A mai anyagban olyan jelenetek láthatók, amelyek hátrányosan befolyásolhatják a kiskorúak erkölcsi, szellemi, pszichikai fejlődését, ezért ma csak 18 éven felüliek nézzék a Maflást!

Hogy miért szeretjük a muay thait? Mert a klasszikus ökölvívó technikák (01:04, 01:09, 01:20, 01:34) és a rúgások (00:36, 01:17, 01:44, 01:59) mellett megengedett a könyékütések (00:11, 00:27, 02:28), rögzített térdrúgások (00:42, 00:46, 01:38, 02:19), dobások (00:48) használata, a rúgó láb elkapása, és az ebből indított ellentámadások (01:51, 01:55, 01:56), sőt még a földön fekvő ellenfél támadása is (00:49).

A thai boksz kemény, látványos, és nagyon reális. Ebben a klipben persze a legizgalmasabb pillanatokat válogatták össze, viszont így közel három percbe sűrítve láthatjuk, mi várható egy thai boksz rendezvényen – beleértve azt is, hogy a muay thai ringbe bemenni nem életbiztosítás (01:30, 02:13).

Aki életében először lát szúmót, annak valószínűleg nem az aikido vagy a judo fog elsőre beugrani, pedig a japánok váltig állítják, hogy e két harcművészet eredete is a szúmóban keresendő. Lelkük rajta. Azt hiszem, ebben az esetben jogosan mondhatjuk, hogy az alma elég messze esett a fájától.

A szúmóról az embernek elsőre nem a lágyság és kecses elegancia ugrik be, hanem a tömeg. Míg általánosságban igaz a tétel, hogy a harcművészetek célja, hogy az ember a technikák segítségével le tudja győzni a nála nagyobb, erősebb ellenfelet, a szúmó birkózók egyértelműen a tömegre gyúrnak. És nem állnak meg félúton. Nem ritka az olyan szúmóversenyző, aki eléri, vagy meghaladja a két mázsát. Márpedig, ha egy ekkora tömeg nekilendül (00:30)…

A szabályok nem túl bonyolultak: ki kell lökni a másikat a körből (00:26, 00:43, 00:53), vagy el kell érni, hogy a talpán kívül valamelyik másik testrésze is a földet érje (01:21, 01:36, 01:56). Az zártöklös ütés, szemkinyomás, hajtépés, és a hasra vagy a mellkasra irányuló rúgások is tilosak. Pofozkodni viszont lehet (00:02, 01:33), és mint tudjuk, egy jól eltalált maflás is megteszi a magáét (01:36, 01:52).

A szúmó olyan, mint az opera: vagy rákattan az ember, vagy nem. Akinek nem tetszik, az bizonyára beteszi a japánok beteg dolgai feliratú rekeszbe. Mindenesetre a nézőket a szúmó mérkőzéseken elhagyja hagyományos zen nyugalmuk (01:21), és a kommentátorok is Szepesi Györgyöt idéző lelkesedéssel nyomják a szöveget. Az azonban biztos, hogy szúmóversenyen nem lennék VIP vendég (00:27, 00:40, 00:53)…

Annak, aki a mai erőjudón és MMA-n nevelkedett, egész biztosan furcsa lesz a mai anyag, de ebben az időben így képzelték el a küzdelmet. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki ezen a módon harcolt, de úgy vélték, a lágy elegancia diadalmaskodhat a nyers erő felett.

 Ha megnézzük Mifune senseit, láthatjuk, szinte táncra emlékeztet a mozgása (00:11, 00:16, 00:49). Végtelen könnyedséggel veszi el a másik egyensúlyát (00:20, 00:59). Persze nagy kérdés, mi lett volna, ha az ellenfelek nem mennek bele ebbe a kicsit lassú, tapogatódzó, húzd meg-ereszd meg játékba, hanem megkísérlik erőből lerohanni – de a mostani anyagból hiányzik ez az opció. A korszakban valamiért erre gerjedtek, ugyanúgy, ahogy a nyolcvanas években Schwartzenegger dagadó izomzata volt a menő.

A titkos fogások, mágikus technikák bűvöletében éltek, amelyek révén a kis ember legyőzheti a nála nagyobbakat. Persze az ilyen jellegű bemutatókban mindig vannak túlkapások, amikor az uke inkább a mester iránti tisztelettől vágódik el (01:41, 01:54), de adott körülmények közt, amíg nem durvulnak el igazán a dolgok, így is megoldható a helyzet. Például a dojóban. Ezzel együtt van valami lenyűgöző abban a nyugalomban, ahogy az öreg lecsorog az ellenfeleiről (01:57, 02:55, 03:12, 03:19, 03:23, 03:37, 03:39), és amikor már kellően elbizonytalanodtak, kontrázza az akcióikat (02:32, 02:46, 03:06, 03:13, 03:17, 03:42, 03:51). És persze annak is megvan a maga bája, hogy az ellenfelek egyre nagyobbak lesznek. Ez szervesen hozzátartozott a korszak dramaturgiájához.

Ami a földharc technikákat illeti, vannak szokványos (04:02), vannak inkább vicces, sőt, talán az NMHH rosszallását is kivívó fogások (04:09), és akadnak a mai szemlélő számára inkább az MMA-ból ismerős megoldások (04:25, 05:11, 05:19) – meg persze az elmaradhatatlan, klasszikus jujutsu elemek (04:32, 04:49, 04:53, 04:58, 05:04, 05:22).

Mifune sensei ütés (05:27), rúgás (05:46), kés (06:19, 06:27), bot (06:33), vagy kard (06:49) elleni pusztakezes védekezést is bemutat, de az nem annyira a mester világa, mint a könnyed randori (06:53), ahol kedve szerint tudta irányítani az eseményeket (06:56, 06:58, 07:05, 07:10, 07:15).

Akit érdekel még Mifune sensei, illetve szeretné megnézni, milyen előzmények után alakult ki a mai judo, az kattintson a Maflás Facebook oldalára.

Mikio Yaharáról már harminc évvel ezelőtt is legendákat meséltek. Full contact versenyen úgy készítette fel a tanítványát, hogy a meccs előtti percekben még élesben küzdött vele, és telibe lefejelte a srácot. Azután felküldte a vérző versenyzőt a ringbe. Győzni.

Az első magyar karate riportkönyv szerzői (Sas István és Tótisz András) egy szóval jellemezték: tigris. Azt mondják, nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy a világ minden tájáról Japánba sereglett karatékák elismerjék a japán karate elsőbbségét, és erre azt látta a legcélravezetőbbnek, ha mindenkinek bebizonyítja, hogy küzdelemben mennyivel hatékonyabb másoknál. Az volt.

Talaj és erő

Az első mozdulatnál (00:03) látható, miért. Shotokan mester lévén mély állásokban gyakorol. Ebben az irányzatban alapvetőnek tartják, hogy tökéletesen tapadjanak a talajhoz, és ebben az is segít, hogy az összes lábujjal (00:41) belekapaszkodnak a padlóba. Ez a technika cipőben nem igazán működik.

A rúgásokban igazából addig a magasságig van erő, ameddig az ember ki tudja őket tartani (00:47). Yahara kitűnő fizikai állapotban van. Láthatóan nincs gondja azzal, hogy erőtlenek lennének a fejrúgásai. 

Csípőmunka és lazaság

Érdemes megfigyelni a csípőmunkáját is. Tökéletes az állása (00:10). Elképesztően laza, a csípője 90 fokban elfordul az ütés előtt. A térde mindvégig pontosan a lábfej fölött marad (01:02). A fenekét behúzza, a háta szálfa egyenes (01:03). Érdemes megnézni, hogy a tanítványok állása mennyivel pontatlanabb (01:10), holott valamennyien feketeöves mesterek.

Rendkívül nagy gondot fordít a csípőlazításra (01:37). Ahhoz, hogy az ember a maximálisan kihasználja a testmechanikát, elengedhetetlen a laza csípő. Yahara sensei ezt az utat választotta, ő elsődlegesen nem izomtömegből dolgozik. A hagyományos karate fegyvere a pontosság, az erő és a sebesség – Yahara még öregen is rettenetesen gyors (01:03, 02:07). A 02:19-nél bemutatott rúgás tipikus Shotokan technika: az elmozgást villámgyors, erős ellentámadás követi. Mint látható, bár no contact szabályrendszerben versenyeznek, az edzéseken azért nem simogatják egymást (02:21, 04:04).

Egyensúly

Érdemes kielemezni a 02:55-nél bemutatott kombinációt. Igazából a lassításnál látszik, milyen tökéletes Yahara egyensúlya (03:10) – főleg, ha összevetjük a tanítványáéval (03:24). Erre a technikára egyesek húzhatják a szájukat, de K1-ben, muay thaiban és MMA-ban is elég sok kiütés születik fordulásos ütésekből. Yahara pedig villámgyors, pontos és letaglózó erejű.

Akit bővebben érdekel a Yahara-féle csípőlazítás (01:37), a Maflás Facebook oldalára feltett felvételen tudja alaposabban megnézni.

Három hete indult el a Maflás, a naponta frissülő harcművészeti blog. Annakidején nem írtam blogindítót, most pótolom.

A harcművészet tág fogalom. Beleférnek a profi küzdősportok, a legkülönfélébb indíttatású hagyományőrzés, a misztikus iskolák, a pedagógiai rendszerek, az egészségmegőrző torna, az önvédelem, a katonai közelharc, a mozgásművészetek és még sok minden egyéb is.

A legtöbb stílus persze több dolog egyvelege – hogy ki hova helyezi a hangsúlyt az egyéni döntés kérdése. Persze nem árt, ha valami annak nevezi magát, ami: például egy mozgásművészet esetében nem szerencsés, ha hatékony önvédelmi rendszerként hirdeti magát, ahogy egy profi küzdősport esetében se a pedagógiai jelleg dominál – még akkor se, ha sok profi sportoló az élet egyéb területein is sikerrel hasznosítja a sportpályafutása során szerzett tapasztalatait.

A Youtube megjelenése forradalmasította a harcművészetek világát is. Módunk van rá, hogy olyan stílusokkal ismerkedjünk, amelyekről eddig legfeljebb rövid ismertetőket olvastunk, ha egyáltalán hallottunk róluk.  Legendás küzdelmeket láthatunk és elemezhetünk, bepillantást nyerhetünk a különböző dojókban folyó edzésekbe, vagy akár a rég elhunyt, híres mestereket nézhetjük. Van, aki technikákat keres, mások edzésmódszereket gyűjtenek, megint másokat csupán a kíváncsiság vezérel.

A Maflás elsődlegesen a Youtube-on lévő hatalmas kínálatból merít. Megkísérli felhívni a figyelmet azokra az anyagokra, amelyek valamilyen szempontból érdekesek lehetnek – és ez nem mindig a gyakorlati alkalmazás.

A blog csupán az egyes anyagok tárgyilagos bemutatására szorítkozik. Úgy vélem, aki ide kattint, az képes a tapasztalatai alapján véleményt alkotni a látottakról. A Maflás mindenki véleményét tiszteletben tartja, és ugyanezt kéri az olvasóktól is.

Adjuk meg azt a tiszteletet egymásnak, amit a dojóban szoktunk.

Nem akarom túlterhelni a blogbejegyzéseket, ezért a kiegészítő anyagokat a Maflás Facebook oldalára szoktam feltenni. Akit érdekel, ott tudja megnézni.

Greg Nelson elismert edző, és ha megnézzük a videót, rögtön megértjük, miért. Birkózóként kezdte a pályafutását, később átnyergelt a muay thaira, majd a brazil jujutsura is. Ezen a felvételen Sean Sherk a partnere.

Az első kombinációkban nincs semmi különös, ilyet mindenki látott már, aki valaha kesztyűt húzott (00:47). A továbbiakban szépen építi fel a technikát (01:31), és nagyon jól rögzíti a nézőkben a mozdulatsort, amikor hol lassan (02:00, 02:49), hol teljes sebességgel és erővel (01:41, 02:42) mutatják be őket. Nem hagyja bizonytalanságban a tanítványokat, rögtön megadja az értelmezéseket is (01:16, 02:29, 03:28). Miután továbblépnek, ismét váltanak, és ekkor már beépül egy igazi MMA-s mozzanat (04:36).

Amikor begyakorolták, és végigmentek a lehetséges hibákon (07:37, 07:56), megismétlik az egészet, összekötve az edzés elején látott gyakorlatokkal, de immár egy kicsit szabadabban, küzdelem jellegűen (08:29). A pontkesztyűt jóval sokoldalúbban alkalmazzák, mint az ökölvívásban (08:56). Greg Nelson nem csak a pontkesztyűvel, de a testével is játszik (09:00, 09:22, 09:35), hogy minél valóságosabbá tegye a helyzetet. A befejezés pedig mi lenne más, mint az MMA-ban megszokott kivégzés (09:02, 09:42).

Ha Szalai Annamáriai és csapata idetéved, valószínűleg sírva könyörgi vissza Ice-T-t, és a Tilos Rádiót. Úgyhogy mielőtt bárki rákattintana a mai anyagra, figyelmeztetem, a nyugalom megzavarására alkalmas képek, kifejezések találhatók benne. Más szóval 18+-os a felvétel.

Az itt hallható alapelveket vélhetőleg minden harcművészet oktató elmondja a tanítványainak – persze ki-ki a saját vérmérsékletének megfelelően. Wong mester rendkívül szuggesztíven (00:09), a hang (00:47), nyelvi (01:10) és képhatásokat (02:34) a lehető legjobban kiaknázva igyekszik átadni a tanítást.

Magával a technikával nem foglalkozom, most kizárólag az érdekel, hogy a mester milyen módon használja a net által kínált lehetőségeket.

Gesztusok és mimika

Első lépésként nézzük a mimikát. Wong mester mindent bevet. Valamennyi rendelkezésre álló eszközzel igyekszik meggyőzni a hallgatót (00:29). Ha kell átszellemült (00:17), ha kell vicsorog (00:20), időnként már-már szuggerálja a nézőt (00:27), aki csakhamar célpontnak érzi magát (00:32). Egyébként pedig egy ilyen szívélyes invitálásnak (00:33) ki tudna ellenállni?

Persze mostanra átcsúsztunk a gesztusokra, de egy pillanatra még visszatérnék a mimikára. Érdemes megfigyelni a megragadás pillanatát. Itt már a tanítvány veszi át az agresszor szerepét (00:38), és Wong mester jóval lágyabban, tanárosan pillant ki a képből. Pár másodperccel később pedig elhangzik az első trágárság (00:41), és ezt követően alapvetően megváltozik a kép: most Wong mester uralja a jelenetet, és az agresszor szorul az áldozat szerepébe (00:44). Az ütést követően (00:48) már a két ember közti magasságkülönbség is jelzi a mester dominanciáját. Amikor a tanítvány megpróbálja kiegyenlíteni a helyzetet (00:59), egy, a karjára mért ütés ismét visszakényszeríti az előbbi pozícióba. A rúgást követően Wong mester a számára legelőnyösebb testhelyzetben folytatja a magyarázást (01:07). Most, hogy megragadta a figyelmünket (01:11), egy pillanatra se akarja elengedni (01:12).

A kép és szöveg összhangja

Kitűnően használja a szövegbeszúrást is (01:15). Ennél a résznél ugyan nem fordul felénk, a szövegbuborék miatt mégis úgy érezzük, személyesen hozzánk szól. Isteni az elengedő mozdulat (01:38), amely a támadónak való hátat fordítással együtt világosan kifejezi, hogy már nincs mi miatt aggódni. Feladat kipipálva.

A szöveg, mimika és a gesztusok a film közepén (01:21) alkotnak tökéletes egységet. Innentől az NMHH illetékeseinek legszörnyűbb rémálmait is felülmúló stílusban nyomja. A hangeffektusok, a mozgás, a gesztusok és a mimika intenzitása ekkor éri el a csúcspontot. Egyszerre próbál hatni az elménkre (01:31, 01:43, 01:45), és játszik egy képzeletbeli szélesebb közönségnek (01:41). A gyors ismétlést követően, újból a számára legelőnyösebb pozícióban folytatja (02:11). Magyarázás közben egy-egy agresszív gesztussal (02:16) imitálja az éles küzdelem hangulatát. Pontosan tudja, hogy a csúcspontot a végére kell hagyni, és ismét a legdominánsabb arcát mutatja felénk (02:32). Mostanra biztos lehet benne, hogy mindenki vette az adást (02:36).

Az egyértelműen látszik, hogy Wong mesternek határozott elképzelése van a harcművészetekről és önmagáról. Valljuk be, maradéktalanul átjön az üzenet. Ebben a videóban nincs fölösleges pillanat. Wong mester mindent a célnak rendelt alá. Kitűnően használja a kamerát, a testnyelvet, a tanítvánnyal való viszonyát, a hangeffektusokat és a nyelvi fordulatokat. Természetesen nem ez az egyetlen mód, ahogyan át lehet adni a tanítást, de valljuk be, ennek a kisfilmnek megvan a maga (nem is olyan önkéntelen) bája.

A kiegészítéseket a Maflás Facebook oldalán találjátok.