Ütni, blokkolni sokféle módon lehet. Számos irányzat kihangsúlyozza a csípőmunka szerepét, és bizonyos súly fölött az emberek hajlamosak rá, hogy még az egyenes ütésekbe is tegyenek egy kis ívet, hogy jobban ki tudják használni a tömegüket. De akár egyenes, akár köríves mozdulatról van szó, az igazán zúzós ütések, blokkok zöme a lábizmok munkájára épül.
Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne alapvető a csípőmunka, a lazaság, vagy az, hogy az egész test tökéletesen ott legyen az egyes technikák mögött. Azonban a legtöbb távol-keleti stílus nem elégszik meg azzal, hogy maximálisan kihasználja a testmechanikából fakadó lehetőségeket, hanem a hatékonyság növelésének érdekében arra törekszik, hogy megcsapolja a világmindenség energiáját. Egyes iskolák viszonylag bonyolult csípőmunkát, illetve különböző rotációs technikákat dolgoztak ki azért, hogy egy-egy mozdulatba beletehessék az univerzumot átfogó erőt. A jó ütés vagy blokk mégsem ezeken a titkos praktikákon múlik, hanem a helyes testtartáson, a kellő lazaságon és a megfelelő alátámasztáson – amivel máris visszajutottunk a lábmunkához és a talajhoz.
A talajérzet, a talajhoz való tapadás a harcművészetek egyik központi problémája. Ahhoz, hogy egyensúlyban legyünk, létkérdés, hogy stabilan álljunk. A távol-keleti harcművészetek rengeteg technikát dolgoztak ki ennek érdekében a lábujjtornától a talaj alá való légzésig. Azt, hogy biztosabb az állás, ha a lábujjainkkal és az egész talpunkkal belekapaszkodunk a talajba nyugati aggyal is könnyű belátni, de azt az elméletet már nehezebb elfogadni, hogy amennyibe bizonyos akupunktúrás pontokat sikerül „megnyitni”, akkor az égi és földi csi áramlása révén szinte gyökeret eresztünk a földbe. A különböző távol-keleti rendszerek az évszázadok során számos gyakorlatot építettek fel erre az elvre, és ezeket mind a mai napig hasznosítják a harcművészek. A talaj alá légzés jól példázza, hogy egy technika akkor is hatékony lehet, ha a mögötte álló elmélet nyomelemekben sem tartalmaz valóságot, hiszen a talajérzet nem a mindenséget átfogó energia akadálytalan áramlásának, hanem az alsó hátizmok lazaságának függvénye. Bunyó közben viszont senkit se érdekel egy-egy megoldás elméleti háttere: ha valami működik, akkor jó – és mivel megfelelő alátámasztás nélkül nem lehet tisztességeset ütni, azok a módszerek, amelyek segítenek abban, hogy tökéletesebb legyen az alátámasztás, megtalálhatók a harcművészetek eszköztárában.
Az alátámasztás a fogásoknál is kulcsszerepet játszik. A dobások egy részénél nyilvánvaló a dolog, hiszen amikor alábújunk a másik súlypontjának és megemeljük az ellenfelünket, egyértelműen a talajra támaszkodva indul a mozdulat. De megfelelő alátámasztással az ízületi feszítések is jóval hatékonyabbak. Nem arról van szó, hogy nem lehet megcsinálni alátámasztás nélkül valahogy ezeket a technikákat. Amikor az ember jóval nagyobb és erősebb, mint az ellenfele, előbb-utóbb a kellő helyzetbe fogja szenvedni a feszítendő ízületet. Viszont ha már a megragadás pillanatában alátámasztjuk a forgáspontot és úgy feszítjük az ízületet, jóval szűkebb lesz a technika, és így sokkal nehezebb megkontrázni azt.
Az úgynevezett lágy technikák kulcsa is az alátámasztás. A nagyon rövid, vagy könnyűnek tűnő ütések, blokkok azért meglepően erősek, mert a becsapódás pillanatában ott van mögöttük a test, ami viszont tökéletesen tapad a talajba. Ugyanezen az elven működnek a feszítések is, csak ott a rögzítés a siker titka. És amikor a feszítés során még egy ponton kontrolláljuk az ellenfelet, és bázist adva a technikának megakadályozzuk, hogy kibújjon a feszítésből, megint az alátámasztást használjuk.
A sikeres alátámasztás kulcsa a lazaság, a test anatómiai és fizikai adottságainak tökéletes kihasználása, a test harmóniája – azaz, hogy ne essen szét elemeire a mozdulatsor –, továbbá az ellenfél kontrollálásához szükséges erő és tömeg. Mindez persze visszavisz bennünket a testtudatossághoz és az önismerethez. Nem arról van szó, hogy a fentiek nélkül ne lehetne eredményesen bunyózni. Az állóképesség vagy a szándék legalább olyan lényeges, mint a megfelelő technika, és a kémiai segédanyagokat sem érdemes lebecsülni, hiszen a brutálisan megnövelt izomtömeg, a sebesség és az agresszió önmagában is eldöntheti a küzdelmet. De a hagyományos harcművészet elsődlegesen az önismeretre épülő pedagógiai rendszer, ami saját adottságaink maximális kihasználása révén vezet a személyiségfejlődéshez, illetve önmagunk és a világ megértéséhez. Ehhez pedig két lábon kell állni a talajon. Gyakorlás közben, és képletesen is.
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.
(Folyt. köv.)
