Nemrég volt egy kisebb vitám az utcai bunyóról, a több ellenfél elleni küzdelemről – főleg, ha összeszokott csapatról van szó –, illetve arról mennyire jó ötlet a földharc egy éles helyzetben.  Nézzük.

Nem akarom agyonelemezni ezt az anyagot, önmagáért beszél. Természetesen mindenki akkora cápának hiszi magát, amekkorának akarja, és tény, hogy a kigyúrt izomzat és a versenyrutin sose hátrány egy éles küzdelemben, csak vannak helyzetek, amikor el lehet felejteni mindazt, amit a fair playről gondosan megtanult az ember.

Eleve kínos, amikor a jóval kisebb és véznább ellenfél nem fossa végig a gatyáját daliás termetünk láttán (ő persze tudja, hogy mindjárt jönnek a többiek.) Sajnos az a helyzet, hogy ha három-négy nyiszledék belecsimpaszkodik az ember egy-egy végtagjába, ott véget ér a játék. Főleg, ha villámgyorsan előkerül valamilyen eszköz, amit a gazdája megfelelő módon tud használni. Az, aki erre nincs felkészülve, elég hamar megadja magát.

A megalázó csomagolás a végén, amikor a delikvens úgy fest, akár a kötözött sonka, már csak hab a tortán. Ő tudja, megérte-e belemenni ebbe a buliba. 

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

A burmai boksz (myanmar lethwei), kialakulása ugyanúgy a legendák ködébe vész, mint a legtöbb távol-keleti harcművészeté. Az, hogy a térségben melyik törzs vagy állam harcmodora fejlődött ki előbb, és termékenyítette meg a környező küzdőrendszereket, leginkább Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? jellegű probléma. De az biztos, hogy a távolt-keleti stílusok ugyanúgy hatottak egymásra, ahogy az európai vívóiskolák.

Ha közelebbről megnézzük, nemigen találunk különbséget a lethwei és a muay boran, a laoszi boksz vagy a kambodzsai pradal serey között. Nem tudom, hogy ez eleve így volt-e, vagy a 20. század hozta-e magával. Mindenesetre a globalizáció a harcművészeteket is elérte. Míg régen a különböző stílusok markánsan elkülönültek egymástól, ma a különböző küzdőrendszerek összeolvadását láthatjuk. Az egyes iskolák közti különbségek egyre inkább abból fakadnak, hogy ki milyen versenyrendszerben indul. Más lesz a küzdelem, ha giben vívják vagy rövid nadrágban, ha van fejre ütés, és ha nincs, ha zárt kesztyűt használnak, ha engedélyezett a földharc, ha tiltják a könyék- és a rögzített térd technikákat, és ott a súlycsoportok és a menetidő és menetszám kérdése is. Bár manapság nagy divat átruccanni a különböző sportágak szabályrendszerébe, általánosságban az az elv érvényesül, hogy mindenki a saját szabályrendszerében eredményes.

A burmai boksz nem harcművészeti stílus, hanem szabályrendszer. Leginkább a muay boranra hasonlít: a profi ringben már kesztyű nélkül küzdenek, az ütések és rúgások mellett engedélyezettek a könyék- és rögzített térd technikák, a dobások, és – ez az, ami a lethweit megkülönbözteti a legtöbb versenysporttól – a fejelések is.

A burmai boksz olyan küzdősport, ami felkészíti gyakorlóit, hogy csupaszöklös állóharcot vívjanak. Ez egészen más világ, mint a kesztyűs küzdelem. Nagyon sok múlik az állóképességen, jóval szaggatottabb a bunyó, és rendesen feledzett kéz kell hozzá, ami bírja, ha a csont a csonton csattan. A kéztechnikák és a blokkok leginkább a csupaszöklös ír bunyóra emlékeztetnek, a fogások, dobások, könyék- és térdtechnikák a muay thai világát idézik.

A mai anyagba vágtam pár kockát az edzésekből is. Ez is más, mint a csili-vili edzőtermek világa. A burmai boksz a muay thai aranykorát idézi. A lethwei legnagyobb csillagai – mint Tun Tun Min, Tway Ma Shaung vagy Too Too – ilyen környezetből jöttek, és ma is ilyen körülmények közt edzenek. Ők azok, akik ma bárkivel kiállnak, és akikkel a küzdősportok mai legkeményebb arcai szívesen mérik össze az erejüket, mert a legyőzésük legalább annyira kívánatos trófea, mint a legismertebb muay thai sztároké.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Tavaly befejeztem a Modern harcművészet az iskolai oktatásban című könyvem publikálását itt a blogon, azóta kötetben is megjelent. Több jó kritikát kaptam rá, amiket köszönök, de persze nem mindenkinek tetszett. Szakmai vita egyetlen poszt alatt bontakozott ki, ez nem meglepő módon Az egyensúly című fejezet volt, ahol többen úgy gondolták, hogy elrugaszkodtam a valóságtól.

Természetesen nem kell mindenben egyetértenünk. Többen jelezték azt is, hogy a szöveg nagyon tömény, sokszor meg kell állni, és végiggondolni az egyes mondatokat. Valóban nem könnyítettem meg az olvasó dolgát, amire több magyarázatom is van. Az első, hogy szeretek tömören fogalmazni. A másik a hagyomány: a klasszikus harcművészeti munkák megdolgoztatják az ember agyát – a szövegben átadott tudásért ugyanúgy meg kell dolgozni, ahogy a dojóban is. A harmadik, hogy egy vékony kötetet talán többen elolvasnak.  

Ennek persze megvannak a hátulütői. Az olvasó, mint Az egyensúly alatti kommentekben is látható, könnyebben átsiklik egyes – sokszor lényeges – mondatokon. A könyvet persze szakmabelieknek írtam, a triviális kérdéseken nem sokat rugóztam. Amikor a szövegben pl. az áll, hogy „Ha őszinték akarunk lenni, a működő megoldások zömében nem annyira a lágyság, mint inkább az erő dominál”, azzal mindazt letudom, amit a kezdőknek hosszasan szoktunk magyarázni ezzel kapcsolatban.  

Akik követik a blogot, tudják, hogyan elemzem az egyes videó anyagokat. A fenti videóban igyekeztem összeszedni Az egyensúly fejezet leginkább vitatott részeit, illetve ez ennek kapcsán felmerülő kérdéseket, és ezekhez vágtam némi szemléltetőanyagot.

Végezetül egy kis kiegészítés a videóhoz, ha úgy tetszik, a jegyzet jegyzete. Az anyagot az érintés nélküli egyensúly elvétellel zárom, Mifune Kyuzo

és Saenchai

egy-egy technikájával illusztrálva azt. Mindketten egy villámgyors támadás után léptetik rá a másikat a technikára, amikor az ellenfél fejben szétesett, és ők uralják a teret. Tény, hogy ezek a megoldások élesben is eladhatók, de érdemesebb akkor kísérletezni velük, amikor már biztosan mi irányítjuk a küzdelmet.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Foly. köv.)

Tegnap egy nyilvános eseményen Szabó László, az újbudai önkormányzat kabinetvezető-helyettese – több kollégájával együtt – verbálisan és fizikailag bántalmazott egy nála jóval kisebb újságírónőt: lökdöste, kicsavarta a kezéből a telefonját, lerángatta a lépcsőn.

(Forrás: https://444.hu/2017/05/05/lerangattak-a-lepcson-a-444-tudositojat-es-elvettek-a-telefonjat-a-fidesz-konzultacios-foruman)

Az újságíró, Halász Júlia feljelentést tett, úgyhogy az ügy jogi úton rendeződik (vagy nem.) De ez csak az egyik fele. Kezd elharapózni az a gyakorlat, hogy a nyilvánosság elől elzárkózó döntéshozók kivezettetik, kitiltják a nekik nem tetsző sajtómunkásokat, hogy csattannak a festékbombák, és egyesek az FB-n tervezgetik polgártársaink kezének-lábának eltörését, nyomorékká verését, stb.

(Forrás: https://444.hu/2017/05/05/lerangattak-a-lepcson-a-444-tudositojat-es-elvettek-a-telefonjat-a-fidesz-konzultacios-foruman)

Ami nem jó. Egyre feszültebb a helyzet, dübörög a háborús retorika, ami lassan beszivárog a mindennapjainkba. A feszültségoldásnak persze számos társadalmilag elfogadott módja van, és ezek egyike a harcművészet. Harcművészet oktató vagyok, és azért tanítok harcművészetet, mert rendkívül hatékony pedagógiai eszköznek tartom, ami segít, hogy megtaláljuk önmagunkat, egyensúlyba kerüljünk, megtanuljunk másokkal együttműködni, segíti a problémamegoldást, konfliktuskezelést, és abban is hogy ne jelentsen gondot az agresszió. A harcművészetben alapvető, hogy megadjuk egymásnak a tiszteletet.

Meghívtam az edzéseimre Szabó Lászlót. Nem azért, hogy „megneveljem” (nem hiszem, hogy az erőszak bármire megoldást jelent), hanem azért, hogy segítsek neki abban, hogy nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb legyen. Ezentúl minden közszereplőt meg fogok hívni Hont Andrástól Bayer Zsoltig, akinél elgurult a gyógyszer, hogy csatlakozzon az edzéseinkhez, és javaslom, tegyetek ti is így. Talán néhányan megfogadják, és talán valamivel békésebbek lesznek a hétköznapjaink.

Ha érdekel, hogyan működik pedagógiai rendszerként a harcművészet, olvasd el a könyvemet, a kiegészítő anyagot pedig a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Heves indulatokat kavar, hogy a kormány be akarja emelni a kerettantervbe a küzdősportokat és a lövészetet. A pedagógusok és a szülők egy része tiltakozik, mondván, hogy mindez az ifjúság agymosását szolgálja majd, és erőszakra és agresszióra nevel. A program támogatói a sporttal kapcsolatos szlogenekkel érvelnek. 

 (https://ukiyo-e.org/source/harashobo?start=1800)

Tavaly jelent meg a Modern harcművészet az iskolai oktatásban című könyvem, amiben megírtam, hogyan lehet és érdemes beilleszteni a harcművészeteket a 21. századi nyugati oktatásba.

Amikor a BME-re kerültem óraadó tanárnak, ahol testnevelés keretében tanítottam harcművészetet, az első év után megkérdeztem magamtól, hogy vajon jobb mérnökök lesznek-e ezek a srácok attól, hogy letolunk heti három edzést. Miután erre nemmel kellett felelnem, a továbbiakban úgy raktam össze az edzéseket, hogy olyan készségeket és képességeket fejlesszenek, amelyekre egy mérnöknek szüksége lehet – illetőleg, amelyek segítik a diákokat a tanulásban.

 (http://www.igakendoclub.com/2016/05/kids-kendo-summer-fun/)

Nem kellett feltalálnom a spanyolviaszt, ugyanis a hagyományos harcművészeteket pont ebből a célból alkották meg 150 évvel ezelőtt – ugyanúgy, ahogy a 19. századi nyugati sportok többségét. Csak annyi dolgom volt, hogy összhangba hozzam a testnevelés óráimat a 21. századi nyugati iskolarendszer oktatási-, nevelés céljaival, tananyagával és módszertanával – ami persze az egész rendszerre rányomja a bélyegét.

Az általam összeállított rendszerben hangsúlyos szerepet kap például a feladat fogalmának tisztázása, az analitikus gondolkozás, az együttműködés, az agresszió kezelése, a problémakezelés, az esélyegyenlőség, a stratégiai gondolkozás, a csoportépítés, miközben a távol-keleti szemléletmód olyan hagyományos értékeit is magában foglalja, mint az önismeret, az állóképesség, a harmónia, a határok megismerése és tágítása vagy a tökéletesség.

 (http://girlfromupnorth.blogspot.hu/2010_05_01_archive.html)

A rendszer legnagyobb előnye, hogy nem stílusfüggő, hanem 15 szegmensre bontja a harcművészeteket: az egyensúly, az alátámasztás, a tömeg, a távolság, a szögek és irányok, az időzítés, a kontroll, a szándék, stb – és ezek alkotják a féléves tárgy óráinak tematikáját.

Azok akik a kerettanterv tervezett bővítését támadják, nem veszik észre, hogy ezzel egy új elem jelent meg a kormány oktatáspolitikájában: az önkéntesség, ami eleve kizárja, hogy egyfajta militarista jellegű agymosássá torzuljon a testnevelés oktatás. Bármilyen paradoxonnak is tűnik, a jelenlegi tervezettel a demokratikus oktatásügy felé tett egy lépést a kormányzat.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

A hétköznapi tárgyak önvédelmi eszközként való használatát illusztráló, 12 képből álló sorozat robban végig a neten, amihez mindenki hozzáfűzi a maga okosságait. Sok új ötlet nincs benne – a téma örökzöld, több harcművészeti könyv is született e tárgyban – ráadásul az a pillanat, amikor a hős fegyverként forgat valamilyen szerszámot vagy lakberendezési tárgyat, az akciófilmek kedvelt fordulata.   

Tűzoltókészülék

A poroltó vagy haboltó elég komoly eszköz. Részint a súlya miatt – akit megkínálnak vele, érezni fogja –, részint a felhevült kedélyek lecsillapítására is remek, ha valaki az arcába kapja az áldást.

Toll

A toll, kihúzó, stb. klasszikus eszköz. Használhatjuk marokbotként, bár erre a kifejezetten ebből a célból gyártott, taktikai tollakat javasolnám. A másik lehetőség, hogy a behajlított hüvelyk és mutatóujj közé szorítva döfünk vele, ilyenkor elég, ha fél-egy centire lóg ki a hegy. Ezen a módon akár egy ceruza csonk is veszélyes fegyver. Fontos, hogy az eszközt ne támasszuk meg a hüvelyujj párnával – ha hátracsúszik, csússzon. Támadhatunk torkot, idegpontokat, de ha a másikon csak egy póló van, egy gyomorszára mért ütés is eredményes lehet.

Elemlámpa

Egy súlyos elemlámpa legalább olyan hatékony fegyver, mint egy rövid vascső. Ütni, döfni, feszíteni egyaránt lehet vele. Ha sötétben mozgunk, és váratlanul a támadó arcába világítunk, jelentős előny lehet.

Mobil

Ezt is marokbotként érdemes használni. A régi mobilok a súlyuk és kialakításuk miatt ideálisabb önvédelmi eszköznek számítottak, mint a mostaniak – a rövid antenna pedig külön bónuszt jelentett. A mai eszközök ráadásul jóval drágábbak – bár ha az ember életéről vagy testi épségéről van szó, nem biztos, hogy nem érdemes beáldozni az okostelónkat.

Öv, nyakkendő és társaik

A garotte gyakorlott kézben veszélyes fegyver, de szükség esetén egy vékony szíj vagy nyakkendő ugyanúgy megteszi – sőt akár az ellenfél pólóját is használhatjuk fegyverként, a szemét vagy a torkát támadva. A lánc a ’70-es, ’80-as években a vadmotoros- és ninjafilmek hatására kedvelt eszköznek számított, de mára kiment a divatból. Szükség esetén egy törölközővel is lehet hatékonyan védekezni, csak el kell felejteni az akciófilmes megoldásokat. A súlyos, tömör fémcsattal rendelkező öv pedig – a kezünkre tekerve – akár ólmosbotként is beválik.

Rovarirtó, dezodor, festékszóró

Fújjuk le vele a másikat – itt nyilvánvalóan a szem a célpont. Vagy akár marokbotként is használhatjuk, ez persze a flakon súlyától és méretétől függ.

Kávékiöntö

A kávékiöntőnek több előnye van, például a fogantyúja, vagyis nem feltétlenül vágja cafatosra a kezünket, ha odacsapunk vele. Ha jó sok kávét főztünk, van súlya is, az esetleg a támadó szemébe fröccsenő forró kávé pedig hab a tortán. Mondjuk nehéz elképzelni, hogy fegyveres támadás esetén pont egy gőzölgő kávékiöntő akadjon az ember kezébe – és szeretném leszögezni, hogy a lőfegyverek elég csúnya lyukat tudnak ütni az emberen –, de ha úgyis végezni akarnak velünk, egy próbát megér.

Kulcs

Határeset, de a semminél jobb. Így biztos nem fognám, inkább úgy, ahogy azt a ceruzacsonknál írtam. A halántékra mért ütés megszédíti a támadót, de bonthatunk fogást, a kéztőcsontok közé döfve, vagy akár feltéphetjük az orrot vagy a szájat is. Persze egy csúnya seb nem feltétlenül állítja meg a támadót, ezért ha úgy döntöttünk, felvesszük a harcot, küzdjünk tovább teljes erőbedobással.

Termosz

Így még véletlenül se próbálkozz vele, mert legfeljebb magadra jelentesz veszélyt. Persze semmi baj a termosszal, kulaccsal, kólás- vagy borosüveggel – elég jól meg lehet vele kínálni a támadót. Csaknem olyan hatékony fegyver, mint egy súlyosabb elemlámpa. A fejünk fölött pörgetni viszont fölösleges – aki már gyakorolt flexibilis fegyverrel, pontosan tudja, miért.

Bögre

Figyelemelterelésnek jó – ütni azért nem ütnék vele, legalábbis nem így – persze a tele söröskorsó más műfaj –, de ha az ember tudja, mit fog csinálni utána, nem rossz kezdő lépés. Leszögezném, hogy ettől a maflástól nem fogja elejteni a fegyvert a támadó.

Karabiner

Ezen a módon biztos ne fogjuk. Többek közt azért, mert ütésnél szinte biztosan elfordul az öklünkben. Viszont marokbotként ugyanolyan hatékony lehet, mint a kanál, villa, toll vagy a mobiltelefon.

Óra

Ezt így semmiképp se. Még az is jobb, ha a hüvelyujjunk és a mutatóujjunk közé szorítva használjuk, mint a kulcsot, ceruzacsonkot vagy öngyújtót.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok – ha pedig kipróbálnátok az edzéseinket, kattintsatok ide.

A hagyományőrzés kényes terület. Egyesek azt mondják, hogy az egyes mozdulatok korhű kivitelezése még akkor is kérdéses, ha egy harcművészeti iskola tudásanyaga mesterről-mesterre száll, hiszen a technikákra minden korszak, minden ember rányomja a bélyegét. A másik álláspont szerint az ember anatómiai adottságai nem változtak az elmúlt évszázadok során, és minden fegyvernek megvan a maga logikája, vagyis túl sokat akkor se tévedhetünk, ha a ránk maradt vívókönyvekből dolgozunk.

A komolyabb hagyományőrzők rendszerint azzal a nyelvi fordulattal oldják fel a dilemmát, hogy az általuk rekonstruált korszakban az általuk bemutatott módon is harcolhattak.

A legtöbben megragadnak a szigorúan vett gyakorlati régészetnél, és igyekeznek minél pontosabban újrateremteni az évszázadokkal korábbi világot – elvégre a hagyományőrzésnek ez a lényege. Mások megorrontották az üzletet, és a korszerű védőfelszerelések birtokában egyfajta kosztümös-romantikus versenysporttá igyekeznek fejleszteni a napjainkban feltámasztott, régi rendszereket. Ez valójában nem áll távol a hagyományoktól, hiszen a gladiátor viadalok, vagy lovagi tornák a maguk korában a legnépszerűbb sporteseménynek számítottak. És vannak, akik a régi vívókönyvekből kiindulva, kalandos szellemi utazásra indulnak, és a saját életükben próbálják bejárni a harcművészeti rendszerek több évszázados fejlődésének útját.

A Club 1595 ilyen csapat. Ők abból – az amúgy közismert – tényből indulnak ki, hogy a jelenkori ökölvívás a reneszánsz szálfegyveres küzdelemből fejlődött ki, ezért a nyugati pusztakezes harc a vívás alaptechnikáira és lábmunkájára épül. (Az a felismerés, hogy a pusztakezes bunyó a fegyveres technikák lábmunkájával lesz igazán hatékony, összevág azzal, amit Fenyvesi Kornél mondott a vele készült interjúban, bár ő a Wing Tsunról beszélt.)

A belinkelt videót nézve meg kell állapítanunk, hogy a Club 1595 tagjai tisztességes színészi vénával vannak megáldva – ám egy hagyományőrző csapat esetében ez amúgy is alapkövetelmény. Persze felmerülhet, hogy az általuk bemutatott technikák mennyire működnek egy mai helyzetben, de ne felejtsük el, hogy nem profi bunyósokról van szó. Mindenesetre nem unatkozik az ember, amíg leperegnek a technikák, ami egy harcművészeti anyag esetében nem kis teljesítmény. Ráadásul teljes képet kapunk arról, hogyan jutottak el a késő reneszánsz ökölvívástól a 19. századi savate lábtechnikákig – bár nem tudom, mennyire mélyedtek el a francia boksz forrását jelentő muay thai, silat és yaw-yan rendszerekben.

Az biztos, hogy rengeteg mindennel foglalkoznak a kardtól a sétapálcáig, ami megint csak elvezet a régi latin mondáshoz, miszerint a művészet hosszú, az élet viszont rövid. De azoknak, akik vissza szeretnének zuhanni az időben Sherlock Holmes korába egy parázs kocsmabunyóra, a Club 1595-öt ajánlanám.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.