A meditáció a távol-keleti harcművészetek kikerülhetetlen eleme, hiszen a harcművészetek bölcsőjének tekintett Shaolin kolostor története Bódhidharma kilenc éves meditációjával kezdődik. Sőt, maga a kung fu is azokból a gyakorlatokból nőtt ki, amelyeket Bódhidharma azért tanított a szerzeteseknek, hogy jobban bírják a meditációt. Legalábbis a legenda így tartja.

Mindenesetre a legtöbb távol-keleti stílusban meditációval kezdődik és végződik az edzés, ami jelzi, hogy a harcművészet összefonódott a szakralitással. Ez persze nem meglepő, hiszen az ókori- és középkori élet szinte minden pillanatát áthatja a hit, és ennek nyomai mind a mai napig fellelhetők a múltban gyökerező stílusokban. A szakrális hagyomány része, hogy a dojóba lépve meghajolunk – amit a legtöbb harcművészet oktató megkövetel a tanítványaitól. Azt már kevesebben tudják, hogy ez a szabály csak akkor érvényes, ha oltár/apró szentély is van a dojóban.

A meditáció szerepe sokat változott az évszázadok során. Bódhidharma tanítványai azért végezték a mester által kifejlesztett gyakorlatokat, hogy hatékonyabban tudjanak meditálni. A középkori szamuráj azért meditált, hogy megszabaduljon a halálfélelem bénító szorításától a csatában, és jobb kardforgató legyen. Ma azért meditálunk edzés elején, hogy megtisztítsuk a lelkünket a hétköznapi lét minden feszültségétől, és ezek az érzések még véletlenül se szűrődjenek be a dojóban folyó tevékenységbe.

Egyes harcművészeti rendszerek a szakrális céloknak rendelik alá az edzéseket. Ezekben a stílusokban a gyakorlás egyfajta meditáció, és a meditatív állapot elérése és fenntartása sokkal fontosabb, mint a gyakorlati alkalmazás. Más harcművészeti iskolákban mindent az eredményességnek rendelnek alá: itt a cél egy olyan lelkiállapot elérése, amikor az ember még a vasajtón is átmegy.

Látszólag két végletről van szó, de maga a módszer mindkét esetben ugyanaz: egy olyan alternatív világot próbálnak teremteni, ahol nem érvényesek a hétköznapi lét szabályai. Ezek legtöbbször zárt, a saját szabályaik szerint tökéletesen működő gondolatrendszerek, amelyek hatékonyságát az se csökkenti, hogy semmi közük a valósághoz. Igaz, hogy a valóság helyett egy alternatív valóságot kínálnak, és az is tény, hogy az általuk alkalmazott technikák nem amiatt működnek, ahogyan ők magyarázzák – de ettől még nagyon is valóságosak, hiszen azok, akik hisznek bennük, valóságosnak tekintik őket.

Egy rendszer akkor is tökéletesen működhet, ha a rendszer mögött álló elmélet köszönőviszonyban sincs a valósággal. Sőt, ahhoz, hogy hatékonyak lehessünk, a cselekvés pillanatában nem feltétlenül kell elemeznünk és átlátnunk a helyzetet. Bőven elég, ha reagálunk – márpedig a gondolkozás megöli a gyors reakciókat. Emiatt mondja sok harcművészet oktató a tanítványainak: Ne gondolkozz, hanem érezz!

Ha profi bunyósokat, vagy rendvédelmi alakulatokat képzünk ki semmi gond ezzel a mentalitással. Nyilvánvaló, hogy az ilyen helyeken a született tehetségeket keresik, akikre ragadnak a technikák. Ha viszont hagyományos harcművészetben gondolkozunk, vagyis tantárgyként szeretnénk beilleszteni az oktatási rendszerbe a harcművészetet, más a helyzet. Ugyanis a tudatosság a nyugati oktatás kikerülhetetlen eleme, azaz a diákkal meg kell értetni, hogy mit csinál valójában – és ez akkor is igaz, ha éles helyzetben nincs idő gondolkozni: reagálni kell.

Amikor tanítás közben elemeire bontunk egy mozdulatsort, hogy a kevésbé tehetséges diákok is képesek legyenek elsajátítani, a tudatos gondolkozást használjuk, vagyis azt a folyamatot, amire az iskolai oktatás épül. Ha így teszünk, pedagógiai rendszerként használjuk a harcművészetet.

Az emberi agy két szinten működik: a villámgyors válaszokat adó automatikus rendszer az, amivel a napi rutint intézzük – vagyis a nap nagy részén az automatikus rendszer segít át. Mikor azonban valamilyen megoldandó feladattal találjuk szembe magunkat, átváltunk az akaratlagos rendszerre: ilyenkor koncentrálnunk kell szellemi erőforrásainkat. A tanulás során az akaratlagos rendszert használjuk, ez azonban sok energiát fogyaszt és lassú. Ezért gyakorlunk. A már megértett mozdulatok beiskolázása arra szolgál, hogy a nagy energia befektetést igénylő akaratlagos rendszerből átemeljük a gyakorlatsort az automatikus rendszerbe.

A meditációs technikák ebben jelentenek segítséget, hiszen ezeknél nem gondolkozni, hanem érzékelni kell. Az agyunk villámgyorsan felismeri a mintázatot – gyakran ott is, ahol nincs. Erre építenek a meditációs technikák, amikor a segítségükkel alternatív valóságot hozunk létre, mint a térd és könyék összekötése egy képzeletbeli rúddal, a talaj alá légzés, az auralátás, a szándék érzékelése, a tér beélése, stb.

Azonban a folyamat megfordítható. Ha már megbízhatóan sikerül végrehajtani a gyakorlatsorokat, kielemezhetjük, mi is történik valójában: milyen testmechanikai folyamatok keltik azt az érzést, amit a meditáció kivált. Amikor ezt tesszük, a megfigyelőkészséget, a testtudatosságot és az analitikus gondolkozást fejlesztjük, vagyis azokat a készségeket, amelyek segítséget jelentenek az iskolai oktatásban.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.)