél előbb igyekezz kikeveredni a sokaságból. A többi szerencse dolga. Minél gyengébb valaki, annál könnyebben éri baleset. Nem véletlen, hogy szombat este három lány vesztette el az életét.

Részvétem minden áldozatnak.

Rambaa Somdet nem tartozik a visszafogott versenyzők közé. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a ringen kívül (00:08, 00:15, 00:22),  is felhívja magára a figyelmet. Ha pedig a kötelek közé lép, egy másodpercre se engedi, hogy valaki más kerüljön a középpontba (00:26, 00:33, 00:37, 00:42, 02:56, 02:58, 03:02, 03:07, 03:11, 03:14).

Akár még meccs közben is képes ökörködni (01:14, 01:17, 01:20, 01:30, 01:57, 02:03, 02:36). Persze mindez önmagában kevés az üdvösséghez. Népszerűségét nem az őrültségének köszönheti – az csupán kiemeli a kőkemény muay thai harcosok sorából.

Nagyon jól látja meg a kínálkozó lehetőségeket (00:56, 01:24, 01:40, 02:16, 02:26), és nemegyszer sima alaptechnikákkal gyilkolja le az ellenfeleit (01:10, 01:29, 01:32, 02:23, 02:53). Ha megfogja a másikat, elképesztően brutális tud lenni (01:25, 02:28, 02:34, 02:47). Szívesen odaáll verekedni (01:49, 01:56, 02:06, 02:40), a kemény adok-kapok kifejezetten az ő világa. Valami hihetetlen harci szellem szorult belé. Vagy lebontják, vagy ő győz, egyszóval pont olyan, amiért a thai harcosokat szeretjük. Még visszatérünk rá.

A harcművészet egyik lehetséges útja, ha valaki olyan tökéletesen ismeri és használja a testét, hogy az avatatlan szemlélő számára már-már mágikusnak tűnik az eredmény (02:08).

A mai felvételen látható mester testtudatosságához nem fér kétség. Az állása pontos és stabil – úgy tartja a testét, hogy a lehető leghatékonyabban tudja használni az izmait. A könyöke a törzse előtt van (00:14, 00:38), a gerince szálfaegyenes (00:19), a talpa valósággal belegyökerezik a talajba (00:59), megfelelő alátámasztási pontot nyújtva a technikákhoz. Bármit is csinál, mindvégig egyben marad (00:32). Remekül bújik a parner súlypontja alá (01:01, 01:23). Persze mindezt nem tudná megcsinálni, ha nem lenne végtelenül laza a csípője – ez elengedhetetlen a testsúlyáthelyezésre (00:13, 00:21, 00:37, 01:01, 01:24, 02:08) épülő gyakorlatoknál. Megjegyzem, a mester rendesen össze van rakva – azért a megfelelő izomtömeg sosem árt.

Kíváncsi voltam, mit mond, úgyhogy egy barátommal lefordíttattam a klipet. Megvallom, valamiféle ezoterikus kung fu elméletre számítottam, de mindvégig a testmechanikáról beszél, azt magyarázza, milyen testhelyzetet kell felvenni ahhoz, hogy ezekkel a hirtelen, rövid mozdulatokkal ilyen hatékonyan tudjon dolgozni. Nekem ettől lett igazán hiteles – még akkor is, ha a partnere számomra mulatságos bakugrásokkal repül odébb (01:25, 02:09), azonban ez a lökésekre épülő kínai harcművészeti bemutatók világában szinte kötelező elemnek tűnik.

A karatéról legtöbben a fejrúgásokra, esetleg a formagyakorlatokra, na meg az elmaradhatatlan kiáltásokra asszociálnak, pedig ennek a harcművészetnek egyáltalán nem ez a lényege. Jelzem, gyerekkoromban a karate még egyet jelentett a téglatöréssel, azután ez sok helyen valahogy kihalt az edzésekből.

Elhittük Bruce Leenek, hogy „az ember nem fa”. Talán az előre preparált deszkákkal, téglákkal tartott bemutatók is csitították a lelkesedésünket. Ezek valahogy az igazi teljesítmények hitelét is aláásták. Pedig a karatéban a töréstechnika nem öncél. Az alapelv az, hogy minden ütésnek, blokknak, rúgásnak csontot kell törnie. És ehhez a karate technikákban használatos összes testrészt (00:09, 00:30, 00:37, 00:57, 01:06, 01:18, 01:39, 01:56, 02:25) megfelelően feledzik.

A klasszikus karate elképzelhetetlen makiwara edzések nélkül. Persze ehhez nem elegendő  dojóban díszhelyen tartott, egy szál makiwara. De a karate technikák kellően feledzett kéz és láb nélkül sose lesznek igazán hatékonyak. Egy igazi karatés keze, lába fegyver.

Maga a makiwara rugalmas ütőfelület. Betekerhetik kötéllel, tehetnek rá vékony szivacsot, gumit, bőrt vagy azt se. A lényeg, hogy elég ruganyos legyen ahhoz, hogy elnyelje az ütés erejét, és mégis elég kemény és ellenálló, hogy sérüljön a kéz – de ne nagyon. Felhívom a figyelmet, hogy kezdőként nem érdemes teljes erőbedobással nekiesni a makiwarának. Az filmen látható mesterek évtizedek óta gyakorolnak, kellőképp megerősödtek a csontjaik, és persze pontosan tudják, meddig mehetnek el. Ahhoz, hogy ilyen sebességgel és erővel üssék a makiwarát (02:23), hosszú évek kitartó munkája kellett. Ha túl lendületesen állunk neki a kézerősítésnek, életre szóló sérüléseket szerezhetünk, amelyek nem kiteljesíteni, hanem gátolni fogják harcművészeti fejlődésünket. Aki makiwarázni akar, keressen olyan edzőt, aki valóban ért hozzá. Meg fogja ismerni.

A töréstechnika arra szolgál, hogy az ember lemérje, hol tart ebben a folyamatban. Ugyanakkor nem árt, ha az ember tisztában van saját testének korlátaival. Mint mindent, a törésgyakorlást is túlzásba lehet vinni. Persze lehet élni összedrótozott kézzel, csak nem biztos, hogy az emberi élet célja az extrém jellegű téglatörésben csúcsosodik. Ez akkor is igaz, ha az igazi karate elképzelhetetlen fegyverré edzett kezek-lábak nélkül.

A szilveszteri anyagban már látszott, hogy a küzdősportokban jó, ha a bíró konyít valamit a szakmához – és ezalatt nem csupán a szabálykönyv beható ismeretét értem. Természetesen a legtöbb meccsen a bíró legfeljebb külső szemlélője a pofozkodásnak.

A mai felvételen azonban a bíró közelebbi kontaktusba kerül a versenyzőkkel, mint ahogy azt eredetileg tervezte (00:04). Jelzem, bírói hiba történt, hiszen meg akarta állítani a mérkőzést (00:03), amire csak akkor lett volna szükség, ha az egyik fél védtelenné válik, azonban itt szó se volt erről (00:11).

Az ütés erejét jelzi, hogy a bíró arccal vágódik a földre, és ha nem fogják meg a kötelek, csúnyán összetörte volna magát (00:05). Láthatóan még másodpercekkel később sincs egészen magánál (00:08), csupán később tudatosul benne, mi történhetett (00:09). Annak is megvan a maga bája, ahogy a kubai versenyző – miután kiütötte a bírót – nem elkapja, hanem elengedi, és hagyja a padlóra zuhanni az öreget (00:14). A két keze mindenesetre fent van (00:16), miközben az összeeső bírót figyeli. Igaza van, sose lehet tudni…

A legszebb, hogy első másodpercben (00:00) lezavar az ellenfelének, egy közel ugyanekkora maflást, de annak meg se rezzen a feje. Ebből is látszik, nem mindegy, hogy az ember felkészülten kapja-e a pofont, vagy sem. Természetesen az edzettség és az életkor is számít.

Ahogy mondani szokták, a legjobb motiváció a siker, és a kubai versenyző határozottan rákapott a dolog ízére (00:23)…

Akit bővebben érdekel az anyag, a Maflás Facebook oldalán találja a kiegészítéseket.

bíró, funny, KO, ökölvívás,