Felsóhajtok. – Egyáltalán nem csodálom – felelem. Hirtelen eszembe jutnak a korábbi beszélgetéseink, amikor Szilvia ugyanilyen keresztkérdésekkel bizonytalanított el, és terelte más vágányra a gondolkozásomat. Tulajdonképpen hálásnak kell lennem, mert ezáltal…

– Szia – mondom. Próbálok laza lenni, remélem, megy. – Mégiscsak idevetődtél? – kérdezi Szilvia. Bólintok. – Beszélhetünk? – Én felajánlottam, hogy bármikor… ha még emlékszel. Zavartan krákogok. Gombóc van a torkomban attól, amit…

 Ahogy én érzékeltem őt, ő is ugyanúgy érzékelt engem. Mindketten kihegyezett állapotban voltunk. Alex tisztában volt azzal, hogy érzem, van valaki a közelemben, és én legalább annyira vonzottam őt.   Ahogy visszafelé megyünk, hirtelen átvillan rajtam, mi van, ha…

Minden energiámmal a légzésemre összpontosítok. Ki-be, ki-be. Egy idő után nem létezik más, csak a lélegzetvételem üteme. Aztán megtörténik, amire vártam: mintha egymásba nyíló szobák végtelen során zuhannék keresztül. Tények, adatok, gondolatmenetek, elméletek suhannak el…

Csodálkozva pillantok rá. Sose hittem volna róla, hogy képes beáldozni a holmiját. – Gondoljátok, hogy működni fog? – kérdezi kételkedve Natalia. – Persze – vágja rá Stefi lelkesen. Azután elbizonytalanodik. – Mármint, ha sikerül valahogy…

– Egyáltalán, hogy a fenébe tudtatok felszállni ezzel a bűzbombával? – kérdezi hirtelen támadt érdeklődéssel Natalia. – Rendes körülmények közt nincs vele gond – magyarázza a kissrác. – Csak biztosan megijedt valamitől. – Az más –…

Kinyújtom a kezem, lágyan megfogom a tarkóját, és a számhoz húzom a fülét. Nem ellenkezik, de nem is siet. Tökéletes az összhang, mintha csak táncolnánk.                 – Te se hallasz semmit?…