Ha valaki nálánál jóval nagyobb súlyú ellenféllel áll ki, az mindig vonzza az érdeklődőket. Nem véletlenül vannak súlycsoportok: a nagyobb tömeg komoly előnyt jelent. Persze a harcművészetekben pont az a szép, hogy a technikai tudás, a hozzáállás kiegyenlítheti a hátrányt, de azért a legtöbb esetben nem a kisebb ember diadalmaskodik az ilyen jellegű összecsapásokban. Ez akkor is igaz, ha a Maflásban inkább az ellenkezőjére mutatok példákat.

Mighty Mo már szerepelt a blogon, ráadásul épp egy Dávid-Góliát jellegű mérkőzésen. Akkor a koreai szörnnyel, Choi Hong Mannel csaptak össze. Most is hasonló a felállás, ám ezúttal a másik szerepkörben láthatjuk. Ezen a meccsen ő a nagyobb: pontosan 25 kg-mal nehezebb ellenfelénél.

Míg Choi Hong Mant kizárólag a mérete teszi veszedelmessé – nekem sokszor az az érzésem, hogy csupán illemből verekszik, és ha lenne bármi más, amivel közel ennyi pénzt kereshetne, hagyná a bunyót a fenébe. Mindez Mighty Moról egyáltalán nem mondható el. Kemény, pontos, és győzni akar – ezért sikerült a koreai szörnyet is kiütnie.

Ellenfele Kaoklai Kaennorsing viszont egyáltalán nem tűnik megszeppentnek a mérkőzés előtt (00:43). Felkészült harcos, tudja mit vállalt, és ő se azért lépett a ringbe, hogy kivasalják. Mindkettejükből süt az önbizalom (00:08, 01:18), láthatóan nem nyuszinak jöttek.

Persze azért a tömeg az tömeg. Amikor Mo nekilendül, Kaoklai próbálja tartani a biztonságos távolságot (01:35, 01:41). Mindenképpen igyekszik elkerülni, hogy Mo lerohanja, és a sarokba szorítsa, ahol a lehető legjobban ki tudja használni a súlyfölényt. Persze oda-odaszúr egyet-kettőt (01:48, 01:54), de ezek a könnyed támadások egyáltalán nem rendítik meg a ellenfelet. Sőt. Még fél perc se telik el, amikor Mo nekilendül, és a köteleknek szorítja a thaiföldit (01:59), aki amint lehet, kimenekül a darálóból (02:04). Ugyan néhány másodperccel később megpróbálkozik egy ellentámadással (02:11), ám Mo jobban jön ki az ütésváltásból. Egyértelműen ő uralja a terepet (02:12).

Azután folytatódik a játék: Mo terel, Kaoklai szurkálja (02:17, 02:23, 02:35), az ellenfele pedig egyre jobban rámászik (02:23, 02:39). Nem mintha Kaoklait különösebben meghatná a dolog (bunyózni ment oda), de azért érezhető rajta a feszültség (02:26), ami érhető, hiszen a tiszta találatai is lepattannak az amerikairól (02:55, 03:06, 03:38), aki ráadásul az első adandó alkalommal feltörli vele a ringet (03:28). Amikor Mo nekilendül, a thaiföldi elfut (03:42, 03:49), esetleg fogásba menekül (03:53). De nem adja föl (03:57).

És akkor egycsapásra megváltozik a kép (04:03). Bár mindketten a földre kerülnek (04:04), Kaoklai a lendülettől, Mo viszont a rúgástól, ami nem mindegy. És nem is tudja folytatni (04:11, 04:13, 04:15). Érdemes megnézni a lassításokat (04:18, 04:26). Még a visszarántott láb is keményen ott van az ellenfél fején (04:19, 04:27). Vegytiszta muay thai.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

 Az európai harcművészetek a romantikus arcukat őrizték meg az utókor számára: lovagok, csillogó páncélok, esetleg karcsú pengékkel párbajozó nemes urak.  A lőfegyverek megjelenése háttérbe szorította a szálfegyvereket, és ezeket lassan elfelejtették. Pedig a hagyományos portugál botvívás, a jogo do pau, vagy a csupaszöklös ír boksz is mutatja, hogy az európai közelharc legalább olyan hatékony és változatos volt hajdanán, mint a távol-keleti stílusok.

Mindez leginkább a régi vívókönyvekből rekonstruálható. Ezeket nem csak ma forgatják szívesen, hiszen már Tasso is ezeket tanulmányozta, amikor a Megszabadított Jeruzsálem című eposzához gyűjtött anyagot.

A 19. század végétől új lendületet kapott a gyakorlati régészetnek ez az ága: a különböző európai országokban egymással versengve próbálták feltámasztani az elfeledett harci technikákat. A lelkes kutatók megszállták a könyvtárakat, és folyamatosan újabb és újabb anyagokat túrnak elő a feledés homályából.

Persze a technikák újjáélesztése eléggé kényes feladat, hiszen egy-egy kiragadott mozzanat alapján legalábbis kétséges, hogy sikerül-e pontosan megfejteni az adott mozdulatsort. A hagyományőrző klubok tagjai mindenesetre rengeteg munkát fektetnek a hajdani fogások rekonstruálásába.

A végtelennek tűnő, sokoldalú kínálatból is kiemelkedik egy szerző, Paulus Hector Mair könyve. Mair a 16. században élt, és nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy elkészíti az európai vívókönyvek nagy összefoglalását. Ehhez rengeteg anyagot gyűjtött, külön festőművészt és két vívómestert alkalmazott, akik segítették a munkáját.

Sajnos a mű megalkotása több pénzt emésztett fel, mint amivel rendelkezett. Mivel Ausburg városának kincstárát felügyelte, kézenfekvőnek tűnt a megoldás, hogy a város pénzéből támogassa a projectet. Amikor felfedezték a sikkasztást, a város vezetése másként állt a kérdéshez mint Mair, és rövid úton felakasztották.

Mair könyve annyiban más, mint a hagyományos vívókönyvek, hogy a lovagi fegyverek (02:22) alkalmazása és pusztakezes küzdelem mellett bemutatja a parasztok hétköznapi szerszámainak fegyverként való használatát is. A jogo do pauból láttuk, hogy a botforgatást (01:56) Európában is magas szinten művelték, de Mair enciklopédiájából kiderül, hogy a sarlót (00:08) szintén legalább olyan ötletesen használták, mint Japánban.

A kasza (00:58) avatott kézben ugyanilyen veszedelmes lehet – és ez még nem is a kiegyenesített változat. A cséphadaró (01:30) a parasztháborúk kedvelt fegyvere, de ezt az eszközt is meglepően sokoldalúan alkalmazták, ha küzdelemre került a sor.

Természetesen ez a film, csak néhány lapot villant fel az 1000 oldalas műből. Ma már több olyan egyesület van, amelyik Mair könyve alapján próbálja rekonstruálni ezeket a technikákat.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Az ’50-es években Los Angeles hírhedt hely volt: a város, ahol nem tűrték meg a szervezett bűnözést. Az ottani rendőrség megtisztította a maffiózóktól a körzetet, és a zökkenőmentes ügymenet érdekében ők maguk biztosították, hogy a narkó-, prosti-, és szerencsejáték függők továbbra is hódolhassanak szenvedélyüknek – természetesen illő jutalék ellenében. Erről az időszakról szól James Ellroy több regénye, vagy a Mulholland Falls című film is.

A mai felvétel némileg később született, és nem is a városi rendőrség anyaga, de azért még érződik benne valami ennek a világnak a hangulatából.

Elég gyakorlatiasan kezelik a kiképzést, ami azt mutatja, hogy komolyan vették a dolgukat. A technikák többsége egyszerű és hatékony, bár van néhány, amit nem kockáztatnék meg.

A vitálpontok támadásának beidegzésére (00:02, 00:04, 00:07, 00:11, 00:14, 00:18, 00:21, 00:24, 00:28, 00:31, 00:35, 00:38, 00:40) láthatóan nagy gondot fektetnek. A kombinációkat (00:47, 00:52, 00:57), mozgásban lévő ellenfél ellen is gyakorolják.

A következő blokk a beszívott polgárok megfékezéséhez ad ötleteket (01:17, 01:22, 01:41). Mindenesetre a megfelelő izomtömeg döntő szerepet játszik az egyes fogások kivitelezésében. Az első, viszonylag barátságosabb megoldás után valamivel szigorúbbra veszik a figurát (01:56, 02:20, 02:45).

Viszonylag sokat foglalkoznak azzal, hogy mit lehet tenni, ha a másik fél megragadja a fegyvert. A felvetés jogos, a megoldások kézenfekvők (03:12, 03:22, 03:42, 03:48), de természetesen nem állnak meg ünnepelni magukat, amikor sikerült szabaddá tenni a munkaeszközt (03:14, 03:31, 03:43, 03:49), noha a fejenát dobást (04:04) nemigen vállalnám be egy éles helyzetben.

A rúgásblokk (04:22) nem hiszem, hogy bárkinek új lenne. Kedvelt technika, korszaktól függetlenül működik, ahogyan a bottal történő hárítások is (04:34, 00:49). Ezeket ugyanolyan gondosan gyakorolják be (05:00), mint az elején az életpontok támadását.

Természetesen nem maradhat el a kötelező kés elleni védekezés (05:12, 05:26). Ha belegondolunk, hogy mennyire volt valószínű, hogy a ’60-as évek elején késsel felfegyverzett támadót kelljen a járőrnek kiiktatnia, azt kell mondanom, joggal. Ráadásul nem mutatnak hülyeséget, varázslás helyett maradnak az egyszerű, ám működő megoldásoknál.

Az oktatófilm keretes szerkezetű, az elején és a végén ugyanaz a helyzet szerepel (05:55) – mintegy az életből merítve. Érdemes megnézni az egészet.

Az első részt a Maflás Facebook oldalán találjátok.

A felirat szerint muay boran, a szabályok alapján inkább lethwei. Thaiföldön is vívnak csupasz öklös meccseket, viszont a fejelést határozottan tiltják, ami itt megengedett (00:41, 00:42). Ugyanakkor ezen a határvidéken rendszeresek a mianmari és thai versenyzők összecsapásai, és valószínűleg mindenki indul minden szabályrendszerben. Ezeket a mérkőzéseket nem stadionokban vívják: levernek négy cölöpöt, kihúzzák a köteleket, és már kezdődhet is a bunyó. 

Ez amolyan falusi mulatság, ahol azért verődnek össze az emberek, mert ez az esemény a környéken. Tévé valószínűleg nincs, újságot nem járatnak, a kulturális élet lüktetése is nagy ívben elkerüli őket, úgyhogy maradnak az olcsóbb, és főleg kéznél lévő szórakozási formák. Ugyanaz a helyzet, mint Írországban: a kocsmai bunyót ezúttal ringben vívják. Ebből fakadóan kesztyű sincsen. Azon a téren is őrzik a hagyományokat, hogy a győztes bent marad a ringben, és mindaddig fogadja az újabb és újabb kihívókat, amíg ki nem dől. Ekkor a győztes folytatja tovább. Gondolom, előbb-utóbb megunják, vagy leszáll az est. Egyébként érdemes végignézni a közönséget is (02:11).

Ami a legelképesztőbb számomra, hogy egészen kis gyerekeket is beküldenek a ringbe (00:13, 00:22). Az már csak hab a tortán, hogy ezek a kissrácok olyan technikai szinten és gyilkos lendülettel (01:11, 01:35, 01:41, 01:51, 04:30) vívják a mérkőzéseket, amit sok profi bunyós is megirigyelhet. Számukra egyáltalán nem okoz gondot, hogy ha kapnak néhányat (01:21) visszatámadjanak, és lezavarjanak egy megrendítő maflást (01:26, 04:27).

De az idősebbek se finomkodnak (01:53, 01:59, 03:23). Ezek a srácok sokat bírnak (02:49, 04:59, 05:03), és nemigen adják föl, amíg mozdulni bírnak (02:27, 02:34), de épp ezért amikor kinyúlnak, annak komoly oka van (02:13, 02:47, 03:16, 9:19). A szabályok messze túllépik azt, amit Nyugaton sportszerűnek tartanak (03:28, 03:51, 03:53, 07:17), bár a földre került ellenfelet nem támadják tovább (04:00, 05:49, 08:34, 08:41, 09:17).

A lassításokban látszik igazán, milyen kemény küzdelmeket vívnak. Amint lehet, elcsattannak a könyökösök (04:22, 04:39, 05:52, 07:22, 07:37, 07:38, 08:51, 09:00), a védekezés főként elmozgásból áll (04:51, 05:35, 06:24, 06:26, 06:48, 07:49, 07:53, 08:10, 08:14), de sokszor közbeütnek (07:47, 08:18, 09:43), kettős fedezéket (06:01, 06:28, 07:03 09:27), és természetesen egyéb blokkokat is (04:55, 05:01, 05:12, 05:13, 06:02, 07:07, 07:32, 08:04, 08:05).

Mindenesetre ami első pillantásra átgondolatlan csapkodásnak látszik, nem feltétlenül az. A csupasz ököllel bevitt találatok mindegyike végzetes lehet. Ennek a harcnak egész más a logikája, mint a zártöklös kesztyűzésnek, vagy a no contact küzdelemnek. Nem véletlen, hogy olyan mélységes hasonlóságot mutat a csupasz öklös ír bunyóval, bár ez jóval durvább annál.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Joe R. Lansdale-t még Tótisz András, a karate krimi megteremtője fedezte fel, és vezette be a magyar piacra. Emlékszem, milyen boldogan mondta, hogy végre talált egy harcművész szerzőt. „Nagyon jó karatés lehet – bizonygatta –, abból látszik, amilyen jól ír.”

Lansdale-t könyveit szeretem, de egyáltalán nem érdekelt, hogy jól bunyózik-e, vagy sem. Azután pár éve részt vettem egy Will Higginbotham szemináriumon, ahol a mester mutatott egy szellemes megoldást, majd büszkén hozzátette: „Ezt Joe Lansdale-től tanultam.” Ekkor jöttem rá, hogy Tótisz Andrásnak igaza volt: Lansdale tényleg jó harcművész lehet.

Lansdale hősei nem pusztán tökösek, hanem harcművészek. Alapvetően ez a szellemiség és értékrend határozza meg őket, ami bőven túlmutat azon, hogy ki milyen kemény vagy egyenes. Az ő számára a harcművészet nem a bunyóról szól: jóval több annál – olyan eszköz, aminek révén az ember megtalálhatja a helyét a világban. Az Elveszett visszhangok című regényben Tad, az elhízott, piás, Shen Chuan mester így kezdi oktatni újdonsült tanítványát:

 „– Mindig is lesz, ami megingat, a trükk azonban abban áll, hogy soha ne lengj ki annyira, hogy ne tudd visszanyerni az egyensúlyodat. Ezt jelenti a mesterkedés. Nem azt jelenti, hogy soha nem inogsz meg, hogy nem vagy állandóan próbának kitéve, de tudni fogod, hogyan viselkedj, ha vihar van.

  – Na és akkor mi van, ha az egyensúly végképp el van baszva? Mint ahogy látja, engem se rögzítettek jól, el is estem, felkelni meg már nem bírok.

  – Fel tudsz. Mindig fel tud az ember kelni. Fizikai értelemben néha talán nem, mentálisan, érzelmileg viszont mindig.

  – Meg ne sértődjön, de erre nem épp maga a legjobb példa.

  – Igazságod vagyon. De változtak a dolgok, ami engem illet. Legalábbis azon vagyok, hogy változtassak. Része lehetsz ennek te is. Értem, meg saját magadért. Érdekel a dolog?

  – Nem tudom.

  – Ne felejtsd el, hogy te jöttél ezzel hozzám.

  – Igen, de egy eufórikus időszakban.

  – Az emberek azt hiszik, a boldogság valami örökké tartó dolog. Holott egyensúlyozó cselekmények sorozata. Ha most talpra állnál, amit jelen pillanatban túlzottan nem ajánlok, nem lennél kiegyensúlyozott.

  – Mert nem tudom, hogyan kell megállni a lábamon?

  – Nem. A karate-alapállás, a béklyózott ló-alapállás, meg az összes ilyesmi egy baromság. Ha megállnál, folyamatosan az egyensúlyt keresnéd. Arról beszélek, amikor valaki ész nélkül áll ott, érted, csak lógicál. Ha valaki így csinál, folyamatosan egyensúly-keresésre kényszerül. Ezt csináljuk mindannyian. Fokozatosan. Áll az ember az egyik lábán, kifárad, áthelyezi az egyensúlyt – ez az oka annak, hogy állandóan keresni kell, s újra meg kell találni. Ugyanez a helyzet, ha az életről a szó. A boldogság titka: újra meg újra meg kell találnunk az egyensúlyunkat.

  – Ez amolyan Zen-dolog?

  – Nem. Ez amolyan Tad-dolog. Ezt tanította nekem a tanárom. Mesterem, akitől a harcművészetet és az élet művészetét tanultam. Ő aztán kiegyensúlyozott volt. Rágott sok szart. Egyszer, amikor azt hittem, kiegyensúlyozott vagyok, és jött a szar, akkor jöttem rá, hogy a felét se tudom annak, amit ő tud. Azzal együtt volt idő, amikor még igenis tudtam ezt-azt.

  – Tudna tanítani engem?

  – Arra tudlak megtanítani, amit meg is akarsz tanulni. Mialatt én is újra tanítom önmagam. Érdekel?

  Harry belekortyolt a kávéjába.

  – Fájni fog?

  – Néha. A fájdalom, tudod, az élet jelzőműszere.

  – Lehet, csak én nem tudom, mennyire elevenen akarom érezni.

  – Most hogy érzed magad?

  – Nem valami jól.

  – Épp most válaszoltál a saját kérdésedre.”

(Rákócza Richárd fordítása)

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Lehet az MMA-t nem szeretni, mondván, hogy szteroiddal felgyúrt vadállatok csépelik egymást (ami igaz), viszont eltagadhatatlan, hogy ebben a műfajban nem lehet mellébeszélni. A lila legendák korának vége. Feketén-fehéren látszik, ami józan ésszel tudható volt: nincsenek legyőzhetetlen irányzatok, csak jó harcosok. Nem a stílus, hanem az ember számít. Aki sokat szájkaratézik, azt előbb-utóbb beterelik a ketrecbe, hogy bizonyítson, az eredmény pedig fent virít a neten, szóval nemigen érdemes másként mesélni a dolgokat, mint ahogy megtörténtek.

Persze néhány illúzióval szegényebbek lettünk: nincsenek mágikus technikák (legalábbis olyanok nem, amelyek legyőzhetetlenné teszik a titkos tudás birtokosát), a nagyobb emberek általában elkalapálják a kisebbeket (ha fordítva történik az úgyis felkerül a Maflásra). A kung fu filmek rajongóinak legnagyobb bánatára a legyőzhetetlen öreg mester legendájának is búcsút inthettünk.

Cserébe világossá vált, hogy melyik stílusnak mik az erősségei és a gyengéi, kirajzolódott az élesben is eladható technikák köre (00:15, 00:17, 00:34, 00:45, 01:23). Az MMA-s versenyzők izomtömegében, gyorsaságában és agresszivitásában persze vastagon benne van a kémia, ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, ez sem teszi sebezhetetlenné az embert.

A mai anyagban jól látszik az a gyilkos szándék (00:06) és dinamika, amit a legutóbbi mma-s posztban hiányoltam. Mert ezek a fiúk nem finomkodnak (00:03, 01:16). Az MMA-ban senki se kíváncsi a pontozásos győzelemre. Aki bemegy ebbe a ringbe rendszerint kellő izomtömeggel rendelkezik ahhoz, hogy a padlóba döngölje a másikat (00:11, 00:15). És, ha a másik egyszer a földre került, megkezdődik a kivasalás (00:13, 00:56). Persze mindez mesze van a klasszikus értelemben vett sportszerűségtől, viszont életszagú.

Az MMA-ban a brutalitás (00:58) magas szintű technikai tudással párosul (00:15, 00:42, 01:28). Mindazok az alapelvek, amiket a harcművészet oktatók megállás nélkül ismételnek, itt a gyakorlatban láthatók (00:28). Ráadásul nem profik kerülnek szembe amatőrökkel, mégis egyértelművé vált, hogy a keménység, a megfelelő ütőerő, a szándék és a technikai tudás semlegesítheti a súlyfölényt (01:10, 01:12). Ugyanakkor a klasszikus hibák (00:38, 01:04) ebben a ringben nagyon keményen megbosszulják magukat (00:49, 00:55), hiszen a kis kesztyű, a végtelenül nyitott szabályrendszer, és a versenyzők súlya, izomtömege miatt minden pillanatban ott a kiütés lehetősége.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Már több posztot is írtam az okinawai karate speciális edzésmódszereiről. Egy részük Kínából származik, és a Shuai Jiaoban is használják őket. Ezek közül elég sok minden van fent a Youtube-on, de a legtöbb csupán néhány másodperces. A mai anyag nagy előnye, hogy viszonylag hosszú, és így átfogóbb képet kaphatunk a kínai harcművészetek hagyományos erősítő és mozgáskoordinációs gyakorlataiból.

Az első csaknem másfél percet nyugodtan át lehet ugrani. Csupán a kősúlyzók felbukkanásakor (01:40, 01:47, 04:32, 04:52) kezd el érdekes lenni a film, bár ebben az anyagban korántsem dolgoznak olyan lenyűgözően, mint a régebbi posztban szereplő társaság. Azt már régebben megnéztük, hogy az okinawaiak mennyire másként edzenek ezzel az eszközzel, de azért most látni lehet, hogy vannak átfedések (02:37, 02:40).

Az árnyékboksz (01:36, 01:44) erre a zenére inkább humorosan hat (01:51), de azután a dobásokat (01:58, 02:00, 02:02, 02:04, 02:06, 02:08, 02:10, 02:11, 02:12, 02:13, 02:14, 02:15, 02:16, 02:17, 02:18, 02:19) követően értelmet nyer (02:22, 02:31) az is. A hosszú bottal történő dobásgyakorlás (02:33, 02:34) pedig már egy egészen más dimenziót villant fel.

Valamivel később visszatérnek a korábbi árnyékboksz jellegű gyakorlatok, de ezúttal már a kősúlyzókkal kombinálva (02:43, 02:50, 02:53, 02:55, 02:58, 03:06). Azt nem tudom, mennyire tesz jót mindez az izületeknek, de van egy halvány gyanúm, hogy hosszú távon nem a legjobb. Igaz, a harcos fogyóeszköz…

Az övvel végzett formagyakorlatok (03:14, 03:16, 03:21, 03:23, 03:52) valahol az árnyékboksz és a kősúlyzós gyakorlatok közti tartományban helyezkednek el. Mindenesetre ilyesmit még senki mástól se láttam. Ha valakinek nagyon megy, az lánccal is megpróbálhatja ugyanezt, de ezt majd a kiegészítő anyagba teszem be a Facebookon.

A ningzi (04:01) a kősúlyzó és az öv sajátos kombinációja. Ezek most viszonylag lassú gyakorlatok, de időnként ugyanolyan dinamikusan dolgoznak vele, ahogy az övvel vagy a hosszú kötéllel (07:21, 07:23, 07:29) is.

A kétkezes súlyzót (04:11) az okinawainak is előszeretettel használják. Ezek most alapgyakorlatok (04:13, 04:31), azonban a kínaiak is elég sokoldalúan dolgoznak vele, és láttam már a legelképesztőbb okinawai gyakorlatokat is felülmúló bemutatót kínaiaktól.

Kicsivel később az is kiderül, hogy a kőtéglákat (05:08, 05:24, 05:39) mindenféle fogantyúk nélkül is változatos módon lehet erősítésre használni. Természetesen most is az árnyékboksz elemeire építenek, de ha valaki kitartóan végzi ezeket a mozdulatsorokat, olyan lesz a fogása, mint a satunak.

.

Erre persze a bot (05:51, 05:56, 06:00, 06:05, 06:12, 06:13) is tökéletes eszköz. Legalább olyan változatosan alkalmazzák, mint az előbb az övet, csak így sokkal jobban dolgozik a csukló. A rövid cső (06:25), pedig remekül ötvözi a bot és a kőtégla előnyeit, miközben szerencsésen szűkíti a mozdulatokat. Aki pedig képes sokáig kitartani ezt a hosszú botot (06:39), gratulálhat magának.

Az aszimmetrikus súlyzót okinawán is előszeretettel használják. A kínaiaknak természetesen vannak speciális gyakorlataik (06:58, 07:10), és jóval hosszabb nyelet ütnek belé. Ez azért van, mert elsődlegesen nem kézerősítésre, hanem dobások beidegzéséhez használják (07:13), ahol a lábmunka is jelentős szerepet kap.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.