A harcművészet eszköze a test, ezért alapvetően a fizikai tapasztalatok útján teszi megélhetővé a tanításokat. A problémákra is a test segítségével mutatunk rá: mozgás közben válnak láthatóvá, megfoghatóvá. A megoldást minden esetben a test harmóniájának megteremtése, megőrzése jelenti. Ezeket a tapasztalatokat a különféle élethelyzetek modelljeként kezeljük. A ninjutsu pedagógiájában a technikákat nem célnak, hanem eszköznek tekintjük, amelyek segítségével különböző elvekre világítunk rá.

A testtartás és a mozgás elárulja, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. A modern ninjutsu módszertana a test jelzésein alapul. A test pontosan tükrözi az ember lelkiállapotát. Látni lehet, ha valaki szétesett, és azt is, amikor egyensúlyban van. A harcművészetben már rég felismerték, hogy a legtöbb bunyó fejben dől el. Ha sikerül mentálisan megingatni az ellenfelet, akkor az az összecsapás során nagy valószínűséggel veszíteni fog. A klasszikus stílusok – csakúgy, mint a modern küzdősportok – komoly hangsúlyt fektetnek arra, hogy az ember belső nyugalma, magabiztossága a testtartásáról, és a mozdulatairól is sugározzon. A profi ökölvívásban hatalmas kultusza van a mérkőzést megelőző pillanatokban a versenyzők szemkontaktusának, ami nemegyszer elárulja, ki fogja aznap uralni a szorítót.

A folyamat azonban megfordítható: a test egyensúlya visszahat a lelkiállapotra, és a tanítás során ezt használjuk fel. Első lépésként egyensúlyba hozzuk a testet, és kiküszöböljük a felesleges izommunkát, azaz lerakjuk a testtudatosság alapjait. Ez a lépés alapvetően a tanár szakértelmén múlik. Ha sikerül elérni, hogy a test egy időre egyensúlyba kerüljön, rögzítjük az érzést. A modern ninjutsuban alapvető, hogy amint a tanítvány megtapasztalja a távlati célok valamelyikét, tudatosítjuk benne, mi történt. A harcművészet nem cél, hanem eszköz. 

Amikor megbízhatóan meg tudjuk teremteni a test harmóniáját, megfigyeljük, milyen gondolatok zavarják meg a belső egyensúlyt. Végül a gondolatok által kiváltott érzésekkel foglalkozunk, de a folyamat mindvégig a testtudatosságra épül. A harcművészeti oktatásban az ember teste a kiindulópont. 

A diáknak megtanítjuk, hogy felismerje, mit közöl a teste. Erre természetesen csak akkor van mód, ha a lábujja hegyétől a feje búbjáig beéli saját testét, amikor már tudatában van izmai, izületei és csontrendszere működésével, érzi, mikor van egyensúlyban, mikor zökken ki, és a tanult gyakorlatok révén képes helyreállítani teste harmóniáját.

Az ember fizikai határait adott pillanatban mindig a teste jelenti, még akkor is, ha fizikai korlátain túl is képes kapcsolódni a külvilághoz. A testtudatosság segít megérteni, hogy az ember valójában meddig tart, ki ő, és milyen folyamatokat indítanak el benne a környezetéből érkező hatások. Ahhoz, hogy az utóbbiakat élesen el tudja választani önmagától, rendkívül mély önismeretre van szükség, különben fennáll a veszélye, hogy a valóság megismerése helyett elveszik a számtalan alternatív valóság valamelyikében.

A klasszikus harcművészetekben rengeteg meditációs gyakorlatot használnak annak érdekében, hogy megteremtsék a test és a szellem harmóniáját. Ezek olyan feltételes reflexeket építenek ki, amelyek hatékonyabbá teszik az embert a küzdelemben.

A legtöbb meditáció elméleti háttere a régmúlt korok világképén alapul. Egyfajta – sokszor az életben is kitűnően működő – alternatív valóság megteremtését célozzák. A modern ninjutsu is használja ezeket a gyakorlatsorokat, de fokozott figyelmet fordít arra, hogy feltárja ezek testmechanikai hatásait, azaz a működésük anatómiai, élettani okait.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.) 

A modern ninjutsu a testtudatossággal kezdi az önismeretet. A testünk jelenti azokat a fizikai kereteket, amik között leéljük az életünket, és amíg nem ismerjük tökéletesen, nem beszélhetünk önismeretről. A testtudatosság megteremtése után nézzük meg, mennyire vagyunk azonosak a gondolatainkkal, illetve az érzéseinkkel. A legtöbb gondolat a belénk épült érzelmi reakciókból fakad, hiszen a nevelés során leginkább érzelmileg hatottak ránk. Ezért alapvető, hogy feltárjuk érzelmeink kiváltó okát. Az önismeret három szintje a tanítás során nem különül el ennyire élesen egymástól, de minden esetben a test reakciói jelentik a kiindulópontot.

Az emberek többsége nem ismeri önmagát. Azt hiszi, azonos azzal, akinek a külvilág látja. Egész életében a belénevelt érzések, gondolatok korlátaival küszködik, azoknak próbál megfelelni, ahelyett, hogy megismerné, és megtanulná elfogadni azt, aki valójában ő. Az önmagáról kialakult hamis kép megakadályozza abban, hogy igazán eredményes legyen – illetve csak a véletlennek köszönhetően lehet az. Pontatlan helyzetértékelésre ritkán lehet hatékony stratégiát építeni, mert a vágyak és a valóság ütközéséből hosszú távon mindig az utóbbi kerül ki győztesen.

Ahhoz, hogy az ember harmóniába kerülhessen tágabb környezetével, először önmagát kell megtalálnia. Ez sokkal nehezebb, mint elsőre gondolnánk. Valódi énünk jóval kevesebb annál, mint akinek hisszük magunkat, csak elfedik előlünk a gyermekkorunk óta gondosan belénk nevelt feltételes reflexek. Ezek egy részével nincs gond, mert megfelel valódi énünknek, vagy legalább is semlegesen hat rá. A problémát azok a belénk nevelt tulajdonságok jelentik, amelyek ellentétesek valódi énünkkel. Bár személyiségünk nagy része felvett reakció, van néhány tulajdonságunk, amin nem vagyunk képesek változtatni – és ezek alkotják valódi énünket. Ha valódi énünk bármely eleme ellentétben áll a belénk nevelt értékrenddel, az előbb-utóbb töréshez vezet.

Az önismeret az önmagunk teljes elfogadásához vezető út első lépcsője. Amennyiben valaki nem képes reálisan látni önmagát, az egész életében saját démonaival fog hadakozni. A személyiségfejlődés pszichés és kulturális mechanizmusainak feltárása ezért a modern ninjutsu pedagógiájának alapvető eszköze.

A hagyományos harcművészet nem kémiai segédanyagok révén akarja növelni a hatékonyságot, hanem az ember testi-szellemi képességeinek maximális kiaknázására törekszik. Ennek alapja a tökéletes önismeret, és ez tette alkalmassá ezeket a rendszereket arra, hogy az iskolai tananyag részévé váljanak.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.) 

A világegyetemmel való harmónia nem valóságos. Érzés csupán, még akkor is, ha ennek az érzésnek vannak látható jelei. A harmónia egyaránt fakadhat valós és valótlan okokból, és mindkettő eredményezhet tartós harmóniát.

A mindenséggel való egyesülésre törekedő rendszerek többsége eljut oda, hogy az, amit valóságnak hiszünk, nem azonos a valósággal. A legtöbbször valamiféle alternatív valóságot kínálnak az általánosan elfogadott valóságkép helyett. Amennyiben ez összhangban van az ember valódi énjével, és akkor megoldódnak a problémái. Ha nem, akkor rendszerint új vallást, filozófiát, vezetőt, stb. keres magának. Minél többször töri szét az érvényesnek hitt, alternatív valóságot, és fogad el helyette újabbat, annál közelebb kerül ahhoz, hogy kialakítsa a maga alternatív valóságát, ahol már otthonosan érzi magát.

A belső harmóniát csak akkor érhetjük el, ha ismerjük, és tökéletesen elfogadjuk önmagunkat. Aki teljesen azonos önmagával, szabaddá válik, hiszen attól fogva nem a külvilág ítélete, hanem saját belső törvényei szerint éli az életét. Az ember akkor lesz igazán szabad, amikor már saját magának se akar megfelelni.

A külvilággal való harmónia a megfelelő helyzetértékelésből fakad. Hogyha az ember nem látja környezete mozgatórugóit – főleg az, aki önmagával sincs tisztában –, legfeljebb a szerencsének köszönheti, amikor egy-egy rövid időszakra megtapasztalja, mit jelent a külvilággal való összhang.

Nehéz nem elveszíteni a megtalált harmóniát, hiszen az ember, illetve szűkebb és tágabb környezete folyamatosan változik. Ezt a három tényezőt kell tudatosan összehangolni úgy, hogy folyamatosan alkalmazkodjunk a mindenkori helyzethez, miközben megőrizzük saját harmóniánkat. Az iskolai tantárggyá vált modern ninjutsuban ez a törekvés váltotta fel a világmindenséggel való összeolvadás igényét. Alternatív valóság helyett a realitást kínálja.

Első lépésként az ember belső harmóniáját teremtjük meg. Az így megtapasztalt harmóniát próbáljuk megőrizni a különböző technikák segítségével modellezett élethelyzetekben. Amikor a gyakorlás során a diák eljut arra a szintre, hogy tudatosan képes a mindennapi életben hasznosítani az edzésen tanultakat, lassanként elkezdi felépíteni saját életstratégiáját. A belső harmónia így olyan valóságos tényezővé válik, aminek segítségével az ember megteremtheti a szűkebb és tágabb környezetével való összhangját – bár ebben nem a klasszikus harcművészetek által kijelölt utat követi.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.) 

A ninjutsu külföldön sokkal népszerűbb, mint Japánban. Ez elsődlegesen abból fakad, hogy a ninják évszázadokon át az univerzális főgonosz szerepét játszották a japán tömegkultúrában, akikhez képest Batman összes ellenfele pitiáner kezdő csupán.

Hazájukban a ninjákhoz az orvgyilkossággal és fekete mágiával foglalkozó titkos társaságok képzete tapadt. A jó ninja figurája csupán a XX. században jelenik meg, és a film-, és mangaipar minden erőfeszítése is kevés ahhoz, hogy kitörölje a több száz éves előítéleteket.

A ninjutsu épp ezért kénytelen volt nyitni más kultúrák felé. A hagyományos harcművészetek egyik legvonzóbb eleme, hogy eltörölte a származási korlátokat. A harcművészetben egyedül a teljesítmény számít, ami alatt persze nem csupán a technikai szintet kell érteni, hanem azt is, hogy ki milyen emberré formálta magát.

A ninjutsu nem a bushidóból ered, még akkor sem, ha annak számos elemét átvette. Jóval szabadabb, kötetlenebb, a filozófiáját nem köti meg a feudális szokásjog, és mindig megvolt benne a fennálló, magát isteni rendnek tekintő, monolitikus hatalommal szemben való ellenállás. A ninják a társadalom számkivetettjei, és emiatt hajlékonyabbnak, nyitottabbnak kellett lenniük a sógunátus erejét megtestesítő szamurájoknál. A legendák ninjaklánjai a hírszerzés mesterei voltak, ezért be kellett épülniük a társadalom szövetébe – és a kapcsolatépítés, a kölcsönös előnyökön alapuló hosszú távú együttműködés igénye a mai ninjutsuban is megjelenik.

A ninja folyamatosan alkalmazkodik a változó körülményekhez. Ez nagyfokú önismeretet, és helyzetelemező készséget igényel. A ninjutsu szokatlannak tűnő megoldásai nem a túlhajtott extravaganciából fakadnak – bár kétségkívül van bennük némi színpadi elem –, hanem abból, hogy nem a készen kapott mintákat próbálja ráerőltetni az adott helyzetre, hanem igyekszik megtalálni a legoptimálisabb megoldást. A stílus nem az elegáns győzelemre, inkább a hatékonyságra és a túlélésre törekszik.

A ninjutsu csapatmunkára épül, ami lényeges eltérés a hagyományos budótól. Az egyéni fejlődés, és a páros gyakorlatok mellett viszonylag korán megjelenik a közös problémamegoldás. Ebben az is segít, hogy a ninjutsu nem merül ki a test-test elleni küzdelem tanításában.

A modern ninjutsu hagyományos harcművészet – azaz az iskolai oktatás szerves részét alkotó tantárgy. A jelenlegi európai iskolarendszer oktatási-nevelési céljaival, módszertanával azonosuló, a diákok tanulmányi előmenetelét segítő rendszer.

A hatékonyságot sokkal lényegesebbnek tartja, mint a hagyományőrzést, ami elemrepertoárjában is tükröződik. A modern ninjutsu alapvető eleme az önismeret, ezért arra törekszik, hogy a tanulók reálisan lássák önmagukat. Az egyes technikákat a különböző élethelyzetek modelljének tekinti, és az így megtapasztalt elveket megpróbálja beépíteni a gyakorlók mindennapjaiba.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.) 

A ninjutsu a harcművészetek fejlődésének sajátos terméke. Olyan rendszer, amit legendák, irodalmi minták alapján hoztak létre, és nem olyan irányzat, amit később legendákkal ruháztak fel. A ninjákat sokoldalúan képzett, végtelenül hatékony bérgyilkosoknak tartja a népi emlékezet, bár a ninja klánok létezésére semmiféle történelmi bizonyíték sincs.

A ninjutsu elve a bushido nyíltsisakos, lovagi eszményével szemben született meg. A ninja olyan népmesei figura, ami a gyengék, kiszolgáltatottak esélyét testesíti meg a középkor hatalmi rendszerével szemben. Eszközeiben nem válogat.

A hagyományos ninjutsu anyagát denshók, azaz tekercsek őrzik. A szilabusz nem feltétlenül a technikák küzdelemben használt módozatát tartalmazza, hanem egy olyan variációt, ami segít megérteni az adott fogás működési elvét. De ezt elfogadva és szem előtt tartva is számos olyan megoldást találhatunk a denshók anyagában, amelyek legfeljebb színpadi körülmények között működnek.

A hagyományos ninjutsu napjainkban egyfajta mozgásművészet, ami bizonyos filozófiai tanításokat jelenít meg az egyes technikák révén. A tudást nem annyira szavakban, mint a mozgás segítségével, tapasztalatként adják át. Az már a tanulón múlik, mennyire teszi magáévá az így kapott elveket, és építi be mindennapjaiba. Bár a hagyományos ninjutsunak több, a katonai kiképzést idéző eleme van – a lopakodás művészetétől, az álcázáson át, a természetben való túlélés számos fortélyáig – sokkal inkább tekinthető egyfajta személyiségépítő módszernek, mint éles küzdelemre alkalmas, hatékony stílusnak. A ninja legendák és az élő ninjutsu között fényévnyi a távolság.

A ninja ugyanúgy a tökéletes harcos eszményét testesíti meg, ahogy a szamuráj is, de annak szinte mindenben ellentéte. Mivel a szamuráj a fennálló rendet képviselte, a korabeli kultúrában a ninja szükségszerűen a gonosz figurájának szerepét kapta. A feudális harcmodor elveivel szemben megjelenő ninjutsu a kötetlenségre, a mindenkori helyzethez való folyamatos alkalmazkodásra épült. Az évszázadok során ugyanolyan gondosan kidolgozottá vált, ahogy a szamurájok szellemisége. Azonban – a budóval szemben – a ninjutsu filozófiája nem a gyakorlatból született, hanem a legendák eszményeit próbálták átültetni a gyakorlatba. A ninjutsu egyfajta szemléletmód, amelynek számos eleme megjelenik a harcászatban és a modern közelharc- és önvédelmi rendszerekben.

A modern ninjutsu – ahogyan a hagyományos iskolák is – ezt a szemléletmódot próbálja megjeleníteni a gyakorlatban. A hatékonyságot és a mindenkori helyzethez való folyamatos alkalmazkodást tartja legfontosabbnak, ezért nem követi szolgai módon a hagyományos ninjutsu mozgásanyagát és ezoterikus tanításait.

A harcművészetben az egyes technikák kivitelezésének elve sohasem változik, az a mód azonban, ahogy eljut az ember odáig, hogy végrehajtsa, minden korszakban más. A harcművészeti stílusok számára az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy megőrizzék szellemiségüket, miközben eszközrendszerüket saját koruk kihívásaihoz igazítják. Ha ezt elmulasztják, egyfajta hagyományőrző rendszerré ­– vagy ha túl jól sikerül a modernizálás – küzdősporttá, közelharc iskolává alakulnak át.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.) 

A legnépszerűbb feltételezés szerint a ninja klánok a polgárháborúk során a földjükről elűzött parasztokból szerveződtek, akik a járhatatlan hegyekbe húzódva alakították ki a maguk sajátos harcművészetét.

Mások a yamabushiktól, a harcos hegyi szerzetesektől eredeztetik a ninjutsut. Ez mindenesetre magyarázatot adhat a ninjutusban megjelenő misztikus tanításokra és gyakorlatokra. 

A harmadik elmélet képviselői úgy gondolják, hogy a ninjutsu valójában a szamurájok harcművészetével rokon, sőt, szerintük a leghatékonyabb ninja iskolákat a japán történelem neves hadvezérei fejlesztették ki. Ez abból a törekvésből fakad, hogy megpróbálják szalonképessé tenni a ninjutsut – a ninja ugyanis hosszú időn át a szuperképességekkel felruházott főgonosz szerepét játszotta a japán közgondolkodásban. A mai ninják persze igyekeznek változtatni ezen a képen. Napjainkra így vált ninjává Hattori Hanzo, Ieyasu Tokugawa híres tábornoka – noha semmilyen korabeli forrás sem támasztja alá ezt az állítást.

Kétségtelen, hogy Japánban a feudális belharcok során alkalmaztak kémeket, gyakran éltek meglepő megoldásokkal, és az összecsapások során a nyíltsisakos párharcok mellett alkalmazták az álcázás művészetét is. Rendszeresen előfordult az is, hogy a háborús zűrzavarban nemegyszer véletlenszerűen összeverődött szabadcsapatok tartottak ellenőrzésük alatt bizonyos területeket. Ennek ellenére mindez inkább a ninjutsu előzményeinek, és nem a ninja legendákban szereplő klánok tevékenységének tekinthető. 

A klasszikus ninja figurája ugyanis jóval később, a polgárháborúk után, a XVII. századtól jelenik meg a tömegkultúrában. Képességeinek ekkor már semmi se szabhat gátat. Nesztelenül lopózik be a legszigorúbban őrzött helyekre, váratlanul csap le áldozataira, akikkel a legváltozatosabb módon végez, gyakorlatilag sebezhetetlen, és ha sarokba szorítják, eltűnik egy füstfelhőben.

A ninja legendája olyan erősnek bizonyult, hogy a későbbiekben életre keltette a figurát. Megszülettek azok a ninjaiskolák, amelyek – a rendelkezésükre álló eszközökkel – megkísérelték megteremteni a ninjutsu sokoldalúságát és hatékonyságát. Bár az általunk ismert ninjutsu rendszerek valóban sokrétűek, és nemegyszer váratlan megoldásokkal operálnak, ez a sokoldalúság felszínességgel párosul. A ninják legendás képességei pedig leginkább a filmművészetben jelennek meg.

A ninjutsu valójában olyan elv, ami a gyengék és kiszolgáltatottak számára jelent túlélési esélyt a harcosok rendjének hatalmával szemben. Ahogy a szamuráj életének minden pillanatában megjelenítette a maga sajátos értékrendjét, a ninjutsu sem merül ki a különböző technikák gyakorlásában. A ninja számára a ninjutsu alapelvei az élet minden területén megtapasztalhatók, ami – a rendszer sokoldalúságával ötvözve – alkalmassá teszi arra, hogy hatékony pedagógiai eszköz váljon belőle.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.) 

A hagyományos harcművészet – bármilyen hatékony is legyen a gyakorlatban –, elsődlegesen iskolai tantárgy. Az általános hadkötelezettség megszűnésével persze felmerül a kérdés, érdemes-e beleilleszteni a tananyagba, és ha igen, milyen formában.

A harcművészetek megítélése joggal ellentmondásos, hiszen számos elemből tevődnek össze, és mindig az az oldaluk került előtérbe, amelyik legjobban illeszkedett az adott korszak arculatába. A XIX-XX. század fordulóján a modern Japán eszmeiségének nagyköveteként léptek színre, valamivel később a nemzet harci szellemét demonstrálták, a ’60-as, ’70-es évek békemozgalmainak idején pedig a belső és a globális béke megteremtésének eszközeként jelentek meg.

A hagyományos harcművészetek Japán modernizációjának jellegzetes termékei. Bár számos klasszikus anekdota forog közszájon a nyugat vívmányait eszetlenül koppintó japánokról, az 1904-1905-ös orosz-japán háborút követően senkinek se maradhatott kétsége afelől, hogy a szigetország pár évtized alatt sikeresen átlépett a feudalizmusból a modern ipari-katonai nagyhatalmak közé. Amikor a hagyományos értékek és a nyugati vívmányok hatékony ötvözetéről beszéltek, komolyan gondolták.

A hagyományos harcművészetek sokkal mélyebben elegyítik a két kultúra elemeit, mint ahogy azt első pillantásra gondolnánk. Nem pusztán arról van szó, hogy a rendszerhez hozzácsapták a nyugati testnevelés korabeli eredményeit, vagy, hogy az ősi technikákat az anatómiai és a mechanikai ismeretek segítségével tanítják és teszik hatékonyabbá. Az a tény, hogy a harcművészetek beépültek az iskolai oktatás anyagába, döntő lépést jelentett a harcművészeti rendszerek demokratizálódási folyamatában. A nyugati és keleti értékrend ötvözete abban is tetten érhető, ahogy a harcművészetet elhelyezték az oktatásban. Míg a harcművészetek az ember belső harmóniájának elérésére törekednek, a nyugati társadalom az egyenlő esélyek megteremtése révén próbálja feloldani az egyén és a társadalom lehetséges konfliktusait – aminek egyik alapvető pillére a modern iskolarendszer. A hagyományos harcművészetek azzal, hogy a budo belső békére vonatkozó tanításait beépítették a modern iskolarendszer anyagába, létrehozták az egyén és a társadalom harmóniájának megteremtésére irányuló keleti és nyugati módszerek végső szintézisét, és ezzel bizonyos szempontból betetőzték a folyamatot.

A XXI. századi hagyományos harcművészet legfőbb kérdése, hogy képes-e a kor problémáira válaszolva megjeleníteni ezt az elvet az iskolai oktatás keretén belül úgy, hogy eközben az iskola oktatási, nevelési, módszertani céljaival és eszközeivel való összhangjában is képes legyen demonstrálni az élet minden területét átható, harmóniára való törekvést.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.)